A TÖKÉLETESSÉG TÖKÉLETLENSÉGE 9.

1. rész

Amióta Őt megismertem, a magázódásról alkotott véleményem jócskán megváltozott. Amit korábban hűvösnek, távolságtartónak és személytelennek tartottam, az ő személyiségén keresztül új értelmet nyert számomra. Érdekes, hogy csak pár évvel idősebb nálam, mégsem furcsa vele ez a fajta kommunikáció, sőt, olyan kellemesen jó érzés. A beszélgetésünk légköre gondolatban visszaröpített a század elejére… mintha egy kosztümös film szereplőjeként egy kastély szalonjában teáztam volna. Ez a kép jut eszembe, amikor a Mehandi Gents Room hangulatára gondolok, ahol a klasszikus férfiöltözködés több évszázados örökségének „soros gondnokával“, az egyik legelismertebb stílusszakemberrel beszélgettem.

Brainel Mehandi közel 20 éve foglalkozik a professzionális megjelenéssel. Privát tanácsadóként diplomaták, üzletemberek és közéleti személyiségek is kivételes bizalommal fordulnak hozzá. Előadásokat tart cégeknek, minisztériumoknak és kormányhivataloknak, de egyetemen is oktatja a klasszikus férfiöltözködés harmóniarendszerét. Szakmai  írásaival a Gentleman magazin stílusrovatának vezetőjeként, és számos egyéb online és offline magazinban publikált/publikál, rendszeresen, ezúton is formálja férfitársadalmunk öltözködéssel és stílussal kapcsolatos kompetenciáját. 

A több órán át tartó interjú alatt még inkább megfogalmazódott bennem, hogy Brainel Mehandi az az ember, akiről valóban el lehet mondani, hogy a külső és belső harmónián túl, a környezetével is teljes összhangot alkot. Stílusos megjelenése mellett, a gondosan kiválasztott húszas és hatvanas évekből származó berendezési tárgyak, a kézműves bonbonok, a minőségi teaválaszték, a falakon függő fotók, mind hűen tükrözik a házigazda kifinomult ízlését, igényességét, élethez és szakmához való hozzáállását. Nagy öröm és igazi érték számomra, hogy megtapasztalhattam a Mehandi Gents Room hangulatát, s hogy tulajdonosa megtisztelt a bizalmával, gondolatait megosztva velem, melyeket a személyéhez és a témához méltón szeretnék közvetíteni a kedves Olvasók felé.

A környezetemben többször felvetődik az a kérdés, hogy milyen lehetőségei vannak annak a férfinak, aki klasszikusan kíván öltözködni, de nem szeretne mindig öltönyben megjelenni?

Nagyon egyszerű, mert a klasszikus ruhatár rendkívül változatos és választékos, a hangsúlyokat pedig mindenki a saját életviteléhez, és öltözködési preferenciájához igazíthatja. Vannak keretei az üzleti élet kötetlen öltözködésének, ez a „business casual”, de ettől eltérő koncepció például a „smart casual”, amikor nincs üzleti/hivatali jellege a megjelenésnek, de azért az ember a lazaság mellett normálisan szeretne felöltözni. Ezeket a kereteket ismerni kell, és lehetőleg nem az interneten fellelhető dilettáns dress code leírásokból. Amikor az öltözékünket kizárólag a saját igényeinkhez kell igazítanunk, az a „casual” – mellesleg, ekkor látszik meg igazán, hogy kik vagyunk! Egy igényes embernek, az otthoni öltözködésre is van egy kényelmes, praktikus ruhatára, amit valójában nagyobb becsben tart, mint az utcai ruházatát.

Ön mit visel, amikor a gyerekeivel elmennek, mondjuk köveket dobálni a Duna-partra? Nem tudom elképzelni, hogy van farmerja például? Mindig olyan makulátlan a megjelenése..

A farmer és a makulátlanság nem zárja ki egymást. Van farmerom több is, van kordnadrágom, pamutnadrágom, ún. chino nadrágom, lenvászon nadrágom és egyéb nadrágot is szoktam viselni… de például sportruházatot akkor viselek, ha sportolok, és nem az utcára, de még csak nem is otthonra.

Inget vagy pólót visel inkább?

Általában inget. Nyáron gyakran veszek fel egy pamut, vagy lenvászon nadrágot egy feltűrt ujjú len inggel, és mondjuk egy hasított bőr cipővel, akár zokni nélkül. De ugyanúgy a farmert is szeretem, abszolút kedvencem és egy férfi ruhatárában negyven, ötven, de hatvan év felett is kell, hogy legyen legalább egy jó farmer… az hozzátartozik a férfi ruhatárhoz. Nem a sokzsebes, szakadt változatokra gondolok természetesen. A klasszikus öltözködés a legkevésbé sem görcsös, a legkevésbé sem merev, és a legkevésbé sem kényelmetlen, csak ismerni kell, tudnunk kell bánni vele.

A Szegedi Tudományegyetem Stíluskommunikáció Szakán fantasztikus kurzust tartott nekünk, hihetetlen tudásanyagot kaptunk útravalóul. Ebből táplálkozva jó érzés segíteni az erre nyitottaknak. Jó érzés volt, amikor ámuldozva és hálásan hívott a barátnőm, mikor átnézte a közel harminc oldalas „útmutatót“, amit öltönyvásárláshoz állítottam össze a férjének. Ő sem gondolta, hogy ilyen izgalmas is lehet ez a téma, ráadásként pontosan tudták a boltban, mit keresnek, igaz, hogy konfekció öltönyt vásároltak, de végül a férje lett az egyik legjobban öltözött férfi a társaságban.

Aki tudja, hogy mit kell keresnie, ráadásul olyan alkat, hogy könnyen talál magára konfekciót, százezer forint körül is találhat megfelelőt. Nyilván egy ilyen öltöny más kívánalmaknak kell hogy megfeleljen, mint egy kézi készítésű darab, de attól még tud mutatni és működik a megjelenés. Sőt, azt mondom Önnek, hogy bár a használtruha vásárlás elterjedése Magyarországon alapvetően szomorú dolog, arra kitűnően rámutatott, hogy aki tudja mit kell viselnie, az akár tizenöt-húszezer forintból is fel tud öltözni. Ismerek olyan művészt a kreatív szakmában, aki miután megdicsértem a megjelenését, elmesélte, hogy tetőtől talpig használtruha üzletből öltözködik, már jól bejáratott helyei vannak. Azt gondolom, hogy megfelelő ismeretek birtokában mindenki a saját lehetőségeihez mérten felépítheti azt a ruhatárat, ami számára jól működik. Mellesleg sok pénzzel sem lehet megoldani a hiteles, harmonikus és professzionális megjelenést, ha hiányzik a megfelelő kompetencia.

Sokat foglalkozik a blogjában a kompetens öltözködés témájával, az öltözködéskultúrával. Sokszor olyan érzésem van, ha a magyar közéleti szereplőket elnézem, hogy nemzetközi környezetben annyira „kilógnak a sorból“… nem azt mondom, az öltözködésük még úgy ahogy elmegy, de a testtartás, a viselkedés, a mozdulatok.. mintha alapból valamiféle kisebbségi komplexussal küzdenének csak azért, mert kelet-európaiak vagyunk. Legalábbis a politikai életben…

Még ha lenne is olyan politikusunk, aki valóban átgondoltabban van felöltözve, önmagában a ruha csak egy bizonyos szintig képes hozzájárulni a megjelenéshez. Ha maga az emberi attitűd nincs összhangban a megjelenéssel, akkor sajnos a ruha alól, ahogy mondják, nagyon könnyen kilátszódhat az ember.

Kilóg a lóláb…

Igen. A jó ruha csak rövid ideig képes leplezni a jellembeli csiszolatlanságot. Egyébként, még régebben én is hajlamos voltam azt gondolni, hogy a külföldiek jobban öltözöttek, mint mondjuk magyar politikusaink, de ma már másképp vélem. Meglátásom szerint a kompetens öltözködéshez való igény, vagy annak hiánya nincs földrajzi keretek közé szorulva. Sokkal inkább globális „kasztokról” van szó, melynek tagjai egy-egy országban nagyobb, vagy éppen kisebb létszámban fordulnak elő. Lehet, hogy az olaszok között az arányokat tekintve több a jólöltözött férfi, de hiba lenne azt gondolni, hogy az olaszok általában jólöltözöttek. Mint ahogy ma már Londonban is üdítő, már-már kivételes látványnak számít az autentikusan öltözött angol úriember. Sajnos azt kell mondanom, az öltözködés terén is zajlik egyfajta globalizáció, ami ebben az esetben biztos, hogy nem a jó irányba tart, mert minden látszat ellenére hiányzik belőle az eredetiség és a kompetencia. Ez a fajta tartalom nem pótolható sem pénzzel, sem logóval, mindegy milyen címkét akaszt magára valaki.

Sajnos sokan pedig így gondolják. De a tudás sok esetben az üzletekben sincsen meg..

Valóban, de ennél is szomorúbb, hogy ezt senki nem is hiányolja! A vak vezet világtalant a leggyakoribb motívum, a férfiöltözködés terén mindenképp. Mindegy, hogy stílustani kérdésről, vagy a ruhadarabok tartalmi, minőségének megítéléséről van szó. Kevesen sejtik, például, hogy a prémium konfekció szegmensben, az eladási árban a kommunikációs eszközökkel generált szubjektív értékek esetenként 40-80 %-ot képviselnek… De arra is kíváncsi lennék, hányan vannak tisztában azzal, hogy amikor ún. made-to-measure öltönyt rendelnek, tulajdonképpen méretre-idomított konfekciót gyártanak nekik, amit ők összetévesztenek a valódi méretes szabászattal. Mindez azt jelenti, hogy aki a terméktartalmi szempontokat kompetencia hiányában nem tudja racionálisan mérlegelni, az durván túlfizeti ezeket a ruhadarabokat, ráadásul nem jólöltözötté, hanem tudatlansága okán talán még nevetség tárgyává is válik.

A Mehandi Bespoke megalapítása előtt az ügyfeleimet Nápolyba, vagy Londonba küldtem, mert ott autentikus technikával készült full bespoke öltönyt, két nadrággal, olykor kevesebbért készítenek, mint amennyiért itthon egy márkás konfekciót, vagy made-to-measure öltönyt lehet venni az Andrássy úton.

Ahogy már említette, nemrég megalapította a saját márkáját Mehandi Bespoke néven. Mi motiválta ebben, és miben más az ön szolgáltatása a hazai palettán?

Magyarországon nem találtam olyan tartalmú szolgáltatást, ami az én elképzeléseimnek, igényeimnek megfelelt volna. Persze senkit nem kívánok hibáztatni ezért, hisz ennek a dolognak nálunk nem igazán van kultúrája. Itt van öltönykereskedelem, ami egy igen korlátozott műfaj, és vannak szakipari munkát végező emberek, szabók, akiknek nincsenek érdemi stílustani ismereteik. Ráadásul az itthoni szabászatok jellemzően a konfekcióipar vívmányait alkalmazzák kisipari környezetben. Így készülnek a méretre szabott, de ragasztott, fuzionált, gyors technológiájú öltönyök. Én viszont az autentikus tartalmat, a kézi kimunkálást kedvelem, számomra ez az érték.  Amit képviselek, azért egyedi, mert hiszek a valódi minőség, a tartalom létjogosultságában és ennek megteremtéséhez ragaszkodom. A személyes stílusszakmai látásomat, a tradicionális szabászattal társítottam, megalkotva egy napjainkban igen különlegesnek számító képletet. El tudjuk készíteni azt az öltönyt, amely technológiailag nem rosszabb, mintha a Savile Row-n készült volna, de a stílustani vonatkozásokat és a szolgáltatást olyan komplexitással kezelem, ami tudom, hogy Londonban is egyedülálló lenne.

Talán ezért gondolják sokan, hogy a Mehandi Bespoke létrehozása a tevékenységem csúcsa…

Szerintem még van tovább is..

Jó dolog értéket alkotni, örömömet lelem benne, az ügyfeleimről nem is szólva. De ez egyben eszköz arra, hogy ezt a fajta életszemléletet eljuttassam olyan emberekhez is, akik nyitottak, fogékonyak, de lehet, hogy az életben nem találkoztunk volna, ha nincs a Mehandi Bespoke. Mire egy öltöny elkészül, az minimum négy-öt találkozást jelent, amelyek során egy tea mellett beszélgetünk a klasszikus férfiöltözködésről. Végezetül nem csak egy szép öltönnyel, de egy új kompetenciával is gazdagodik az ügyfél, egy kifinomultabb látásmóddal ezzel az életterülettel kapcsolatban. Tapasztalatból mondhatom, hogy aki egyszer betekint a kompetens férfiöltözködés világába, aki akár csak egy lépést is tesz ezen az úton, az már sosem akar visszafordulni.

Ezzel együtt, a Mehandi Bespoke nem egy végrehajtó szabászat. Ez manapság talán furcsán hangzik, de nem kell nagyon megijedni. Pusztán arról van szó, hogy nem vállalom például csípőig érő zakó elkészítését, csak azért, mert most ez a divat. Amikor ezt a koncepciót kialakítottam, viccesen valaki azt mondta, hogy „Te figyelj, ez olyan, mint egy Ferrari! Vizsgázni kell, hogy valaki öltönyt vehessen tőled.“ Mondtam, vizsgázni ugyan nem kell, de azért kimondva – kimondatlanul feltétele van annak, hogy elvállaljak egy megrendelést. Fontos, hogy az, aki felkeres, azonosulni tudjon a klasszikus stílussal és azzal az értékrenddel, ami az igényes férfimegjelenés alapja évszázadok óta.  Szerencsére az ügyfeleim ezt eddig nem hátrányként, hanem inkább megnyugtató körülményként értékelték.

Gondolom az árak nagy részben anyagfüggőek?

Igen, nagyon sok függ az anyagtól, bár én ebben a vonatkozásában, kizárólag a világ élvonalába tartozó szövetgyártókkal dolgozom. Legtöbbször Holland & Sherry, Harrisons, vagy Scabal, szövetet használok. Bespoke szolgáltatás, azzal a speciális tartalommal, ami nálam megtalálható, Európai viszonylatban is ritka.  Ennek ellenére a méretes öltöny piacon az én öltönyeimnek az ára egyáltalán nem kirívó, sőt. Az exkluzivitását ennek a szolgáltatásnak, vagy a márkának nem az árcédula adja, hanem valami olyasmi, aminek megértéséhez, többre van szükség, mint egy vastag pénztárca.

Meséljen, legyen szíves a Custodian klubról, amit létrehozott, hogy válhat taggá valaki?

Egy kedves ismerősöm gondolatait idézve, egyre többen vagyunk, akik hiszünk abban, hogy a stílussal kapcsolatos keresésünk, kutatásaink, ezek az apró mániák boldogabbá tesznek minket. Akik szívesen halljuk ezen a téren mások élményeit, törekvéseit, s igyekszünk meríteni egymás látásmódjából, értékítéletéből, feltöltődni tapasztalataiból. Számunkra a klasszikus értékrend iránytű egész életünkben, kellemes ajándék és tovább adandó hagyaték mások számára. Aki őszintén azonosulni tud ezekkel a gondolatokkal, annak minden esélye megvan arra, hogy jól érezze magát közöttünk, a Custodian Klub tagjaként. Öröm látni, hogy növekszik azoknak a férfiaknak a tábora, akik ezzel az életszemlélettel élik a mindennapjaikat, és továbbra is ezen leszek. Meggyőződésem, hogy szakmailag nekem, itt van életküldetésem. Tudom, mert akkor is ezt csinálnám, ha nem járna érte sem anyagi fizetség, sem más elismerés.

Nemes küldetést választott magának, igazán példaértékű!

Tudja nyolc évvel ezelőtt nem feltétlenül gondoltam volna, hogy ma ez lesz. Egyik dolog hozta magával a másikat! Sokszor a legváratlanabb helyekről érkeztek olyan impulzusok, melyek mérföldköveket idéztek elő ebben a folyamatban. Ilyen volt nemrég a Dawnton Abbey című sorozat is, amelynek bizonyos momentumai felértek számomra egy megvilágosodással.  Hiszem, hogy ha tehetség, szorgalom, vagy egyéni példamutatás révén utat tudunk mutatni másoknak, ha építőleg tudunk hozzátenni ennek az életterületnek a színvonalához, akkor méltóvá váltunk azon férfielődeinkhez, akik az elmúlt évszázadokban, mint elhivatott „gondnokok”, fontosnak tartották ápolni, óvni a klasszikus stílus örökségét és az értékrendet, ami mögötte van. Ha így lesz, büszkén adhatom át majd a helyemet.

A gyerekeinek? Ebben az esetben van három jelölt is.

Én azt gondolom, hogy a következő generációnak.

Értem én, de gondolom azért akarva-akaratlanul nekik is jut ebből az örökségből…

Persze. Bár a fiam jelenleg nem akar „jó gyerekesen“ öltözködni, legalábbis az iskolában, nem akar kilógni a sorból, ami abszolút érthető egy 10 éves gyerektől. Ugyanakkor teljesen másként viszonyul az öltözködéshez, ha közösen megyünk valahová, ilyen esetben a sportzakóit is örömmel viseli. A maga módján, nála ilyenkor jön elő a stílusos megjelenés iránti igény.

Szipál Martin művészúr mesélte, hogy az apukája már kisgyerekként próbálta bevezetni a fotográfia rejtelmeibe, de akkor ez őt még egyáltalán nem érdekelte. Aztán az első fotókiállításán az édesapja csodálkozva nézte a munkáit és megkérdezte, hogy „Ezt meg kitől tanultad?!“, ő pedig csak annyit válaszolt, hogy „Tőled.“.. Tulajdonképpen indirekt módon is ráragadnak ezek a dolgok a gyerekekre, nem szükséges ezt tudatosan beléjük nevelni. Hiszek abban, hogy a példamutatás az egyetlen hatásos nevelési módszer ezen a téren is.

Korábban említette azt is, hogy létrehozott egy új szolgáltatást kifejezetten vőlegények számára.

Igen, megpróbálok ezen a területen is ösztönözni egy finomabb megjelenést, mert ami jelenleg dominál, az olyan messze van a jó ízléstől, mint napkelettől napnyugat. Olyan esküvőket szeretnék látni, ahol a csodásan felöltözött menyasszonyok nem egy szupergiccses, poliészter tucatszettbe csomagolt vőlegény oldalán mondják ki a boldogító Igen-t…  Ahol a harmónia a női- és a férfiruha stílustani karakterében jelenik meg, és nem az egymás színeiből öltözködés hibás elgondolásában.. Ezért döntöttem úgy, hogy támogatom azokat a vőlegényeket, akik öltözékükkel nem a tucat trendekhez kívánnak igazodni, hanem a kompetencia, a kifinomultság és az eredetiség dimenziójához.

Sok feladat van ebben a szakmában, de számomra ez kellemes érzés. A gyerekeimmel beszélgetve a minap, éppen azt mondtam nekik, hogy én „nem dolgozom”, és nekik is arra kell törekedniük, hogy olyan foglalkozást válasszanak, amit nem munkaként élnek meg. A fiam dínókutató akar lenni, a lányom csillagász… Csinálják azt, amit szeretnének, ami örömöt okoz nekik – szerintem ez a boldog élet egyik kulcsa!

Az emberek nagy része nem azt csinálja…

Sajnos nagyon sok ember egyfajta modern rabszolgaságban él, amit vagy önkéntesen vállalt, vagy kényszeredetten belekerült – és nem könnyű kijönni belőle. A legnagyobb siker a mai világban azt gondolom, hogyha az ember szabaddá tud válni. Erre próbálom a gyerekeimet is nevelni, hogy ne fogaskerekek legyenek a gépezetben, hanem járják a saját útjukat és legyenek szabad emberek – akkor is, ha ez nem a könnyebb út!

Tudja, erre mindig kifogásokat gyártanak az emberek. Amikor mondjuk felmond valaki, van, hogy a munkatársai irigylik, hogy milyen jó neki, mert ő már visszaszámolhatja a napokat.. majd elkezdik mesélni a gyerekkori álmaikat, és kiderül, hogy nem is az akart lenni az illető, amivel foglalkozik, esetleg diploma helyett, inkább szakmára vágyott. A megvalósítástól a legtöbben félnek és inkább beleragadnak a hétköznapokba.. a könnyebb utat választják, sokszor persze kényszerből. Nyilván irigyelni mindig könnyebb valakit, aki a „főúton“ jár.. Ha Brainel bemegy egy előadásra, csak egy makulátlanul öltözött, stílusos férfit látnak, a tanulással töltött órák tízezreit, a rengeteg munkát, hogy mi van a tartalom mögött, azt nem.

Hosszú út vezetett idáig, de ha felelősséget vállalunk a saját sorsunkért, a saját életünkért, a saját eredményeinkért, akkor a mi kezünkben van az irányítás, akkor mi leszünk azok is, akik tehetünk azért, hogy elérjük a céljainkat, vagy változtassunk a körülményeinken.

Az én pályafutásom a marketing szakmában indult, de már rég nem erről szólnak a napjaim. Ebben is volt kockázat, hiszen, amikor én elkezdtem a „stílustanácsadói” karrieremet építeni, akkor a „hagyományos” férfiak körében még közel sem volt annyira sikk a megjelenéssel foglalkozni. Nem mintha ma ideálisak lennének ezek a viszonyok, de már egyre több férfi felismeri, hogy a kompetens öltözködés ugyanúgy része (mindig is az volt) a professzionális attitűdnek, mint például a nyelvismeret. Az igazi áttörés mégis az volt, amikor megjelentek körülöttem azok az úriemberek, akik az öltözködésnek nem csak az esztétikai vonatkozásait értik, de látják benne az értékrendet, az erkölcsi tartalmat is, ami iránt a férfitársadalomnak egy elhívatott rétege, mindig is felelősséget érzett az elmúlt évszázadokban. A legnagyobb tisztesség számomra, hogy ilyen emberekkel vagyok körülvéve nap mint nap, s hogy ezek az emberek megbecsülést mutatnak a munkám iránt, és elhivatottak közös törekvéseink mellett.

Ráadásul a családom is maximálisan támogat, a feleségem tökéletes partner közel 20 éve, a gyerekeim pedig büszkék rám.

Kell ennél több?

Persze, hisz még csak 40 éves vagyok

Nagyon szépen köszönöm az inspiráló beszélgetést és további sok sikert kívánok az élet minden területén!