A másik oldal

2014.01.18. - Stíluskommunikáció

Jól élni – DR. HORVÁTH RÉKA ROVATA

 

Érdekes cikket olvastam a napokban. Akaratlanul is eszembe jut újra meg újra. A szerző arról írt, hogy az emberek egyformák abban, hogy jó dolgokban szeretnének részesülni. Az elképzelt vagy vágyott “jó dolgok” is nagyjából azonosak: jó állás, magas fizetés, értelmes munka, sikerek, boldog család, szép feleség, hatalmas szerelem, tökéletes megjelenés, élményekben gazdag nagy utazás,… Nincsenek nagy különbségek, ha jó dolgokat kívánunk magunknak.

No, de mi a helyzet a nehézségekkel? Az áldozathozatallal, a rossz helyzetek elviselésével? A nélkülözéssel vagy a kényszerű várakozással? Amikor jó dolgokat kívánunk magunknak, akkor a legtöbbször tudomást sem veszünk arról, hogy minden jó igényel valamiféle befektetést. Közhellyel élve: mindennek ára van. A jó érzésekért tenni kell.  A siker eléréséhez munka és befektetés kell. Az elért eredmény vagy a megszerzett előny fenntartása is áldozatokat kíván. Ez az a bizonyos “másik oldal”.

Milyen nehézségeket tudunk elviselni? Mennyit vagyunk hajlandóak áldozni egy jó állapot eléréséért? Miről tudunk lemondani, hogy valami mást megkaphassunk? Meddig bírjuk a fájdalmat, az esetleges megaláztatást,  meddig tűrjük a monotonitást, a sokszor céltalannak tűnő ismétléseket, ha valamit sikerre akarunk vinni?  Mennyi ideig vagyunk képesek várni, hogy sorra kerüljünk? Milyen fizikai vagy lelki megpróbáltatást tudunk elviselni valami jó kimenetel reményében? Mennyire merünk kockáztatni egy többé-kevésbé bizonytalan üzletben? Hogyan birkózunk meg a kényszerű távolmaradással? Milyen nehézségeket tudunk elviselni képzeletben, majd a valóságban? Milyen szenvedést bírunk ki?

Mindenki tudná folytatni ezt a felsorolást. Amiről most beszélünk, az az embertpróbáló dolgok, helyzetek vállalása egy jobb végkifejlet ígéretében. A helyzetek és a vállalások mértéke egyénenként különböző. Az elérhető vagy elért célok szintén nagy eltéréseket mutatnak. Az egyik ember a világbajnoki cím elérésére áldozza fel idejét, pénzét és energiáját, a másik  a városi röplabdacsapat kapitánya szeretne lenni. Egyformán boldogok és elégedettek lehetnek  ha elérik, amire vágynak. A munka területéről hozva példát: van, aki önálló vállalkozással céget alapít, előre viszi és felfuttatja azt, majd évekkel később már egy egész vállalatot irányít. Más valaki megbízható, elismert alkalmazottként érzi jól magát, akinek kiszámíthatóan telnek a napjait, hasznosnak és értelmesnek érzi a tevékenységét, így él harmonikusan. Sokfélék vagyunk, különböző élethelyzetekben. Általában igaz az a megállapítás, hogy kis befektetés kis haszon, nagy befektetés nagy haszon. A kis befektetés-nagy haszon párosítást hívják csodának. A csodák pedig, tudjuk, mindig mással történnek. Hacsak nem a lottó ötös valaha volt legnagyobb nyereményében bízunk, akkor érdemes számba venni a hadra fogható fegyvertárunkat. Ennek egy nagyon jelentős tényezője az, amiről itt beszélünk és amiről általában kevés szó esik, hogy mennyi nehézséget tudunk elviselni. A tűrőképességünk fejleszthető és edzhető. Ha a tervezésnél, a vágyak megfogalmazásánál, a célok kijelőlésénél az első lépések között gondolunk a kényszerűen vagy szívesen vállalt nehézségekre is, akkor kevesebb csalódás ér majd bennünket, ha a nehézségek megjelennek.  Ha a sikerhez, boldogsághoz, boldoguláshoz, pozitív  élményekhez vezető úton kudarcok érnek, sokkal jobban elviseljük és kezeljük azokat, ha valamilyen módon előre felkészülünk rájuk. Hogy lehet jól felkészülten fogadni a kudarcokat? Először is gondoljunk rá, hogy előfordulhatnak. Minden vágyott esemény, helyzet vagy állapot magában hordozza annak a lehetőségét, hogy nem sikerül, elromlik vagy megszűnik, elveszítjük vagy valaki más megelőz minket. Bármilyen felkészültek, előrelátóak, nagy munkabírásúak is vagyunk, veszíthetünk.  Minden igyekezetünk ellenére időnként azzal szembesülünk, hogy a tervezett, vágyott dolog akkor, olyan módon nem elérhető  számunkra vagy nem tartható fenn tovább. A kudarcokból, sikertelen próbálkozásokból, a hibáinkból, tanulhatunk. Ha tudatában vagyunk annak, hogy a siker eléréséhez az élet bármely területén kudarcokon és nehézségeken át vezet az út, akkor az adott pillanatban negatív eseményeket tapasztalatként felhasználhatjuk a jövőben. Minél pontosabban tudjuk, hogy bizonyos javakért milyen nehézségeket vállalunk, mennyi áldozatot vagyunk képesek hozni, annál kevésbé tántorítanak el a célunktól a  az egyik ember  azt mondja: “Elegem van, ezt én nem csinálom tovább!” A másik azt gondolja: “Megtanulom, újra megpróbálom és csak azért is megcsinálom!” A második megoldást választók azok, akik valószínűleg alaposabb önismerettel rendelkeznek, kitartóbbak, optimistábbak. Jobban tudják, hogy mit szeretnének és mit bírnak el. Jobban ismerik a saját határaikat.

Ebben a cikkben a jól-lét klub tagjai most a nehézségekről olvashattak. A téma ellenére a végére néhány jó hírt tartogatok. Az egyik az, hogy az univerzumban egyensúly van. Ősidőktől fogva genetikusan kódolva van bennünk az a tudás, hogy a jó és a rossz dolgok párban vannak és nagyjából kiegyenlítik egymást. Rövid időre felborulhat az egyensúly, de  aztán úgyis rendeződik. A tudata mélyén ezt valahogy mindenki érzi és tudja, ez az “őstudás” segít elviselni a nehézségeket és a sikereket egyaránt.

A másik jó hír, hogy amennyiben a saját teherbírásunkkal tisztában vagyunk, ajándékul kapjuk a gördülékenyebb  problémamegoldást és a könnyebb konfliktuskezelést., ami nagyban segít a céljaink elérésében. Ismerkedjünk, foglalkozzunk magunkkal, tapasztaljuk meg a határainkat! Vállaljunk nehézségeket, ha kell és tervezzünk nagy dolgokat!

Végezetül pedig: minden rosszban van valami jó. Ha arra kényszerülünk, hogy  időlegesen elviseljünk bizonyos nehézségeket, testi vagy lelki fájdalmakat , akkor megvilágosodik majd előttünk, hogy az az alapállapot, amit azelőtt nem sokra becsültünk, természetesnek és magától értetődőnek tartottunk– a harmóniában élhető egyszerű hétköznapok sora–   az tulajdonképpen: maga a csoda.

 


Tudta Ön?

Tudta-e, hogy a gyöngyöt, mint ékszert, kezdetben csak a királyi család és az arisztokrácia viselhette? A 19. században már eltörölték a gyöngy viseléséhez kapcsolódó szigorú előírásokat, azonban az ára miatt továbbra is csak a kiváltságosok birtokolhatták ezt a nemes ékszert.

tovább >>>    

a farmer anyag nem amerikai találmány?  200 évvel  Amerika “felfedezése” előtt már gyártották Dél-Franciaországban és Észak- Olaszországban. Gondolta volna, hogy napjainkban világszerte 2,5 milliárd métert gyártanak belőle évente?

tovább >>>    

Az érzések és érzelmek kifejezésének legfontosabb eszköze a testbeszéd, illetve a torokban képzett hang. Mivel a szóra figyelünk, kevesen tudják, mi történik közben a testükkel, pedig nagyon fontos. Az emberi közlemény 7%-a verbális (csak a szó), 38%-a vokális (hangszín, hanghordozás), és 55%-a nem verbális. „Nem az számít, amit mondasz, hanem az, hogyan nézel közben”.

tovább >>>    

… hogy virág ajándékozása esetén sem selyempapírban, sem celofánban nem illik átadni, illetve, hogy szálas virág vásárlásakor, amennyiben egynemű a virág, a csokor 11 szálig páratlan szálból, 12-től páros számú szálból illik, hogy álljon. Ha vegyes a virág, nem számít a darabszám.

tovább >>>    

… hogy a parókaviselés XIII. Lajos alatt vált általánossá, aki fiatalon kopaszodni kezdett, és így akarta ezt leplezni. A divat továbbfejlesztésén nagy örömmel kapott XIV. Lajos, aki viszont a homlokán lévő nagy dudorokat szeretette volna takargatni. Először az udvar, majd az egész világ utánozta őket.

tovább >>>    

… hogy a stílus neve, amit Marilyn Monroe is képviselt: Pin-up. A pin up görlök a 40-es 50-es évek modelljei voltak. Szexi képeiket (fotókat és rajzokat egyaránt) tűzték fel a férfiak a falra, innen a nevük is: pin up, vagyis feltűzni. A magabiztos és huncut hölgyek szexi stílusa, amit képviseltek annyira meghatározó volt, hogy a [...]

tovább >>>    

phogy George Bernard Shaw, drámaíró egy interjúban beszélt a magyar nyelvről? A következőt mondta: „Bátran kijelentem, hogy miután évekig tanulmányoztam a magyar nyelvet, meggyőződésemmé vált: ha a magyar lett volna az anyanyelvem, az életművem sokkal értékesebb lett volna. Egyszerűen azért, mert ezen a különös, ősi erőtől duzzadó nyelven sokszorta pontosabban lehet leírni a parányi különbségeket, az [...]

tovább >>>    
Keresés
Facebook