JANTAY KATA SOROZATA:

“Becécézted az összes kontaktot a kick-off meetingről?” (avagy néhány gondolat a multis nyelvről)

Kicsit hagyjuk magunk mögött most az öltözködést, és legyen szó ezúttal a stíluskommunikáció egy másik fontos eleméről, a nyelvhasználatról. Öltözékünkön kívül ugyanis szóbeli kifejezésmódunk és nonverbális megnyilvánulásaink is meghatározzák, hogy mennyire hatékony a kommunikációnk, és hogy összhangban vannak -e ezek a részletek.

Angol tanár végzettségemmel évekig dolgoztam multi cégeknél, és most itt a nagy közönség előtt bevallom:  kevés dolgot tartok modorosabbnak az angol multis szlengnél. A nagy irodaházak fiatal, nyelveket beszélő lakói alkották meg ezt a közösségi nyelvet, az összetartozásuk hangsúlyozására. A munkájuk fontosságát már nem elég külsőségekben kifejezni, hanem úgy is kell viselkedni.

Ha valamit az “első negyedév”-ben kell leadni, túl egyszerű lenne magyarul, jobban hangzik helyette a “Q1” (q=quarter, vagyis negyed). A csapatépítés se elég amerikai már, a “team building” még hatásosabb. Ennél csak egy rosszabbat hallottam eddig volt főnökömtől, aki folyton csak team-építést szervezett, amitől még jobban kirázott a hideg, hiszen akkor most magyarul vagy angolul beszélünk? A modorosság és mesterkéltség csúcsa, amikor az angol szavakra magyar ragok kerülnek, így születik meg az “átszkedzsuál” (schedule=ütemezés), a “becécéz” (cc=másolat az e-maileknél) vagy az “akceptál” (accept=elfogad), ami, most veszem észre, hogy már a szövegszerkesztőm helyesírásellenőrzőjébe is befurakodott.

Manapság angolul nem csak hogy mindenki beszél, hanem persze mindenkinél jobban, és érdemes ezt tudatni is közvetlen és szélesebb környezetünkkel. Így született meg ez az öszvér nyelv, hogy kiemelkedő tudásunkat minél jobban hangsúlyozhassuk. Amikor bekerültem első multis munkahelyemre, hiába a sok elolvasott Shakespeare dráma, amerikai irodalom és nyelvészeti ismeret. Ugyanúgy elveszettnek éreztem magam, mintha Józsi bácsi, a kedves sarki kulcsmásolós ült volna az asztal mögött. Repkedtek a “titkosított” emailek, alig tudtam eligazodni melyik osztály mivel foglalkozik és melyik kollégának mi is a munkája tulajdonképpen (talán néhányan maguk sem tudták, hogy a facebookozáson kívül mi lenne az).

A nyelvészek megfigyelték, hogy minden közösség kialakít egy-egy saját nyelvi kódot. Gondoljunk csak arra, hogy a családban nem ugyanúgy beszélünk, mint az orvosnál vagy a hivatalban. Amikor egy kisgyerek elkezd kommunikálni, a szocializációval együtt először csak egy közösségben, a családban tanulja meg a nyelvi normákat. Ahogy nő, és megismerkedik a világgal, öntudatlanul tanulja meg, hogy az óvodában, iskolában nem ugyanazt a kódot használjuk, mint otthon. Míg a szüleinket tegezzük, a tanító nénit magázni kell. Felnőttkorra automatizálódik mindenkiben, hogy egyszerre több kód közül tud választani a helyzetnek megfelelően.

A multis nyelvi kód is egy ilyen jelenség, amit maguk a multis dolgozók alakítottak ki. Célszerű tehát a beilleszkedéshez ismerni ezeket a szavakat és normákat, különben nem lesz hatékony a kommunikációnk, ami pedig kellemetlen helyzeteket teremthet. Mégis azt gondolom, mi magunk használjuk inkább anyanyelvünk szófordulatait azokra a kifejezésekre, amire létezik. Nem tűnünk attól sem kevésbé fontosnak, sem pedig kevésbé intelligensnek, ha átszkedzsuálás helyett átszervezzük a napunkat. Nem vagyok Grétsy tanár úr térítője, mégis szomorúan látom, ahogy a fent említett néhány példa rendkívül élesen világít rá hétköznapi nyelvünk sorvadására. Stíluskommunikátorként megtanultam, hogy a jó stílus nem csak a ruhákra vonatkozik, hanem nyelvünk kiművelésére is.