Dancsecs Aurélia interjúja Kostenko Daria-val a Budapest Fashion Week-en

2013.12.03. - Stíluskommunikáció

Moszkvában született, majd hat éves korában költözött a családjával Magyarországra. Már nagyon fiatalon divattervezői karrierről álmodott, annyira, hogy már kislányként úgy gondolta, hogy királylányoknak fog ruhákat varrni. Az álmokat tettek követték. Először elvégezte a Rotschild Klára Divatiskolát, majd ezután az Iparművészeti Egyetem textiltervező szaka következett, ahol ötödévesként Erasmus ösztöndíjat nyert a London College of Fashion-re. Tanulmányai után zenekarokkal, színházakkal dolgozott együtt. Bemutatkozott a zágrebi, a szentpétervári, a magyar, illetve idén először a bécsi Fashion Week-en is. Ennek ellenére nem sokat hallottunk róla, ezért is örültem, hogy a bemutató előtt sikerült beszélgetnünk.

 

- Hogyan jellemeznéd a munkáidat, a tervezői stílusodat?

 

- Elsősorban konceptuális. Merész, eklektikus, kényelmes és hordható. Nőies és praktikus. Az intelligens, magabiztos, elegáns nőknek tervezek, akik szeretik, a mindennapi kihívásokat.

 

- Idén először jelentél meg a bécsi Fashion Week-en,  ahol legújabb kollekciódat mutattad be, melyet egy párizsi pantomin művész ihletett. Nagyon tetszett a bemutatód koncepciója, kifejezéstelen arcú modellek helyett, életet, show-t vittél az egészbe. Már nagyon várom, hogy élőben is láthassam.  Milyen visszajelzéseket kaptál?

 

- Jó visszajelzéseket kaptam, van két nagyobb megrendelésem Bécsben, két showroom lehetőséget kaptam. Tényleg mindenki nagyon örült,  jó volt a hangulata az egésznek. A szervezők elégedettségét bizonyítja, hogy amikor még igazán el sem kezdődött a show, csak két modell ment ki a kifutóra, ők már jöttek, hogy biztosan be fogják még mutatni valahol a kollekciómat. A modellek is élvezték és szakmailag is nagyon jó visszajelzéseket kaptam. Egyébként Bécsben több bemutatóm volt már, persze a Fashion Week volt a nagy álom, másfél éve készültem rá. A következő nagy álom Berlin.

 

- Olvastam, hogy anno bébiszitterkedéssel és tolmácsolással egészítetted ki a jövedelmedet? Mi a helyzet ma?

 

- Ma is vannak ilyen kiegészítések. Magyarországon szerintem a divattervezésből nem lehet megélni, aki azt mondja, hogy megél, az hazudik, vagy csupán pénze van más forrásból, amiből fenntartja „hobbiját”.

 

- Ennyire nehéz a tervezők élete?

 

- Én úgy vagyok vele, és lehet engem utálni ezért, hogy aki képvisel egy adott színvonalat és benne hagyja a tervezési értékeket a ruhákban, az nem tud ebből megélni. Aki alárendeli magát a fogyasztói társadalomnak, az lehet, hogy megél belőle. Én nem ez a kategória vagyok. Nekem mindig is a művészet és az önkifejezés volt a lényeg, én mondani szerettem volna mindig valamit a kollekciómmal a társadalomnak. Nem vagyok képes és nem is vagyok hajlandó alárendelni magamat ennek. Volt mindig más lehetőség, sok pénzt is kínáltak, felvettek, elmentem, felmondtam, mert nem bírtam ezt az életstílust. Megalázónak tartottam azt, hogy tervezőnek szólítanak, pedig nem is terveztem csak másoltam.

 

- Vagy utasításokat hajtottál végre?

 

- Igen. Engem akkor ne szólítsanak tervezőnek, én ezt nem szeretném.

 

- A világ pedig ebbe az irányba halad, elég ha csak megnézzük a fast fashion üzletek kéthetente változó kínálatait.

 

- Igen, ez így van.  Ahova én kerültem, az egy orosz mass market volt, ahol több márkát gyártanak, én az egyikben kezdtem dolgozni. Nagyon sok pénzt kaptam, de úgy látszik, hogy ez engem nem igazán tett boldoggá. Volt olyan eset, hogy a tervezés vezetője, azt mondta egyszer, hogy csináljunk már olyan Chloé blúzt, mint amilyen rajta van, mert az annyira jó. Ez volt az első ilyen tapasztalásom, amikor az volt az első gondolatom: “hogyhogy csináljunk ilyen Chloé blúzt?!”. A másik kiábrándító történet, amikor ugyanez a lány megkérdezte, hogy nem akarok-e elmenni shoppingra. Én persze mondtam, hogy rendben, de világosítson fel róla, hogy mit jelent a shopping? Leesett az állam a válasza hallattán, amikor ecsetelte, hogy ad pénzt, menjek el üzletekbe, keressek érdekes szabásokat, majd a megvásárolt darabokat egy az egyben elküldjük Kínába. Akkor esett le, hogy azért van az, hogy ugyanazokat a ruhákat látom mindenhol.

 

- Hát elég kiábrándító. Meddig bírtad?

 

- Három hónapot bírtam, de nem volt rossz a fizetés, ezért gondoltam, hogy ez jó lehetőség nekem. Csak tudod, amikor úgy mész haza a munkahelyedről, hogy már a ceruza is kiesik a kezedből és nem tudsz egy vonalat sem húzni, mert annyira ideges vagy!  A férjem amikor látta, mennyire kivagyok, egyszer feltette a kérdést,  hogy “miért nem mondasz fel?”.  Nekem ez a mondat égi jel volt, mintha addig eszembe sem jutott volna, hogy ilyen opció is lehetséges… Másnap reggel bementem és felmondtam.

 

- Hogy kerültél a vállalathoz, illetve hogy képzeljük el az ott zajló mindennapokat?

 

- A felvételi úgy volt, hogy behívtak interjúra, ahol adtak egy feladatot, ami abból állt, hogy rajzolnom kellett egy bizonyos tematikára, azt egy hét múlva beadtam és ezek alapján a rajzok alapján vettek fel. A mindennapi munka úgy néz ki,  hogy van egy iroda és az  experimentális varroda, ahol levarrnak a “tervező”„terve” alapján egy darabot, majd ezután ezt elküldik Kínába “sokszorosításra”. A tervezés többi része a shoppingból áll vagy abból, hogy a tervező bemegy a raktárba, kiválaszt egy anyagot, mondjuk a 423-as számút, ehhez pedig megadja, hogy az 521-es gombot tegyék rá és mehet is a gyártás.

 

- Nulla kreativitás?

 

- Abszolút nulla. A tervezők munkája arról szól, hogy egész nap egy gyönyörű irodában ülnek a számítógép előtt és azt nézik, hogy melyik tervező, mit tervezett a legújabb kollekciójában, a jól sikerült darabokat kinyomtatják, összegyűjtik és “újratervezik”. Talán megérted, hogy sokkal inkább lettem volna a varrodában fele annyi pénzért összevarrni a darabokat. A varrónők egyébként nagyon rosszul kerestek, míg a tervezők és a vezetők hozzájuk képest rengeteg pénzt. Amúgy mindent összevetve, nagyon örülök, hogy van ilyen tapasztalatom, szerintem minden nagy cég ugyanígy működhet.

 

- Lehet olvasni arról is, hogy a nagy tervezők inspiráció hiányában a fiatal, kezdő még teljesen ismeretlen tervezőket másolják?

 

- Ezt nem tudom. Annyi tapasztalatom van, hogy amikor Londonba jártam a London College of Fashion-re a harmadévesekhez, ott volt egy – úgy emlékszem – japán fiú, ő a Westwood-nál dolgozott tervezőként. Nem tudom, milyen csapattal dolgoztak, mert ezek titkos információk, de ez a fiú is rajzolt neki, el tudom képzelni, hogy ez így megy.

 

- Ez eléggé kiábrándító. Az emberek azt gondolják, hogy vesznek valami egyedit, közben meg minden az üzletről szól.

 

- Hát igen. Ennél a cégnél havi hetvenöt darab ruhát kellett megrajzolni, ami mindig csak egy év múlva került a boltokba, tehát ez azt jelenti, hogy havonta hetvenöt darabos új kollekció került be a boltok polcaira.

A vezető találta ki mindig, hogy mi legyen az inspiráció, mint például Versailles vagy máskor Waltworth…

 

- Titeket meg sem kérdeztek?

 

- De igen, de az annyira nem érdekelte, mert neki elég határozott elképzelése volt mindig.

 

- Térjünk vissza a jelenbe. A mostani kollekcióddal mi az, amit üzenni szeretnél?

 

- A pantomin művész már nagyon régóta érett bennem.  A lényeg az volt, hogy ő csak mutogat és nem beszél.  Nagyon sokszor tapasztalom, hogy az emberek feleslegesen fecsegnek. A kollekcióm üzenete éppen ezért az, hogy “Gondolkozz, mielőtt bármit is mondasz!”.

 

- Igen, sokat beszélnek, anélkül, hogy mondanának bármit is.

 

- Abszolút, ez az üzenet. Erre pedig született egy kollekció, aminek az elkészítéséhez az idő, mint mindig, most is kevés volt. A mai világban munka mellett levarrni egy kollekciót szinte lehetetlen egyedül. Én készítettem a szabásmintákat, én szabtam, de egy varroda segített a kivitelezésben, a ruhák levarrásában.  Egyedül nem győztem volna energiával. Lehet, hogy furcsán hangzik, de akkor érzek a magaménak teljesen egy ruhát, ha elejétől a végéig az én kezem munkája van benne, a szabástól a varrásig. Ilyenkor úgy érzem, hogy van benne lélek.

 

- Egyáltalán nem hangzik furcsán.

 

- Lelket érzek bennük, ha én is varrom le őket. A mostani kollekcióm darabjait szépnek látom, de éppen ezért nem érzem igazán a magaménak a darabokat. Ezért is, amikor megrendeléseken dolgozom,  úgy érzem, hogy muszáj beleszólnom olyan dolgokba a kivitelezéskor,  hogy például hol kell letűzni.. mert akkor vagyok boldog, ha az tökéletesen áll az illetőn.

 

- Ha olyan, amilyennek megálmodtad. Milyen anyagokat használsz a ruháidhoz? Előnyben részesíted a természetes anyagokat?

 

- Szívem szerint természetes anyagokat használnék, de az rengetegbe kerül és ennél a kollekciónál inkább a látvány volt a lényeg. Viccen kívül, ezek Ikeás anyagok, mivel sima boltban nem kaptam volna olyan pöttyöt, amit szerettem volna. Itt a látvány, a mondanivaló volt a lényeg elsősorban. Persze ha valaki megrendeli ezeket a darabokat, akkor az ügyfelet megpróbálom meggyőzni arról, hogy valami szebb anyagból dolgozzunk.

 

- Rólad is nagyon kevés a magyar nyelvű információ az interneten..

 

- Mert kevés a PR körülöttem és talán mert ez a második fizetős bemutatóm itthon. Eddig mindig megkerestek és nekem furcsa, de persze elfogadom, hogy fizetni kell ezekért a megjelenési lehetőségekért. Tudom, hogy nagyon fontosak az ismeretségek, de nem vagyok az a nyomulós típus. Emellett van egy fantasztikus családom, talán emiatt sem érzem a szükségét annak, hogy minden közösségi portálon jelen legyek és percenként tudósítsak magamról. Ezt amúgy is megalázónak érzem, mert valahogy úgy vagyok vele, ha valaki csinál valamit, azzal képviseljen egy szintet és ehhez nem kell nyomulni.

 

- Hiszel a minőségi munkában..

 

- Néha az az érzésem, ha itthon elmegyek egy divateseményre, hogy lemegy száz darab ruha és a háttérben csak a nevek cserélődnek. Úgy gondolom, hogy aki itthon meg tud élni a tervezésből az a mass market igényeket elégíti ki. Sokszor csodálkozom, amikor a legnagyobb közösségi portálon látom a hirdetéseket, hogy tervezői ruhákat árulnak már hatezer forintért. Őszintén szólva, nem tudom, ezt hogy csinálják, mert nekem maga az anyag sem jön ki ennyiből és akkor a varrás és egyéb költségekről még nem is beszéltem.

 

- Kiknek tervezel? 

 

- Az én női ideálom mindig is az anyukám volt. Mindenekelőtt intelligens, erős, talpraesett (alkattól függetlenül) – ez rögtön meglátszik a kisugárzásán. Szerencsére az életben sikerült több ilyen egyéniségbe botlanom. Az első tapasztalatom Ónodi Eszter színésznő volt. Egy vizsgamunkához kértem fel őt, hogy neki szeretnék tervezni. Húsz évesen rajongtam érte, gyönyörűnek tartottam, ahogy most is, s felkerestem. Ő pedig elvállalta. Amikor személyesen megismertem, rajongásom még erősebb lett. Eszterben minden olyan tulajdonság megvan, ami számomra fontos egy nőben.

Jelenleg Palya Beának én készítem az összes fellépőruháját, amiket „puccosabb” koncertekre vesz fel, olyan helyszíneken, mint a Zsinagóga, a Művészetek Palotája vagy a Szépművészeti Múzeum. Ezeket soha senkinek nem adom ki a kezemből, egyedül készítem el a szabástól a varrásig. Bea fantasztikus ember és egyben barát, akit szó szerint mindig megpróbálok gatyába rázni, de nem hajlandó nadrágot felvenni. A szoknyák hosszával is hadakozunk, próbálnám a térd fölé érő fazonokra rábeszélni, mert gyönyörű lábai vannak, de ő egy nagyon erős egyéniség, ezért nem olyan könnyű meggyőzni.

 

- Igen, ott voltam egy beszélgetésen, ahol ő volt a meghívott vendég, hihetetlen kisugárzása van. Származásodat tekintve orosz vagy, de itt nőttél fel Magyarországon. Mindkét kultúrát a magadénak vallod?

 

- Én ezt skizofréniának szoktam nevezni, mert nehéz ügy.  Például a fociban, ha nyernek a magyarok, akkor nekik örülök, ha az oroszok játszanak, akkor meg értük szorítok. De ugyanez érvényes a politikára, a mindennapi helyzetekre.  Mind a kettő a saját népem.

 

- Nem vágysz vissza Oroszországba?

 

- Nem. Ott születtem, de nem éltem ott sokáig. Sok orosz elem képviselődik bennem. A mentalitásom viszont, szerintem jobban magyar, mint orosz, viszont a családom orosz, ezért inkább orosz származású magyarnak vallom magam. De döntsétek el Ti! Amúgy a nyelvekkel nagyon jól megvagyok. Amikor ideköltöztünk és kislányként csúfoltak az iskolában, hogy “orosz, orosz!”, akkor én visszamutogattam az illetőnek,  hogy “magyar, magyar!”,  ezzel elintéztük a dolgot, mivel a másik rájött, hogy ez nem is csúfolás és nem megy vele semmire. Az öcsém nem vette ilyen könnyen az akadályokat, de azt gondolom, hogy ez talán életfelfogás kérdése. Mindannyian mások vagyunk.

 

- Sokat számíthatott az optimista felfogásod ezekben a helyzetekben. A ruháidat hol lehet megvásárolni itthon?

 

- Megrendelésre dolgozom. Elérhető vagyok mind a web oldalamon, mind a Facebook oldalamon keresztül.

 

- Mi annak az oka, hogy magyar nyelvű web oldalad nincsen? Mégis Magyarországon vagyunk…

 

- Feleslegesnek tartottam a kétnyelvű weboldalt-  Úgy gondolom, hogy inkább a munkáim beszéljenek. Ezeket pedig a fotók alapján bárki végig tudja nézni.

 

- Igaz, több magyar tervezőnek csak angol nyelvű oldala van.  Saját showroom?

 

- Nagy álmom, hogy egyszer legyen. Egy olyan helyben gondolkozom, ami nem feltétlenül csak az enyém kell, hogy legyen, hanem ahol nagyon sok fiatal tervező lehetőséget kapna a bemutatkozásra. Ingyenesen.

 

- Említetted, hogy Bécsben kaptál showroom lehetőséget. Ez mivel jár?

 

- Régebben Bécsben, ha eladtunk egy ruhát, akkor megkaptunk érte egy bizonyos összeget, majd annak a száz százalékát rátették és azért az összegért adták tovább. Közben ez megváltozott, jelenleg fix összegért lehet bérelni sztendert havonta. Míg régen alig volt rizikó, mivel megkaptam egy fix összeget és az nem érdekelt, hogy ténylegesen mikor és mennyiért adják el a ruháimat, most fix bérleti díj van, ami azt jelenti,  ha eladok egy ruhát, akkor a teljes eladási ár az enyém. De a bérleti díj Bécsben egyáltalán nem olcsó. Ahhoz, hogy fedezni tudjam a költségét, több ruhát is el kell adnom és akkor profitról még nem beszélhetek. Jelenleg próba időszakon vagyok, ezért is nagyon várom a karácsonyi időszakot, hátha akkor beindulnak az eladások.

 

Egyszer azt mondtad egy interjúban, hogy jobban értékeled azt, ha valaki stílusos, mint divatos. Mégis mit jelent Neked a stílus?

 

Számomra a divat fogalma eléggé gyorsan múlandó jelenség, amely korszakonként vissza-visszatér egy apró változással. Ha az utolsó trend szerint öltözöm, akkor divatos vagyok. Nem válogatom meg, hogy illik-e hozzám vagy jól nézek-e ki benne. Utána meg csodálkozunk, miért néz ki mindenki ugyanúgy. Jó példa erre a leggings őrület, mindegy hogy szép az alakom, vagy görbék a lábaim, mindegy, hogy túlsúlyos vagyok-e, mindenkinek van leggingse..  A stílus meg egy olyan dolog ami személyre van szabva. Én mindig is az egyéniséget tartottam fontosnak.

 

Jó ezt hallani és egyáltalán, jó volt Téged hallgatni! Nagyon szépen köszönöm a beszélgetést!

 

Dancsecs Aurélia

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


Tudta Ön?

Tudta-e, hogy a gyöngyöt, mint ékszert, kezdetben csak a királyi család és az arisztokrácia viselhette? A 19. században már eltörölték a gyöngy viseléséhez kapcsolódó szigorú előírásokat, azonban az ára miatt továbbra is csak a kiváltságosok birtokolhatták ezt a nemes ékszert.

tovább >>>    

a farmer anyag nem amerikai találmány?  200 évvel  Amerika “felfedezése” előtt már gyártották Dél-Franciaországban és Észak- Olaszországban. Gondolta volna, hogy napjainkban világszerte 2,5 milliárd métert gyártanak belőle évente?

tovább >>>    

Az érzések és érzelmek kifejezésének legfontosabb eszköze a testbeszéd, illetve a torokban képzett hang. Mivel a szóra figyelünk, kevesen tudják, mi történik közben a testükkel, pedig nagyon fontos. Az emberi közlemény 7%-a verbális (csak a szó), 38%-a vokális (hangszín, hanghordozás), és 55%-a nem verbális. „Nem az számít, amit mondasz, hanem az, hogyan nézel közben”.

tovább >>>    

… hogy virág ajándékozása esetén sem selyempapírban, sem celofánban nem illik átadni, illetve, hogy szálas virág vásárlásakor, amennyiben egynemű a virág, a csokor 11 szálig páratlan szálból, 12-től páros számú szálból illik, hogy álljon. Ha vegyes a virág, nem számít a darabszám.

tovább >>>    

… hogy a parókaviselés XIII. Lajos alatt vált általánossá, aki fiatalon kopaszodni kezdett, és így akarta ezt leplezni. A divat továbbfejlesztésén nagy örömmel kapott XIV. Lajos, aki viszont a homlokán lévő nagy dudorokat szeretette volna takargatni. Először az udvar, majd az egész világ utánozta őket.

tovább >>>    

… hogy a stílus neve, amit Marilyn Monroe is képviselt: Pin-up. A pin up görlök a 40-es 50-es évek modelljei voltak. Szexi képeiket (fotókat és rajzokat egyaránt) tűzték fel a férfiak a falra, innen a nevük is: pin up, vagyis feltűzni. A magabiztos és huncut hölgyek szexi stílusa, amit képviseltek annyira meghatározó volt, hogy a [...]

tovább >>>    

phogy George Bernard Shaw, drámaíró egy interjúban beszélt a magyar nyelvről? A következőt mondta: „Bátran kijelentem, hogy miután évekig tanulmányoztam a magyar nyelvet, meggyőződésemmé vált: ha a magyar lett volna az anyanyelvem, az életművem sokkal értékesebb lett volna. Egyszerűen azért, mert ezen a különös, ősi erőtől duzzadó nyelven sokszorta pontosabban lehet leírni a parányi különbségeket, az [...]

tovább >>>    
Keresés
Facebook