TOMASOVSZKI BEÁTA FORDÍTÁSA
Van, hogy két évig is eltart, míg a kiszemelt anyag elkészül és megérkezik. Az egyik szezon előtt Van Noten beleszeretett egy pakisztáni faluban készült kézimunkába, – csupán egyetlen nehézségbe ütközött a beszerzés során: a falu több napi utazással érhető csak el szamárháton. És ezek az esetek egyáltalán nem szokatlanok Van Noten esetében.
A tervező, aki nemcsak arca, hanem egyedüli tulajdonosa a saját nevével fémjelzett márkának, a divatvilágban arról ismert, hogy kollekciói már napokkal előbb készen várják a bemutatót, hogy utána mindenfajta drámát nélkülözve meghódítsák a kifutót.
Az elmúlt hónapokban egy különleges projekten dolgozott csapatával. A világ egyik legnagyobb kiállítóterét vehette birtokba, hogy bepillantást engedjen saját tervezői világába. Egy az eddigi munkáját felölelő kiállítás nyílt Párizsban, melyet egészen 2014. augusztus 31-ig csodálhat meg a közönség.
Ennek kapcsán készített a tervezővel interjút a VOGUE egyik riportere.
Gyakran van egzotikus kicsengése kollekcióinak. Szívesen utazik?
Elmélyedni Anish Kapoor művészetében számomra sokkal izgalmasabb, mint egy indiai utazás.
A párizsi bemutatón néhány inspirációs forrását tárja a nagyközönség elé.
Igen, megmutatom az ötleteimet. De ez összességében sohasem egyetlen dolog, mert akkor az eredmény csupán az utánzás egy fajtájához vezetne. A múzeumban mindent összegyűjtöttem, amivel foglalkozom, tehát egyfajta keveréke a művészetnek, a filmnek, a triviálisnak és a magaskultúrának. Van azonban néhány olyan is, amik inspirációkká válhattak volna, de csak nemrégiben fedeztem fel.
Mint saját kiállításának kurátora kedvére kutathatott a múzeum archívumában fellelhető, a legizgalmasabb stíluskorszakokból származó anyagokból és ruhadarabokból.
Igen, így sikerült kiállítanunk Yves Saint Laurent virágokkal díszített, ezüstszínű kabátkáját a korai ’80-as évekből az én egyik darabom mellé. Rögtön az a benyomásunk támadt, mintha ez lett volna a minta a sajátomhoz. Az igazság azonban az, hogy nem is ismertem még akkoriban ezt a darabot. Vagy az a kosztüm, amit Cecil Beaton az egyik leghíresebb “Fête champêtre” partira készített magának: mi megmutatjuk az eredetit, amit a londoni Victoria & Albert Museum adott kölcsön. Megmutatjuk azokat a vázlatokat és fotókat, amiken látszik, ő hogyan viselte a ruhákat. Tulajdonképpen olyan elemeket helyezünk egymás mellé, melyeket azelőtt még soha senki nem látott együtt. Ehhez kapcsolódik egy Nick Cave-videó. Mint egyfajta szürreális összetalálkozása a különböző benyomásoknak.
Mi volt az eredeti elképzelése?
Ez a földes, vidéki érzés, a fa, az intenzív színek: minden dolog, amely számomra oly kedves. És természetesen Nick Cave és Cecil Beaton. Szinte teljesen különböző művészi közegből jöttek, mégis mindig inspirálnak.
Két év múlva ünnepli a márka a 30. születésnapját, mégis szándékosan szeretné kerülni a retrospektív kiállítást.
Ahhoz én még nem vagyok elég öreg. Úgy érzem – és remélhetőleg így van, hogy még csak a pályám felénél tartok. Ezzel a kiállítással elsősorban nem „nevelni” szeretnék, sokkal inkább szemléltetni, milyen csodás lehet a divat. A szenvedély, hogy egészen különleges dolgokat tervezzünk, manapság gyakran elveszik.
Mit gondol, mi lehet ennek az oka?
Egyre kevesebb a lehetőségünk. A mai rendszer a kapszulakollekciókkal és a többi köztes kollekcióval mind arra kényszeríti a tervezőket, hogy gyorsan dolgozzanak. Ez sokszor a terveiken is látható. Az, ahogyan én készítem a ruháimat, sok időbe telik. Megpróbálom a saját ritmusom követni és csak azt csinálni, amit valójában szeretek, mint pl. anyagokat vagy sokoldalú kézimunkákat tervezni.
Egy kiállítás megtervezése még az ön számára is új terület.
Igen, ez valami teljesen más, mint a divattervezés. Egy kiállítással teljesen különböző embereknek meséljük el történetünket. Ez nagyobb mélységet kíván. És nagyobbat is álmodhatunk. Amikor egy kollekción dolgozom, még mindig ott van a technikai oldal és természetesen az üzleti szempont.
Hogyan kezdett hozzá, amikor két évvel ezelőtt úgy döntött, hogy belevág ebbe a projektbe?
Elsőként elkezdtem az archívumom bizonyos darabjait szinte szó szerint újra felfedezni. Utána kezdhettem el a múzeum kosztümgyűjteményében kutakodni. Kezdetben több száz fotót és képet ragasztottunk az inspirációs táblánkra, olyan műalkotásokkal együtt, melyeket szívesen megmutatnánk. Utána következett a realitások ellenőrzése: egyáltalán melyek azok a munkák, amiket ezek közül megkaphatunk.
Érték ebben a fázisban meglepetések?
Hihetetlen, de még egy Bronzino alkotást is sikerül bemutatnunk. Ez a legelső alkalom, hogy a Louvre falain kívül is látható, azóta, hogy XIV. Lajos megszerezte. A divatot keverjük a művészettel, és ez sokak számára egy igazán érzékeny téma.
Mit gondol, mi lehet ennek az oka?
A divat az alkalmazott művészet egyik ága. Néhányan úgy gondolják, ha ezt a „valódi” művészettel keverjük, csökkenti annak értékét. Ezzel a kiállítással azonban nem áll szándékomban a divatot és a művészetet egy szintre helyezni. Saját inspirációimat szeretném bemutatni. Ezért állítunk ki egy-egy eredeti darabot Coco Chaneltől vagy Christian Diortól vagy éppen műalkotásokat, és nem csak arról készült képeket.
Melyek azok az alkotások, amik élőben különösen lenyűgözték Önt?
Erre a különbségre a legjobb példa számomra Francis Bacon: mindannyian, mint ahogy én is, nagyon jól ismerjük a munkáit, hiszen a könyvekben újra és újra visszaköszönnek. Kb. öt évvel ezelőtt a londoni Tate Gallery-ben volt egy kiállítás az eredeti műalkotásokból. Amikor az ember ezekkel szembesül, már egészen más érzéseket keltenek. Kijöttem a kiállításról, szinte betegen, és megdöbbenten mindattól a kegyetlenségtől, borzalomtól és szépségtől, amit láttam.
Bizonyos mértékig a divatot is át kell élnünk?
Igen, ezt éreznünk kell. Mert a divat ezért jött létre, ezért hordjuk, és ezért nézzük. A videók segítségével meg akarjuk mutatni az anyag esését. Ez nem arról szól, hogy valakit csinosnak mutassunk.
Milyen érzés volt Önnek még egyszer feldolgozni a saját archívumát?
Ha a korábbi terveket újra és mélyen átgondolja az ember, csak akkor tudja megítélni, hogy az manapság még valóban releváns és lényeges, vagy esetleg kevésbé állta ki az idő próbáját. Én végülis pozitívan csalódtam. Bár a kezdeti idők archívuma kissé hiányos. Sok mindent el kellett adnunk. Ez azt jelenti, hogy sokszor kellett felvenni a kapcsolatot a barátainkkal, hogy a jelentős darabokat visszakapjuk.
Az Ön számára melyek a legértékesebb Dries Van Noten-darabok?
Néhány nyomatot annak idején nagyon nehezen tudtunk létrehozni, és ma már nem is tudjuk előállítani, mint a speciális pigmentnyomatokat. Vagy a kézzel szőtt anyagok, ezüst szárik. Azok a fából készült gépek, amiken Indiában szőtték az anyagokat, egy áradás következtében teljesen tönkre mentek.
Most éppen a 2014-2015-ös őszi-téli terveken dolgozik. A kutatómunka nem vezetett elkerülhetetlenül egy „best of”-kollekcióhoz?
Nem, nem gondolnám. Bár abban biztos vagyok, hogy az elmúlt szezonok darabjaival való munka és néhány műalkotás valamifajta hatást gyakorolt rám. Ez természetes, hisz nincs kettéhasadt személyiségem, aki azt mondhatná: „Rendben, akkor ez a kiállításhoz tartozik, ez pedig az új kollekcióhoz.” Minden kölcsönösen befolyásolja egymást, ez automatikusan történik így.
Forrás: http://www.vogue.de/fashion-shows/designer/interview-dries-van-noten-inspirations#galerie/11 (2014. 03. 08.)
Kép forrása: http://www.vogue.de/fashion-shows/designer/dries-van-noten-parallelwelten/vannoten-2826 (2014. 03. 08.)