Erdei út, a tisztásra visz. A száraz ágakon áttör a fény. Az ősi pásztorünnep történetei egyszerre több áramlatban vesznek részt. Luperca a kifogyhatatlan szerelmi erővel rendelkező, jóstehetségű Faunusnak, a ligetek, mezők, erdők római istenének asszonya volt. Az ókori Rómában a farkas formájú Lupercus isten dicsőségét is magasztalták. Az ünnep neve: Lupercalia. A Róma városát alapító testvérpár, Romulus és Remus köré szövődött legenda szerint a Lupercal nevű barlangban kisgyermekkorukban egy anyafarkas szoptatta, táplálta a két fiút. A Lupercalia idején a lányok körbeszaladták a Palatinus dombot, a férfiak egy kecskebőrből készült szíjjal legyintgették meg őket. A szíjat februum-nak hívták, ebből lett a február? A hónapot Februariusnak nevezték. A februare latin szó jelentése: tisztítani, kiengesztelni. A szerelem ünnepét a tisztulás havában, február közepén tartották. Róma lányai és fiatal férfiai ekkor szerelmi sorshúzással találtak egymásra. Az érzés örök. A gének ösztönviharában új életek nyílnak. Léthé, a feledés folyója, nem könnyű rajta átkelni. A régi emléke átváltozás, az új lehetőséggel való találkozás? A római kori termékenységkultuszt tartalmazó hagyományok egy része alaposan megszelídített módon vándorolt át a keresztény ünnepekbe. A máig élő hagyományötvözetek a régi stílusváltások nyomait őrzik.

Valentin történelmi alakjáról az elbeszélések több változatban maradtak ránk. Az egyik így szól. II. Claudius császár uralkodása idején (268-270), az ókeresztény korban a szerelemnek egy Valentin nevű keresztény pap lett a pártfogója. A családos katonák igyekeztek haza a szeretteikhez. A császár szerint ezzel a harci kedvet gyengítették. A hadsereg egységét növelő szándékkal ezért házasságtiltó törvényt hoztak. Valentin, a keresztény áldozópap éjszaka összeeskette és a saját kertjéből származó virágokból készített csokorral köszöntötte a hozzá forduló szerelmespárokat. Ezért a cselekedetéért a császár megbüntette, bebörtönöztette. A fogva tartásáért felelős Asterius nevű tiszt lánya vak volt. Valentin jó szívvel elmondott imája nyomán a lány visszanyerte a látását. A csoda hatására a környezetében élők keresztény hitre tértek. Valentint a könyörtelen II. Claudius császár 269 február 14-én lefejeztette. Kivégzése előtt ezt az üzenetet küldte a lánynak: „A te Valentinod!” Mondják, amikor a vesztőhelyre vitték, ezt kiáltotta oda az embereknek:„Ne felejtsétek Valentint! Szeretlek benneteket!” I. Gelasius pápa 496-ban elrendelte, Valentin vértanú halála napja legyen a szerelmesek ünnepe.

Geoffrey Chaucer angol költő Madarak parlamentje (Parlement of Fowls) című költeményét valószínűleg 1383-ban adták elő először, amikor II. Richárd király udvarában ünnepelték a Valentin-napot. Egy korai Valentin-napi üdvözlést versike formájában a British Museum őriz. Charles Orleans hercege írta feleségének 1415-ben. A Valentin-hagyomány a magyar irodalom egyik régi forrásában, az Érdy-kódexben (XVI.sz.) is felmerül. Shakespeare Hamlet című drámájában a negyedik felvonás ötödik színében is említés történik a Bálint-napról. Ophelia Arany János fordításában így szól: ”Kérem, egy szót se erről; de ha kérdik, mit jelent, csak mondja ezt: / Holnap szent Bálint napja lesz, / Mindjárt reggel korán; / És ablakodnál, párodul, / Ott leszek, én leány./ Kelt a legény, felöltözött, / Ajtót nyitott neki: / Bement a lány, de mint leány / Többé nem jöve ki.”

A szerelem érzése milyen stílusban kommunikálható? A szegedi író, Dugonics András 1803-ban kiadott művében a népdalátköltések között olvashatjuk: „Szerelem! Szerelem! Vajon hol lölnek föl? A mezőn nem vetnek, Kő-sziklán se termöl.” A Séta a múltban című filmben hangzik el: „A szerelem olyan, akár a szél, nem láthatod, de érzed.!” Az ember viszi magával az érzést. Közben magokat szór. Gyümölcsfát ültet. Bálint-nap körül hallgatja a bokrokon gyülekező verebek vidám csiripelését. Saját köreit rajzolja. A beteljesülő és a beteljesületlen között, egy életen át? A kopár tájat is másnak látja ilyenkor. A magányt felemésztő szenvedély, akár az árnyékot elűző fény, még a zörgő téli ágakra is rávetül. Még a máskor közömbös, élettelen tárgyak is felveszik az érzéshullámok eleven mintázatát? Legyen akár viruló tavasz, mezítelen nyár, kora őszi szüret vagy fagyos tél, a szerelem mindig él. Mindig megújul. Táguló érzés. Isteni rész a kicsi emberi egészben. Mindig más színben, illatban, fényben tündököl. Ha él a szerelem, akkor mindenben sóhaj, visszhang és zene van. Paulo Coelho írja: „Mert abban a pillanatban, amikor elindulunk keresni a szerelmet, ő is elindul, hogy megtaláljon minket. És megvált.”

A szerelem személyes és kölcsönös sorsesemény. Csendes találkozás. Kölcsönös keresztülhatolás a láthatatlan falon. A nálam nem lévő fontosat a másikban megtalálni, vele egységet alkotni? A keletkezés és elmúlás ritmusát érzi minden pillanat, de mintha mégis az idő megállna ott, ahol a boldogság jelen van. Mi a szerelem? Alakuló viszony a másik emberhez? A valóság közepe? A tökéletesség elveszett emlékezete? Minden szerelem egy tükörszerű megismerés, de egyúttal a másik megismerésének a lehetetlensége is. A szerelemben valami virágzásban lévő ideálishoz közelítünk? A feltétel nélküli szerelem lobbanásában az emberi lét őseredetisége nyilvánul meg. Annyira így van ez, hogy a szerelemről leginkább csak hallgatni lehet.

Első megjelenés: az első szövegváltozat Valentin-nap után: Luperca és a szerelem ünnepe címmel jelent meg,

DÉLMAGYARORSZÁG, 2007. febr. 15. 14. p. ; DÉLVILÁG, 2007. febr. 15. 14. p.

Virágzásban Fotó: Bogoly József Ágoston