Jól élni – DR. HORVÁTH RÉKA ROVATA
Aki a címet olvasva a szívéhez kap és ájultan esik össze a rosszérzéstől, vagy aki úgy érzi, hogy a Jól-lét klubban jobbat remélt, többet várt a “mindenki buékjánál” azoknak üzenem, hogy olvassanak nyugodtan tovább. Ha nem is tudok egyenként elérni minden olvasót egy-egy jókívánsággal, azt mégis tudni és érezni fogják, hogy a közvetlen, személyes kapcsolattartás híve vagyok és arra biztatom önöket is.
Nem tudom, hogy jól látom-e, hogy évről-évre szaporodnak ezek a címben is idézett személytelen és kéretlen “jókívánságok”. Az internet elterjedésével párhuzamosan gyakorlatilag teljesen elsikkad a kézzel írott, postán küldött levelezés. Eltűnik lassan a képeslap-küldés szokása is. Karácsony, Újév, Húsvét, névnap, születésnap, nyaralás, kirándulás- nem múlhatott el régebben egy-egy üdvözlő képeslap küldése nélkül. Az egész életünk átalakult és felgyorsult. Az információk esetenként gyorsabban szállnak, mint a gondolat. A könnyen, gyorsan küldhető e-mailek, sms-ek, Facebook üzenetek és képek felváltották a “régimódi” levelezést, a levelezőlapok, a képeslapok, dísztáviratok jókívánság- vagy üdvözlés funkcióját. Nem a technikai előrelépés hordozza a bajt, hanem az, hogy az üzenetküldés egyszerűsége, a közvetlen kontaktus szükségtelensége a tartalom és a személyes gondoskodás sivárabbá válásával is együtt jár. Valami pozitív dolgot szeretne eljuttatni valakihez az a személy, aki ilyeneket ír: BÚÉK minden kedves ismerősömnek! Vagy: Minden Éva nevű barátomnak boldog névnapot kívánok! Valamit, valakinek, az a személy. Huuúú, ez nagyon borzasztóan hangzik! Azért, mert az is! Álljon meg mindenki egy pillanatra és gondoljon arra, hogy ettől kezdve nagyobb fontosságot kapnak az életében az emberi kapcsolatok! A fontos, értékeket hordozó, családi vagy munkahelyi, közeli vagy távoli barátságok. Régebben is meg tudta írni mindenki annak a néhány jó ismerősnek a karácsonyi lapot, vagy szívesen megcímezte a balatoni nyaralásról a képes üdvözletet. Most sem kerül ez több energiába. Annak, akik fontosak számunkra, azoknak szívesen írunk, azokat boldogan hívjuk fel, örülünk a minél közvetlenebb kapcsolatnak. Csak a személyes, egyedi, névre szóló üdvözleteknek és jókívánságoknak van valódi érterlme és értéke. Érző, értelmes ember nem értékeli az éterbe kiáltott címezetlen üzeneteket és maga sem küld ilyeneket.
Hogy születnek a személytelen szörnyűségek? Sokan úgy érzik, hogy itt az idő, évente legalább egyszer, valamikor karácsony és újév körül jókívánságokat illik küldeni. Hogy pontosan kiknek? Azt nem tudják. Küldik boldog-boldogtalannak, úgy érezve, hogy azzal nem hibázhatnak. Pedig nagyon is hibázhatnak! Kiírják a Facebook oldalukra, hogy “Minden kedves ismerősömnek BÚÉK!” vagy a címlistája összes címzettjének küldenek üdvözletet. Megszólítás nélkül, igazságosan azonosat. “Boldog, békés Karácsonyt kívánunk: Laci, Erzsi.” Ebből kap minden ismerős. Aki még nem döntötte el, hogy hogy is álljon az efféle üzenetekhez, az a biztonság kedvéért válaszol a küldőnek, szintén abból a meggondolásból, hogy abból baj nem lehet.
Ne tegyék ezt! Gondoljuk máshogy! Értelmes, jóérzésű, kedves, barátságos emberek vagyunk. Szeretettel és gondoskodással egymás iránt. A barátaink, családtagjaink, közeli ismerőseink különböző, de kiemelt figyelmet és törődést kapnak tőlünk. Ugyanezt várjuk mi is tőlük. Van, akivel gyakran, másokkal ritkán találkozunk. Akivel nem tartjuk a kapcsolatot, annak fölösleges az év végén üzenni egy jókívánságot. Ha úgy érezzük, hogy nem fölösleges, akkor hívjuk fel, írjunk neki egy levelet vagy küldjünk néhány fotót pár sor kíséretében, esetleg érdeklődjünk, hogy hogy van, mi történt vele az elmúlt időszakban! Neki, az ő kedvéért és a barátságunk jeleként. Tudják: személyes megszólítás, például Kedves Ági!, aztán a tartalom: Sok szeretettel emlegetünk itt a francia tengerparton…, Születésnapod alkalmából…, majd a végén az aláírás. Az ilyen üdvözleteknél, leveleknél nem kell azon gondolkozni, hogy vajon nekem is szól-e, hogy vajon én is a “kedves barátok” közé tartozom-e. Nekem küldték, személyes, közvetlen, nem csak az éterbe kilőtt önmegnyugtatás, hogy jót kívántam, jó ember vagyok, megtettem, amit illik.
Ha valakivel jó kapcsolatot szeretnénk fenntartani, akkor azért tenni kell. Odafigyelni, eszünkbe juttatni, megkérdezni, felköszönteni, emlékezni, elmondani. Megszólítani és válaszolni, köszönni és köszönteni. Ha fontos az a másik, aki eszünkbe jut, akkor ne számolgassuk, hogy ki hányszor hívta a másikat és melyikünk következik levelet írni! Hívjuk, írjunk, kezdeményezzünk akkor is, ha az a bizonyos mérleg már nagyon eltolódott, akkor is! Egyéb esetben csak a szakadék nő kettőnk között. A hidat, a biztosító köteleket két ember kapcsolatában nem a precíz számolás és számontartás jelenti, hanem a szíves kezdeményezés, a szerető megszólítás és az odafigyelő meghallgatás. Levelezzenek, üzenjenek, telefonáljanak, e-mailezzenek és sms-ezzenek! Tartsák a kapcsolatot és találkozzanak! Beszélgessenek, kérdezzenek és mondják el! Kommunikáljanak! Semmi nem olyan változatos, semmi sem olyan érdekes és izgalmas, mint egy másik ember. Csak meg kell látni egymásban a csodát.