9 év. Ennyi idő kellett, hogy a The Room egy kelet-európai magazinból egy, a világon mindenhol ismert és elismert kiadvánnyá váljon. 18 lapszám és a magazin felnőtt. Ezzel a lap szerkesztői elérkezettnek látták az időt, hogy változtassanak az eddigi koncepción, hogy új utakat keressenek, és megjelentessék a talán eddigi legmerészebb és legprovokatívabb anyagot.
Ezek után már egyáltalán nem meglepő a témaválasztás sem: az emberi test, az énkép és az önarckép.
Az egyik legmeghatározóbb élményünk, amikor néhány éves korunkban a tükör előtt állva végre rájövünk, hogy ki az az alak, akit eddig csak keresztnevén szólongattunk, és aki furcsamód kitartóan utánzott minket. „Én.” Ez a felismerés mindent új megvilágításba helyez. Elkezdjük ezt az alakot fürkészni, megpróbáljuk megismerni. Az évek múlásával a tükörből visszatekintő arc egyre közelebb kerül hozzánk, de vannak napok, amikor idegenkedve tekintünk saját testünkre.
Az emberi test ábrázolása, a test és a lélek kapcsolata és az önismeret kezdettől fogva foglalkoztatja a művészeket, filozófusokat és pszichológusokat. A The Room legújabb számában olyan alkotókkal ismerkedhetünk meg, akiknek munkásságát komolyan befolyásolja az emberi testről alkotott elképzelésük.
Bevezető cikkében Tímár Gigi a jelen szépségfogalmát próbálja megfejteni. Mit is tartunk ma egyáltalán szépnek, milyen helyet foglal el az életünkben, és mi az, amit hajlandóak vagyunk érte megtenni?
A szépség kultusza a nőiesség ideái közül a legrégebbi. De hol van már a kanti szépségeszmény, miszerint szép az, ami érdek nélkül tetszik? És nagyon úgy tűnik, hogy az evolúciós gyökereken is átgázoltunk, hiszen a kultusz ma már nem csak a nőket, hanem a férfiakat is rabul ejtette. Ma a szépség – ahogyan a szerző cikkében fogalmaz – „kőkemény üzlet”. Nem a termékenység szimbóluma, hanem a társadalmi státusz, az előrejutás és az elismertség egyik záloga. Ha azonban ez születésünktől fogva nem adatott meg, a 21. század emberének akkor sem kell kétségbe esnie, és lemondani a hőn áhított sikerről, hiszen a modern kozmetológia és orvostudomány lehetővé teszi mindenki számára, hogy az adott társadalom szépségideáljának megfeleljen.
A magazin interjúit olvasgatva azonban teljesen más látásmódokkal szembesülünk. Szerencsére úgy tűnik, hogy a kortárs művészek távol kívánnak maradni ettől az elüzletiesedett emberképtől.
Kiss Imola interjújában bepillantást nyerhetünk Stephen Gelloway csodás világába, ahol minden a test, a mozgás és a divat körül forog. Galloway munkássága hihetetlenül színes és változatos. Tizennyolc éven át volt a Frankfurti Balett szólótáncosa, majd a világ legismertebb színházaiban és operaházaiban dolgozott koreográfusként, Issey Miyake művészeti vezetője volt és divatbemutatókat rendezett a legismertebb divatházaknak. Egyik régóta tartó projektében Inez Van Lamsweerde és Vinoodh Matadin fotópáros mozgástanácsadója. Ő felel azért, hogyan pózoljanak a modellek a különböző divatmagazinok oldalain vagy a kampányfotókon.
Számára a divat és a tánc egymástól elválaszthatatlanok, egymással folyamatos kölcsönhatásban inspirációként működnek.  Saját bevallása szerint megszállottan követi a legújabb kollekciókat, amiket aztán saját elképzeléseivel ötvözve használ fel egy-egy új jelmez megalkotásánál. A balett világában szerzett élményei és tapasztalatai pedig ott vannak a modellek minden mozdulatában.
A tánc és a divat határterületein mozog Iris Van Herpen holland divattervező is. 17 éves koráig balettozott, ami a mai napig befolyásolja a tervezéshez és a ruhákhoz való viszonyát. Alkotás közben nem egy bizonyos személyre gondol, hanem a test mozgására, a test és a tér viszonyára, arra, hogy az adott darab hogyan fog viselkedni a térben (pl. fényhatások). Ez a szemléletmód alapvetően megkülönbözteti őt az európai tervezők nagy részétől, és visszavezethető a japán tervezők felfogására.
Az emberi test viselkedése a 20. század második felében megjelenő japán tervezőknél is fontos szerepet játszott. Ők a test és az anyag kapcsolatát vizsgálták. Például Kawakubo szabálytalan formákból alakított ruhái folyamatosan változnak a modell mozgását követve. Ilyen módon az anyag és a test között kialakult tér befolyásolja a ruha végső formáját. A divat és a tervezés ilyenfajta felfogása alapvetően eltér az európai hagyományoktól, ennek ellenére a japán tervezők munkája jó néhány későbbi tervező számára kiindulópontként szolgált, mint pl. Ann Demenhemeester, Alexander McQueen. Mind Kawakubo, mind az említett két tervező hatással voltak később Van Herpen munkáira is.
Iris számára a divat egy tér, mely lehetőséget biztosít a kísérletezésre, és egy eszköz, melynek segítségével egy új testet hozhat létre, ami visszatükrözheti és újraértelmezheti a társadalom testről alkotott véleményét.
Bevallom őszintén, hogy a következő alkotó képeit hosszú percekig nézegettem – elborzadva és kicsit értetlenül. Az emberi test minden lényegitől, magasztostól vagy széptől megfosztva csupán rideg szobrok alapanyaga.
Asger Carlsen dán fotográfus Hester című kötetében a kortárs művészek közül talán a legbizarrabb módon közelíti meg ezt a témát. Az említett fotósorozatban szobrászati igénnyel megkonstruált testalakzatok szerepelnek. A digitálisan torzított és újraszerkesztett emberi test személytelen tárggyá válik. Az így létrehozott művek túllépnek a nemiség és a személyiség kategóriáin, a női formák a férfi test egyes elemeivel keverednek.
Carlsen célja, hogy a fikció és a realitás vékony határán mozogva az emberi testet, mint az egyik legtermészetesebb, legalapvetőbb jelenséget, a művészet szolgálatába állítsa. Újraértelmezve ezzel a testábrázolás, az „én” és az esztétika kérdéskörét.
A magazin egységes szerkezetét ezúttal négyoldalas képsorozatok szakítják meg, melyek az emberi test ábrázolásának különböző aspektusait mutatják be a lehető legmerészebb módon.
A divatanyag legkülönlegesebb fotósorozatát Anne-Chaterine Lacroix készítette el. A 2000-es évek elején befutott modell most saját kamerája előtt állt modellt. Az őszi-téli szezon darabjait különböző karakterek bőrébe bújva mutatja be. Sikeres üzletasszony, first lady, dáma, lázadó hippi, diszkó királynő és egyszerű titkárnő. Mindezt egyetlen nő testesíti meg a megfelelő ruha-összeállításban, a megfelelő környezetbe montírozva.
Az emberiség hosszú utat járt be idáig millió kérdésre keresve a választ. Mégis úgy tűnik, hogy a legnagyobb talány maga az ember marad, aminek megfejtéséhez a magazin és a kortárs művészet segítségével egy lépéssel közelebb kerülhetünk.

Tomasovszki Beáta

Forrás:
The Room 18. X. évf. 2. szám. The Room Kiadói Kft. Budapest.
Csipes Antal (2011): A divatról komolyan. Balassi Kiadó. Budapest. 40,44. old.
Kép forrása:
https://www.facebook.com/photo.php?fbid=617382588302996&set=a.199147703459822.43857.199147270126532&type=1&theater  (2014. 01. 21.)