Párhuzamos ellentétek

2014.02.23. - Stíluskommunikáció

TOMASOVSZKI BEÁTA HÍRFOLYAMA:

Karl Lagerfeld több, mint divattervező. Nem csak azért, mert a ruhákon kívül bútorokat, könyveket és egyéb használati tárgyakat is tervez, rendszeresen készít fotósorozatokat (pl. a VOGUE számára) és illusztrációkat, hanem azért is, mert minden, amit tesz, a saját világegyetemének részévé válik.

Lagerfeld 14 éves korában költözött édesanyjával Hamburgból Párizsba. A születéséről és gyermekkoráról különböző legendás történetek keringenek, melyek a megjelenésén kívül szintén hozzájárultak a személye köré épült mítosz kialakulásához. Tervezői karrierje pedig igazán mesébe illő.

A költözés után nem sokkal első helyet szerzett az International Wool Association egyik pályázatán, mellyel egyenes út vezetett Pierre Balmain-hez, ahol szabászatot tanult.

1958-ban Jean Patou-hoz szerződött, ahol egésze 1963-ig művészeti vezetőként tevékenykedett. A Chloé-háznál 20 évet töltött, amely neki köszönhette felvirágzását. A Chloé mellett olyan neves francia divatházaknak készített terveket, mint Mario Valentino vagy Krizia. Hosszú éveken keresztül szoros kapcsolatban állt a Fendivel is. Az együttműködés úgy tűnik épp most ér véget. Lagerfeld utolsó kollekcióját csodálhatta meg a milánói közönség a jelenleg is tartó divathéten.

1983 nemcsak a tervező, hanem a Chanel-ház életében is fordulópontot jelentett. Gabrielle Chanel 1971-ben bekövetkezett halála után a ház hanyatlani kezdett. Lagerfeld nemcsak talpra állította a céget, hanem tehetségének köszönhetően újra a csillagokba emelte.

Most közel minden, ami az elmúlt években és évtizedekben a Karl Lagrfeld-világ részévé vált, azok a dolgok, melyeket létrehozott és megalkotott, megtekinthetők az esseni Museum Folkwang-ban Párhuzamos ellentétek címmel. A látogatók egy válogatást láthatnak többek között az általa tervezett ruhadarabokból, rajzokból, fényképekből, filmekből, reklámokból és design termékekből.

A kiállítás kurátora pedig nem más, mint maga a teremtő, Karl Lagerfeld.

 

Hír forrása: http://www.vogue.de/people-kultur/kultur-tipps/ausstellung-karl-lagerfeld-parallele-gegensaetze-im-museum-folkwang#galerie/9  (2014. 01. 21.)

Kép forrása: http://www.vogue.de/mode/mode-trends/herbst-winter-2014-15-best-of-runway-illustrationen#galerie/10  (2014. 02. 21.)

 


Tudta Ön?

Tudta-e, hogy a gyöngyöt, mint ékszert, kezdetben csak a királyi család és az arisztokrácia viselhette? A 19. században már eltörölték a gyöngy viseléséhez kapcsolódó szigorú előírásokat, azonban az ára miatt továbbra is csak a kiváltságosok birtokolhatták ezt a nemes ékszert.

tovább >>>    

a farmer anyag nem amerikai találmány?  200 évvel  Amerika “felfedezése” előtt már gyártották Dél-Franciaországban és Észak- Olaszországban. Gondolta volna, hogy napjainkban világszerte 2,5 milliárd métert gyártanak belőle évente?

tovább >>>    

Az érzések és érzelmek kifejezésének legfontosabb eszköze a testbeszéd, illetve a torokban képzett hang. Mivel a szóra figyelünk, kevesen tudják, mi történik közben a testükkel, pedig nagyon fontos. Az emberi közlemény 7%-a verbális (csak a szó), 38%-a vokális (hangszín, hanghordozás), és 55%-a nem verbális. „Nem az számít, amit mondasz, hanem az, hogyan nézel közben”.

tovább >>>    

… hogy virág ajándékozása esetén sem selyempapírban, sem celofánban nem illik átadni, illetve, hogy szálas virág vásárlásakor, amennyiben egynemű a virág, a csokor 11 szálig páratlan szálból, 12-től páros számú szálból illik, hogy álljon. Ha vegyes a virág, nem számít a darabszám.

tovább >>>    

… hogy a parókaviselés XIII. Lajos alatt vált általánossá, aki fiatalon kopaszodni kezdett, és így akarta ezt leplezni. A divat továbbfejlesztésén nagy örömmel kapott XIV. Lajos, aki viszont a homlokán lévő nagy dudorokat szeretette volna takargatni. Először az udvar, majd az egész világ utánozta őket.

tovább >>>    

… hogy a stílus neve, amit Marilyn Monroe is képviselt: Pin-up. A pin up görlök a 40-es 50-es évek modelljei voltak. Szexi képeiket (fotókat és rajzokat egyaránt) tűzték fel a férfiak a falra, innen a nevük is: pin up, vagyis feltűzni. A magabiztos és huncut hölgyek szexi stílusa, amit képviseltek annyira meghatározó volt, hogy a [...]

tovább >>>    

phogy George Bernard Shaw, drámaíró egy interjúban beszélt a magyar nyelvről? A következőt mondta: „Bátran kijelentem, hogy miután évekig tanulmányoztam a magyar nyelvet, meggyőződésemmé vált: ha a magyar lett volna az anyanyelvem, az életművem sokkal értékesebb lett volna. Egyszerűen azért, mert ezen a különös, ősi erőtől duzzadó nyelven sokszorta pontosabban lehet leírni a parányi különbségeket, az [...]

tovább >>>    
Keresés
Facebook