A TÖKÉLETESSÉG TÖKÉLETLENSÉGE

Ebben a részben a női szépségideálokról kérdeztem Brainel Mehandit.

Úgy emlékszem, Ön is megosztotta Csemer Boglárka Parfüm című klipjét a közösségi oldalán. A filmen a photoshop-al végzett munka fázisait követhetjük nyomon, aminek a végeredménye egy tökéletes arc, amely megfelel a mai tökéletes szépségideál képének. Nyilvánvalóan ott van benne a társadalomkritika, ötletesen és újszerűen „becsomagolva“. Mit gondol erről?

Nehezen tudnám megmondani, hogy egy ilyen produkció kijózanítja-e az embereket, akik ráeszmélnek arra, hogy a média által bemutatott szépségek mennyire mesterkéltek, vagy talán inkább a fantázia lendül be, és a többség úgy érzi, hogy a szépség ma már nem adottság, hanem technikai lehetőség, ahová fel kell, fel lehet zárkóztatnia a saját valóságát. Szinte mindenkinek vannak már a környezetében olyan nők, akik elmentek minimum egy „átváltoztatjuk” fotózásra, ahol az alanyokból „tökéletes szépséget” kreálnak. A legtöbbször önbizalom növelés címszó alatt vállalják be ezt a kalandot, és csak kevesen ismerik fel, hogy ez mekkora csapda. A szépség szó tartalmát ugyanis akarva-akaratlanul, de meghamísítják ezek a trendek. Ráadásul az ilyesmi pillanatokig tart, majd haza érve, jönnek a hétköznapok, és azok valósága. Elő lehet venni a fotókat és azokon merengve mondogatni maguknak, hogy „én is szép vagyok”. Pedig mennyivel jobb lenne, helyesen értelmezni a valóságot, megtanulni, felismerni, hogy mi szép valójában, mi is a szépség igazából. Szerintem, aki erre ráeszmél, az egy életen át elégedett lesz önmagával.

A külsőségek világában ez nem könnyű feladat. A mi generációnk még nem kapta ennyire töményen a tökéletes ideálokat, mint a mostani fiatalok. A női magazinok, a férfiaknak szóló Playboy mind más képet közvetítenek a 21. századi a női szépségideálról ma Magyarországon. Milyennek látja ezt a képet és Ön szerint ez mennyire reális és elérhető egy hétköznapi nő számára? Milyen elvárásokat fogalmaz meg ezek alapján az átlag férfi a nőkkel szemben?

Amikor én utoljára belelapoztam a Playboyba, Ullmann Mónika volt a címlapon, ami bizony nem tegnap volt. Szóval alapvetően fogalmam sincs arról, hogy a szóban forgó magazin milyen típusú nőideált közvetít manapság. Ugyanakkor, tisztában vagyok vele, hogy mit sugallnak az aktuális tendenciák általánosságban az eszményi nőről. Amennyiben egy hús-vér nő ezekhez a „mesefigurákhoz” kíván felzárkózni, természetesen kudarc fogja érni, ami szomorú módon komplexusokhoz vezethet. Ezek mellett csak remélni tudom, hogy az urak két lábbal a földön állnak, amikor megfogalmazzák a nőkkel szemben támasztott igényeiket, mert ha mégsem, akkor a világ tele van olyan emberekkel, akik ábrándokat kergetnek, aminek törvényszerűen csalódottság és boldogtalanság az eredménye mindkét oldalon.

Azért vannak kezdeményezések arra, hogy teret kapjon az „átlagos”, illetve a „másság” is, plus size modelleket foglalkoztatnak, kerekes székes szépségversenyt, divatbemutatót tartanak. Lát arra esélyt, hogy a „sokféleség” általánossá válhat a médiában vagy esetleg arra, hogy az új szépségideál a plus size alkat lesz?

Azt hiszem, pesszimista vagyok ilyen téren. Bár ne lenne rá okom! De úgy gondolom, hogy ezeknek a kezdeményezéseknek csak nagyon kis része őszinte. Úgy gondolom, manapság „divat” a másságot támogatni, és úgy gondolom, az sem ritka, amikor valamilyen érdek alapján történik ilyesmi.  Éppen ezért nem látok reális esélyt arra, hogy az Ön által említett sokféleség általánossá váljon a médiában, pedig jó lenne.  Ami a plus size alkatot illeti, el tudom képzelni, hogy a jövőben gyakrabban fogunk találkozni ezzel a kategóriával. A tolerancia jegyében, vagy akár csak az érdekesség kedvéért fel-felbukkan, de azt hiszem, naiv azért nem vagyok ezzel kapcsolatban, nem hinném, hogy a szépségideál fogalmát a közeljövőben birtokolni fogja. A legtöbb, amire esélyt látok, hogy az eddigi „anorexia gyanús” szépség normát, fokozatosan felváltja egy természetesebb, a valósághoz talán közelebb álló nőideál.

Nemrég testi fogyatékkal élő emberekről mintáztak próbababákat, melyeket aztán felöltöztettek és kitettek a kirakatba.  Ön szerint ez is „őszintétlen“ kezdeményezés?

Attól függ milyen értelemben. Ha valamiféle globális szemléletváltozást vizionál valaki bele ebbe a történetbe, az nyilván túl optimista. Ha a személyes véleményemet kell megfogalmaznom, akkor azt kell mondanom, hogy nem többről van szó, mint hogy a művészi fantázia és az érintett áruház marketing részlegének ízlése szerencsésen találkozott egy kreatív ötlet kapcsán. Az ötlet megvalósult, a filmet sokan megnézték, nagyon emberséges reakciók születtek, pont. Talán egy napon azt is megéljük, hogy a plus size modelleket, csak simán modelleknek fogjuk nevezni, mint ahogy azt is megélhetjük, hogy egy ilyen próbababás ötlet nem minősül szenzációnak, és nem csak egy karácsonyi kirakat tarthat rá igényt… akkor majd optimistább leszek magam is.

Erre még lehet, hogy egy kicsit várnunk kell.. Kimondhatjuk Ön szerint, hogy a 21. századi szépségideált a luxusipar határozza meg?

Nem tudom, hogy ez ennyire egyirányú folyamat-e. El tudom képzelni, hogy a luxusipar is reagál olykor, felerősít, és nem csak diktál.

Örültem, amikor tavaly a Dove kampányfilmjét megosztotta az oldalán. Ezt minden nőnek és férfinak látni kellene. „A valódi igazság a szépségről” című Dove tanulmányból kiderült, mely során tíz országban 3200 nőt kérdeztek meg a 18-64 éves korosztályban, hogy közülük a 2 %-a tartja magát szépnek. Tízből legalább kilenc változtatna a külsején, valamint 67% kivonja magát bizonyos hétköznapi tevékenységek alól, mint pl.: találkozás a barátokkal, randizás, testedzés, a kinézetük miatti rossz érzetük miatt. A tanulmány kapcsán kommunikációs kampánysorozatot is indítottak, amely elég nagy port kavart. Riasztóak ezek a számok, de mi lehet a megoldás Ön szerint? Van-e egyáltalán megoldás?

Látja, ez a kampányfilm is egy kitűnő példa arra, amikor egy valós probléma üzleti érdekek alapján kerül feldolgozásra. És bár nem szép, hogy a Dove, a stratégiai kommunikáció eszközeként használja ezt a jelenséget, még mindig jobb, mintha nem történik semmi. Egyébként pedig nem egyértelmű a márkamegítélés egy ilyen kampány nyomán. Az én környezetemben is sokan tekintik álszentségnek ezt a fajta marketinget. Ugyanakkor erős naivitás nem tudomást venni arról, hogy a bennünket körülvevő világban vajmi kevés dolog történik mindenfajta üzleti érdek nélkül. Nem jó, hogy így van, de attól még így van. Lehet vitatkozni arról, hogy valami etikus-e, vagy sem, de mint mondják, a fát a gyümölcséről lehet megismerni… én minden kezdeményezést hasznosnak ítélek, amely képes felerősíteni a jelenséggel kapcsolatos felelősségtudatot, és talán a tettvágyat is. Más oldalról, azt hiszem, nekünk, férfiaknak is van felelősségünk abban, hogy a nőknek ne csak a 2%-a érezze magát szépnek.

Egy ideje a blogján új „dossziét“ indított a Nőről, és az Örök Mértékről. Miért tartja fontosnak, hogy egy egészen másfajta nő ideált közvetítsen, mint ami manapság megszokott?

Mint ahogy ez a beszélgetés is, úgy általánosságban is a nő külsejéről esik szó. Hogy külsejét tekintve milyen a szép nő. Mintha mindenki, a mindent a szemnek attitűddel élne, de így is csak valami fura szemüvegen keresztül kíván a világra bámulni. Pedig én úgy tapasztalom, hogy a női szépség, az nem vizuális síkon születik. Nem értem tehát, hogy miért nem foglakozunk többet ezzel a gondolattal. Úgy értem, nem csak „a szépség belülről fakad” közhelyek erejéig, hanem érdemben, miért nem foglalkozunk ezzel. Szerintem teljesen kisiklott a társadalom elképzelése a szépségről és a nőiességről egyaránt. Olvastam valahol, hogy amikor a nő nem érzi jól magát a bőrében, akkor a nőies vonalak is idegenné válnak számára. Hogy a boldogtalan nő vagy elbújtatja testének formáját, vagy kirakatba teszi azt. Ha ezzel a szemlélettel nézünk körül, meglehetősen kevés kiegyensúlyozott, boldog nőt látunk szembejönni velünk az utcán. A nőiességet pedig sokan, mintha valami fogyatékként élnék meg. Meg kellene tanulni, hogy a nőiesség nem gyengeség, hanem épp ellenkezőleg, erő, aminek elutasítása, mindannyiunkat szegényebbé tesz. Hisz igazi nők nélkül, férfinak lenni is sokkal nehezebb. Ezt a nőideált igyekszem megtalálni, megragadni a facebook oldalamon egy külön „dossziéban”, természetesen megkerülhetetlen szubjektivitással.

A női ideálokkal kapcsolatos beszélgetéseket, eredetileg egy kutatás inspirálta. Ezek során éppen arra próbálok rávilágítani, amit szinte minden beszélgetőpartnerem ki is mondott eddig, hogy belső tartás és tartalom nélkül a külsőségek mit sem érnek.  Érdekelne, hogy mi a véleménye a plasztikai beavatkozásokról? Elégedettséget szül vajon a beavatkozás? A természetes vagy a plasztikázott nő vonzóbb?

Általánosságban, vagy pusztán elvből nem érzek ellenszenvet a plasztikai műtétekkel szemben. Főleg akkor nem, ha egészségügyi okok is indokolnak egy beavatkozást. Stílusszakemberként a problémát abban látom, hogy akik különféle megkérdőjelezhető, szubjektív esztétikai igényből adják a fejüket ilyesmire, azok általában elveszítenek valamit a józan ítélőképességükből. Nem értem sem őket, sem az orvost, aki anyagi megfontolásból eleget tesz az igényeknek, függetlenül attól, hogy a végeredmény mennyire lesz szélsőséges, vagy természetellenes. Ha pedig azt kérdezi, hogy férfiként mit gondolok a dologról, azt kell mondanom, hogy a legkevésbé sem tudom vonzónak tartani, sem a plasztikázott ajkakat, sem a melleket. Mellesleg, úgy vélem, ezek a hölgyek hosszútávon maguk sem lesznek elégedettek az új külsejükkel. Egyszerűen azért, mert valójában nem a külsejükben, hanem a gondolataikban van az ő hiányosságuk. Ezt pedig szilikonnal nem lehet korrigálni.

Egy kutatásból kiderült, hogy a média által sugárzott irreális szépségideálnak sokkal korábban megnyilvánulnak a káros hatásai, mint azt korábban gondolták volna. Bizonyították, hogy már a tíz-tizennégy éves kislányoknak (14 évesen pl. 48%-ának!) a testi megjelenése okozza a legtöbb szorongást. Mit gondol erről? Hogy magyarázná el stílusszakemberként és szülőként egy tíz éves kislánynak, hogy a képeken látható tökéletesség csupán illúzió?  

Talán sehogy. Egy tíz éves kislánynak nem hinném, hogy ezzel a kérdéssel kell foglakoznia. Ugyanakkor, ha egy tinédzser szorong a külseje miatt, úgy gondolom, azért nem a médiát kell okolnunk. A világ olyan amilyen, de az, hogy egy tizennégy éves kislány hogyan érzi magát a bőrében, az elsősorban a szülők felelőssége. Mert ugyan a média adhat hamis, vagy helytelen inspirációt a gyerekeknek, de ha a családon belüli szocializációja, neveltetése rendben van, akkor az úgynevezett káros médiahatásoknak egyszerűen nem lesz táptalaja… sem tinédzserként, sem később. Ehhez persze elengedhetetlen, hogy a szülő odafigyeljen a gyerekre, és ne a felmérések eredménye nyomán jusson eszébe, hogy esetleg gondja lehet a gyerekének, mert akkor már elkésett az okos magyarázatokkal.

Rengeteg a népbutító műsor manapság, de sajnos tagadhatatlanul nagymértékben befolyásolják a közízlést a különböző valóságshow-k, illetve tehetségkutató műsorok is. Egy tehetségkutató műsor kapcsán nem bírta tovább és megszólalt a műsorvezetők öltözékével kapcsolatban.  Nem volt jellemző ez Önre eddig … szerintem azt sem gondolta, hogy ekkora visszhangja lesz. Azon gondolkodtam, ha képvisel egy értékrendet, miért nem teszi ezt szélesebb körben, a másik, hogy miért csak akkor fedezik fel az országban egyedülálló színvonalú, rendkívül tartalmas, már évek óta működő blogját, amikor nyilvános kritikát alkot egy televíziós műsor kapcsán?!

Ezúttal is szeretném kihangsúlyozni, hogy kizárólag a műsorvezetők öltöztetéséért felelős „szakemberek” hozzáértését kérdőjeleztem meg, nem a műsorvezetőket és nem is a műsort. Minthogy ez utóbbit nem követtem, így arról, ha akartam volna sem tudtam volna nyilatkozni. Egyébként pedig, tényleg nem szokásom kritizálni, pedig igény volna rá. A magam részéről jobban szeretek inspirálni, ösztönözni, finoman, nem provokatívan, de következetesen utat súgni azoknak, akikben megvan az affinitás, egy tartalmasabb, autentikusabb férfiléthez. Ez sokkal érdekesebb és értékesebb elfoglaltság számomra, mint negatív hangvételű bírálatokkal tölteni az időt. A Gentleman magazin stílus rovatának vezetőjeként megadatott számomra, hogy írásaimat a legnívósabbnak tartott hazai férfimagazin oldalain publikáljam éveken át, s ebből adódóan a bulvársajtót nem is nagyon hiányoltam a portfóliómból. Remélem ez a jövőben sem fog változni.

Végül jöjjenek a szokásos kérdések: mit jelent Önnek a szépség és milyen egy szép nő? Kit tart szépségideálnak a hazai „sztárvilágban”?

A Nőt tartom szépnek. A nőies, természetes Nőt. Ez olyas valami, ami nem feltétlenül látható, inkább érezhető… benne lehet egy tekintetben, egy mozdulatban, a beszédben, a gondolatokban, vagy csak egyszerűen a légkörben, ha jelen van egy igazi nő… A szépségideál számomra a feleségem, még ha nem is tartozik a hazai sztárvilághoz.

Milyen a stílusos nő? Kit tart stílusosnak a hazai „sztárvilágban”?

Hogy milyen a stílusos nő, ezt leginkább akkor tudom megmondani, ha látok egyet. Így általánosságban nehéz ezt meghatározni, hisz a stílus, nem egy objektív tartalom. Ami a hazai sztárvilágot illeti, itt előfordulnak „jelenségek” rossz és jó értelemben egyaránt. De olyan, akit a „stílusos” jelzővel illetnék, legnagyobb sajnálatomra nem tudok említeni. Ennek lehet az is oka, hogy egyelőre kevés „sztárhölgyet” van szerencsém személyesen ismerni…

Köszönöm szépen a tartalmas és érdekes beszélgetést!