Kotori-öböl, az Adrián. Ismerősöm meséli:„Ma három nagy hajó érkezett a városba. Nem is tudom, hol fér el ez a plusz kilencezer ember. Olyan Kotor, mint egy nagy üst: mindenféle keveredik benne. Nem idegencsapda. Bizonyos más városrészek macskajajosak, de jól érezheti magát az ide látogató, ha kellő könnyedség van benne.” A Plavi Horizont strandon sirály köröz a fejed fölött. Légi parádét rögtönöz Monte Negro-, Crna Gora-, Kara Dag – Free Style üzemmódban és lecsap eléd, az őrizetlenül hagyott hamburgerre. Párjával repül erre, majd hirtelen meghúzza a magassági kormányt, eltűnik az égen.

Szikrázó napfényben fehéres kőfalak. Klastrom-romok. Ódon kovácsoltvas indaminták. Turisták csörgedeztetik a szót és tagolják foltokban a teret, távolibb nézetben az öböl mentén az egész partvidéket. Valami még rejtőzik. Az idő rétegei szelíden takarják. Telített és elhagyott egyszerre a világ. Felhőkből testet öltő égen áttörő fénnyel közelítek. Látod, a tengerparton szabad stílusban futó-hullámzó zöld csíkot? A tanúsító jeled. Keskeny félsziget. Nyílt vízre futását fékezed? Nehogy őrülten száguldjon az öböl hosszán. Félkörben minden tág. Egy kőoszlop és egy óratorony vár rád. Feketeruhás idős asszony az erkélyen, a parton, cserzett arcú sovány férjére mordul, elég volt a pipázásból már. Fenn a fenyőerdők zöld foltjai fehér sziklák között. Lenn illatos olajfaligetek, háromszor termő fügefák, pálmafák. A parton promenád. Meztelen árbocrúd végén tündöklő fény. A félgömb kupolákhoz vezető lépcső és a dombra vivő sikátor között simogatással érinti bőröd bársonyát. Víz mossa a mohás követ. Itt-ott izgalmas táncot jár a tengerbe merülő babérfa ága. Tapintása: bőrlevél. Valami van a vízparti levegőben? Az öböl fölött a naptányérra hajol egy arc. A Plavi Horizont homokszemcséiben a strandon testeddel érintkezik, megmozdul a kvarc. Földrengést szenvedett keskeny utcák végén magasodó tört sziklák oromzatán remete él. Két szent szobra a Szent Trifun – székesegyházban őrt áll.

Jártál már félkörben, öbölmentén mindenfelé? Utcákon, tereken, tengerparti sétákon, erőt gyűjtő elhatározás. Frissen edzett lelked mélyén a kérdés. Esték csendes vonulásában, a boltívek alatt, a félárnyékba húzódó déli fényben, az utca fölött kötélen száradó piros szoknyák libbenésében ki szólít meg? A részletek szét vannak szórva. Kotori-öböl, hegy lábánál beszorítva. Charles Baudelaire: Útra hívás című versének ötödik versszakából jutnak eszedbe sorok? „Nézd: mennyi hajó! / álomba haló / tülküktől zeng a csatorna; / s nincs oly csoda-kincs, / mely lábad elé ne omolna! / Hűs alkonyi csönd; / tűzglória önt / a mezőkre, tavakra csodás szint / és permetező / langy álma besző; / skarlát, arany és üde jácint.”

Parton, szélső utcán, emeletes nagy ház látványa. Hőségben remeg, felfelé indázik. Szinte érinti a magasodó hegy lábfejét. Ablakokon ódon zsaluk vonják ki a fényt a kőbe vájt szobákból. Hűvös sávok árnyékéletet élnek. Tenger felőli magasból érkező szellő érint. Kék vagy fehér a távol? A Nap ragyogásában álomaranyszínű árnyékot kereső fénytükörré válsz. Most gyere, kanyargó, kőpad szegélyű utak vezetnek ide. Fentről harangtorony látszik, benne elnémult kolokol honol. Ószláv ima zeng a romokon. Átjáró van a két ház között. A kőlépcsők fokai és az erkélyek némán szóródnak szét. Romok ezek vagy a múlt elhagyott teste tárulkozik ki este? Lámpaoszlop tetején, mintha két gótikus kisház szerű világítótest lenne? Az esti párás fényben. Az éjszakák különösek.     A magukat bátorítók ilyenkor is vízen vannak. Egy szörfös éppen bedől a hullámokba a partnál. Holnap ő lesz a kora délelőtti sétán a motorcsónakos? Majd integet. Vagy talán a burekos, aki amúgy minden nap ezt teszi? A geológiai időbe vájt öbölben itt van mindenki. A látvány távlata tengerre nyíló. Tengerparti szabadulás az időzárból?

Sétálni mész. Hűvös sikátoron áramolsz át. Mindenhol élő metaforát találsz. Az óvárosi séta közben olyan helyen látsz fát kinőni, ahol ez szinte elképzelhetetlen. Felforrósodó, kihűlő kőerdőben élsz. Gyere, nézd! Valami tengerre nyíló lőrés lehet ez. Ablaksor feletti mellvédről szakállas ágyú bámul kifelé. Füge és gránátalma, babérlevél illata és olasz zene árad szét az óvároson. Polából érkezett zenészek dala száll: „…e a casa in un bicer li metero ’, / per ricordar con tanto amor, / la’ dove un giorno go lassado el cuor.” Kotori emlékeid között kutatsz tétován. Olvasod a képeslap hátoldalán: „Az egyik sikátor ódon házfalainak mélyedéseiben egyszerű fehér gyertyák égtek.”

Megszereted a feliratot az egyik óvárosi ház utcai oldalán: Caffe. A tetőn, egy kémény végződésén akad meg a szemed. Rámosolyogsz a Holdra. A beérkező és a távolodó hajókra is gondolsz. Közben áttör a fény mindenen. Nagy kék öböl tárul, máris nyílik fölé a magas ég. Óriási erődszerű, felhők úsznak. Tűz van benned, indázó szenvedéllyel. Felirat: Pizzeria. Mit választasz? Inkább: Caffe. Ragyog az arcodon. Mosolyodban már nincs regula.

Visszatekintő nap Kotorban? A Hold a várhegy mögül kukucskált. Úgy ragyogott éjjel, mint még soha.