Kikapcsolódás a természetben. Séta a füvészkertben. A gyerekek felszabadult játéka. Életstílus és természetbölcselet. Ezekben is föltárul a világra vonatkozó benső dialógus lehetősége. Ember és világa. A nyári napok kiteljesednek a zöldben, a szabad ég alatt. A jóérzés forrása hol fakad?

A napi gondokon is túlmutat, ha közelebbről szemléljük a növények életét. Nemrég valaki ezt mondta nekem: „A természet sok szépet, különlegeset ad, de teljesen változó, kire, miként hat. Szerencsés vagyok, a táj szépségéből erőt tudok meríteni. Két ablakom tele van orchideával. Ömlik a fény. Olyan vagyok, mint nagyanyám, aki tett-vett a virágai között, beszélt hozzájuk, szedegette a megsárgult leveleiket.”

Évszakváltás közeledtével hogyan tudjuk megtartani az élő párbeszédet környezetünkkel, saját természetünkkel? Ha néha füstbe menne valami, ne bánkódjunk. Gondolhatunk arra, amit szeretünk, ami feltölt értékekkel, amivel a növényeket, a virágokat érzékelve képesek vagyunk tovább menni. A hétköznapokban lehetünk tapasztalatainkra támaszkodó realisták. Az emberek különbözőek. Ugyanazok a dolgok más és más nézőpontból látszanak? Van bennünk egy tengerre néző nyitott ablak és valóban fogadjuk a friss szél áramlását?

Az egyik nyári napon biciklin suhantam a platánfasorral szegélyezett úton. A megrekedt forró levegőt suhanásommal felkavartam. A fák összenőtt koronájának látványa, a fű, a virágok illata derűt sugárzott. Bár, szabaddá van téve a tévedés, csodálatos a nyár és az egymás után bekövetkező többi évszak. Sok minden él, az összes lehetőség nincs még kibontva. Minden ember az adottságaival kapcsolódik a külső világhoz és ehhez viszonyítva érvényes saját belső világgal rendelkezik? Vannak szinte átléphetetlen befogadói korlátok és akadályok is. A gondolkodás, a benső zene varázsereje alapján a világérzékelés saját útra tér. Ember és világa alkotó párbeszédbe lép a kevéssé csillogó hétköznapok során. Kimondani könnyebb, tényszerűen megvalósítani nehezebb, a „se többet, se kevesebbet” arányossági életelvet. Miben bízhatunk? Az élet, a gyakorlat majd mindent fokról-fokra pontosan kijavít, megmutat? Milyen életbölcseletet közvetítenek a növények?

Móra Ferenc írta: „Én valamivel többre vittem annál, hogy a rózsában csak szépet lássak, a spenótban csak kellemetlent és a cserfában csak jó tűzrevalót. Fűt, fát, virágot hamarább megszerettem, mint az embereket, és nyilván tartani fogom velük a barátságot egész addig, míg egyéb tennivalóm nem lesz, mint kékszemű vadlent és pirosat nevető pipacsot üzengetni fel a föld alól. Mikor más nem látja, ma is a szerető puha kezével simogatom meg a jegenyefa bőrét, és jellemét érzem a méltóságos, fekete derekú tölgynek, amely még a makkot is oly halkan potyogtatja, mint született főrend a szót. (…) Igen, én gyerekkoromtól fogva tudom, hogy a fáknak és virágoknak, az eleven nádaknak és a halott nádtetőkön élő kislibaszín moháknak van lelkük.” A virágok, a növények intelligenciája érezhető, tapasztalható? Ezt ki érzi, ki méri meg?

A virágok számunkra való látványában kitárul a szépség, a szótlan gyönyörűség, a hallgatólagos tudás, a távlat, a Nap fényéhez kötődő elemien érzékeny kapcsolat, az éltető vízhez társuló alapérzés, a föld ásványaiból táplálkozó arányos képesség szerves öntudata. A sok-sok működő-védő életmechanizmus közül a heliotropizmus, a hidrotropizmus, a kemotaxis, a túlélés biológiai garanciái is mind-mind szemlélhetők. Aki gondozza és segíti élni a növényeket, aki érzi, csodálja a virágokat, arra ők különös módon ragyognak. Közvetett dialógusba lépnek az emberrel. A virágok, a növények élő, érző antennák? A földet ősidők óta az éggel kapcsolják össze. Segíteni képesek az embereknek, általuk még jobban szerethetjük kék bolygónkat, a közös világunkat.

Első megjelenés: az első szövegváltozat Természetbölcselet címmel jelent meg. SZEGED /folyóirat/, 23. évf., 2011. 8-9. sz. 1. p

A fotó címe: Tengerre néző ablak.

A fotót készítette: Bogoly József Ágoston