Elkelt Audrey Hepburn legendás Givenchy-kalapja

2014.05.10. - Stíluskommunikáció

 TOMASOVSZKI BEÁTA HÍRFOLYAMÁBÓL

A vásárló 46.250 amerikai dollárt fizetett Audrey Hepburn extravagáns Givenchy-kalapjáért, amit a színésznő egy VOGUE-fotózáson viselt. A fejfedő türkiz színű, anyaga bársony, és szintén türkiz tollakból és kristályokból készült bojtokkal díszített.

Audrey Hepburn ezt a kalapot még 1964-ben viselte az amerikai VOGUE novemberi kiadásában. A képeket a brit sztárfotográfus Cecil Beaton készítette. A tízoldalas divatanyag megjelenése egybeesett Hepburn egyik leghíresebb filmjével, a My Fair Lady-vel, amit 1964 karácsonyán vetítettek a mozikban. A kalapos kép alatt a következő megjegyzés olvasható: „Miss Hepburn imádja ezt a kalapot. Azt tervezi, hogy gyakran viseli majd kisebb délutáni partik alkalmával.”

Audrey Hepburn múlt vasárnap, május 4-én lett volna 85 éves. Egy nappal az Oscar-díjas színésznő születésnapja után ért véget az árverés a Bonhams aukciós háznál Los Angelesben. A szerencsés tulajdonos kiléte azonban titokban maradt.

 

A színésznőhöz kapcsolódó tárgyak közül nem ez az első, ami csillagászati összegekért került kalapács alá: az a híres fekete kis ruha, melyet szintén Givenchy tervezett és Hepburn a Breakfast at Tiffany’s (Álom luxuskivitelben) című filmben viselt, 2006-ban Christie’s-nél közel 500.000 fontért kelt el.

 

Forrás: http://www.vogue.de/people-kultur/people-news/mode-givenchy-hut-von-audrey-hepburn-versteigert  (2014. 05. 08.)


Tudta Ön?

Tudta-e, hogy a gyöngyöt, mint ékszert, kezdetben csak a királyi család és az arisztokrácia viselhette? A 19. században már eltörölték a gyöngy viseléséhez kapcsolódó szigorú előírásokat, azonban az ára miatt továbbra is csak a kiváltságosok birtokolhatták ezt a nemes ékszert.

tovább >>>    

a farmer anyag nem amerikai találmány?  200 évvel  Amerika “felfedezése” előtt már gyártották Dél-Franciaországban és Észak- Olaszországban. Gondolta volna, hogy napjainkban világszerte 2,5 milliárd métert gyártanak belőle évente?

tovább >>>    

Az érzések és érzelmek kifejezésének legfontosabb eszköze a testbeszéd, illetve a torokban képzett hang. Mivel a szóra figyelünk, kevesen tudják, mi történik közben a testükkel, pedig nagyon fontos. Az emberi közlemény 7%-a verbális (csak a szó), 38%-a vokális (hangszín, hanghordozás), és 55%-a nem verbális. „Nem az számít, amit mondasz, hanem az, hogyan nézel közben”.

tovább >>>    

… hogy virág ajándékozása esetén sem selyempapírban, sem celofánban nem illik átadni, illetve, hogy szálas virág vásárlásakor, amennyiben egynemű a virág, a csokor 11 szálig páratlan szálból, 12-től páros számú szálból illik, hogy álljon. Ha vegyes a virág, nem számít a darabszám.

tovább >>>    

… hogy a parókaviselés XIII. Lajos alatt vált általánossá, aki fiatalon kopaszodni kezdett, és így akarta ezt leplezni. A divat továbbfejlesztésén nagy örömmel kapott XIV. Lajos, aki viszont a homlokán lévő nagy dudorokat szeretette volna takargatni. Először az udvar, majd az egész világ utánozta őket.

tovább >>>    

… hogy a stílus neve, amit Marilyn Monroe is képviselt: Pin-up. A pin up görlök a 40-es 50-es évek modelljei voltak. Szexi képeiket (fotókat és rajzokat egyaránt) tűzték fel a férfiak a falra, innen a nevük is: pin up, vagyis feltűzni. A magabiztos és huncut hölgyek szexi stílusa, amit képviseltek annyira meghatározó volt, hogy a [...]

tovább >>>    

phogy George Bernard Shaw, drámaíró egy interjúban beszélt a magyar nyelvről? A következőt mondta: „Bátran kijelentem, hogy miután évekig tanulmányoztam a magyar nyelvet, meggyőződésemmé vált: ha a magyar lett volna az anyanyelvem, az életművem sokkal értékesebb lett volna. Egyszerűen azért, mert ezen a különös, ősi erőtől duzzadó nyelven sokszorta pontosabban lehet leírni a parányi különbségeket, az [...]

tovább >>>    
Keresés
Facebook