A punk nagyasszonya élete történetét írja

2014.01.14. - Stíluskommunikáció

TOMASOVSZKI BEÁTA HÍRFOLYAMA:

A ’70-es ’80-as évek Westwood punk inspirálta divatjától volt hangos. Azóta számtalan díj tulajdonosa, a londoni Victoria & Albert Museum retrospektív kiállítást szentelt a munkásságának, és darabjai a mai napig egyet jelentenek a brit rock and roll-lal.

Úgy tűnik eljött az idő, hogy Westwood megossza életét és emlékeit a nagyközönséggel. Az íráshoz a tervezőnő egyik kedves barátja, Ian Kelly nyújt majd segítséget. A könyvben az életrajz mellett néhány fejezetben helyet kap Vivienne magánélete is.

„Az élők megérdemlik a tiszteletet. A holtak az igazságot. Ian és én együtt dolgozunk ezen a projekten. Nagyon örülök annak, hogy ez az én történetem lesz – a történet, amit még soha senki nem mesélt el.” – mondta a tervező a könyv kapcsán.

Westwood karrierje még általános iskolai tanárnőként kezdődött, mielőtt megismerkedett Malcolm McLaren-nel, a Sex Pistols menedzserével. Ebben az időben kezdett ruhatervezéssel foglalkozni. Stílusát a punk inspirálta – vegyítette a skót mintákat az angol szubkultúra jellegzetes kiegészítőivel (biztosítótűk, pengék), ékszerként pedig szegecsekkel kirakott nyakörvek szolgáltak. Az ő érdeme, hogy ez a cseppet sem szokványos öltözködési stílus mégis bekerült a köztudatba, sőt egyre kedveltebbé vált.

Westwood a divat mellett szenvedélyes politikai aktivista, aki kiáll a környezetvédelemért és harcol az emberi jogokért. Ezen kívül erőteljesen tiltakozik a nukleáris fegyverek ellen, saját kollekcióiból teljesen száműzte a szőrméket, és lelkesen kiáll Julian Assange, WikiLeaks-aktivista mellett is.

A könyv előre láthatólag ez év októberében kerül majd a könyvesboltok polcaira, és az emlékiratok elsősorban, mint divatteremtőt mutatják majd be Westwoodot. „Vivienne annyival több, mint ahogy azt első pillanatban gondolnánk. – meséli róla Ian Kelly, író – Én csak az igazságot szeretném elmesélni erről a melegszívű és okos nőről, akinek az arcát és munkáit már olyan jól ismeri a világ. Ezzel együtt azonban ő még mindig az az általános iskolai tanárnő, aki beleszeretett Malcolm McLaren-be és megváltoztatta a világot.”

 

Forrás: http://www.vogue.de/people-kultur/people-news/star-news-vivienne-westwood-schreibt-ihre-memoiren
(2014. 01. 06.)

Kép forrása: http://myzerowaste.com/wp-content/uploads/2011/06/vivienne-westwood-0021.jpg

 


Tudta Ön?

Tudta-e, hogy a gyöngyöt, mint ékszert, kezdetben csak a királyi család és az arisztokrácia viselhette? A 19. században már eltörölték a gyöngy viseléséhez kapcsolódó szigorú előírásokat, azonban az ára miatt továbbra is csak a kiváltságosok birtokolhatták ezt a nemes ékszert.

tovább >>>    

a farmer anyag nem amerikai találmány?  200 évvel  Amerika “felfedezése” előtt már gyártották Dél-Franciaországban és Észak- Olaszországban. Gondolta volna, hogy napjainkban világszerte 2,5 milliárd métert gyártanak belőle évente?

tovább >>>    

Az érzések és érzelmek kifejezésének legfontosabb eszköze a testbeszéd, illetve a torokban képzett hang. Mivel a szóra figyelünk, kevesen tudják, mi történik közben a testükkel, pedig nagyon fontos. Az emberi közlemény 7%-a verbális (csak a szó), 38%-a vokális (hangszín, hanghordozás), és 55%-a nem verbális. „Nem az számít, amit mondasz, hanem az, hogyan nézel közben”.

tovább >>>    

… hogy virág ajándékozása esetén sem selyempapírban, sem celofánban nem illik átadni, illetve, hogy szálas virág vásárlásakor, amennyiben egynemű a virág, a csokor 11 szálig páratlan szálból, 12-től páros számú szálból illik, hogy álljon. Ha vegyes a virág, nem számít a darabszám.

tovább >>>    

… hogy a parókaviselés XIII. Lajos alatt vált általánossá, aki fiatalon kopaszodni kezdett, és így akarta ezt leplezni. A divat továbbfejlesztésén nagy örömmel kapott XIV. Lajos, aki viszont a homlokán lévő nagy dudorokat szeretette volna takargatni. Először az udvar, majd az egész világ utánozta őket.

tovább >>>    

… hogy a stílus neve, amit Marilyn Monroe is képviselt: Pin-up. A pin up görlök a 40-es 50-es évek modelljei voltak. Szexi képeiket (fotókat és rajzokat egyaránt) tűzték fel a férfiak a falra, innen a nevük is: pin up, vagyis feltűzni. A magabiztos és huncut hölgyek szexi stílusa, amit képviseltek annyira meghatározó volt, hogy a [...]

tovább >>>    

phogy George Bernard Shaw, drámaíró egy interjúban beszélt a magyar nyelvről? A következőt mondta: „Bátran kijelentem, hogy miután évekig tanulmányoztam a magyar nyelvet, meggyőződésemmé vált: ha a magyar lett volna az anyanyelvem, az életművem sokkal értékesebb lett volna. Egyszerűen azért, mert ezen a különös, ősi erőtől duzzadó nyelven sokszorta pontosabban lehet leírni a parányi különbségeket, az [...]

tovább >>>    
Keresés
Facebook