KOVÁCS TÍMEA SOROZATA
Huszonéves korában került be egy teljesen új vállalati kultúrába, új munkatársak közé, egy számára addig idegen városban. Férfiak, mérnökök, a 40-es, 50-es éveikben járó „régi motorosok” alkották a kollektíva nagy részét. Nem értették, hogy mit keres ott. (A vezetés akkoriban döntötte el, hogy fiatal közgazdászokkal bővíti a munkavállalói palettát, felismerve a 90-es évek végének új kihívásait az üzleti életben.) Az egyik megbeszélésen az 50-es éveiben járó, mérnök, férfi munkatárs bemutatta a jelenlévőket, teljes nevüket és beosztásukat használva. Hozzá érkezve a következőket mondta: ”… és még itt van Évike is.”
Igen, ebben a vállalati kultúrában a fiatal nő könyvelő, bérszámfejtő vagy titkárnői pozíciót tölthetett be. Katika, Marika, Erzsike és Évike. Tudta, hogy a munkatársa nem akarta megbántani és tudta azt is, hogy nem akar ebbe a vállalati kultúrába teljesen besimulni, de munkahelyet sem szeretne váltani. Egy férfiak által alkotott szabályrendszerben kellett érvényesülnie. Sok időbe és energiába telt, amíg kialakította a saját stílusát a vállalaton belül. Igyekezett felismerni, hogy mik azok, amelyeket el kell fogadni, mely tényezőkre lehet hatással és mit kell távol tartania magától. Mire gondolok? Öltözködés, kommunikációs csatornák használata, konfliktuskezelés, véleménynyilvánítás, kérdezés, segítőkészség, elkötelezettség, tenni akarás stb.
Igen, a vállalati kultúra nagyon sok összetevőből áll, amelyeket felismerni olykor nagyon nehéz. Amikor megérkezünk egy új munkahelyre, egy közösség részesévé válunk. Ha akarjuk, ha nem. Egy hangyaboly, vagy egy méh kolónia tagjai leszünk. Megvan a szerepünk, feladatunk a folyamatokban. De ismerjük-e ezeket? Tudjuk-e hová kerültünk valójában? Hogyan tudunk ezzel kapcsolatban információra szert tenni? Ezzel folytatom a cikksorozat következő részében.