Pál-Botházy Emese: Mire vágysz?

2014.10.18. - Stíluskommunikáció

Gyermek vagy és fényre vágysz. Az arcod minduntalan mosolyra fakad, s a boldogságtól ragyogó szempárban tündöklő csillogás páratlan szépséget tükröz: a gyermeki, gondtalan ragyogást, a felismerést, a rácsodálkozást… A fényben élünk. Öntudatlanul. Reggelente türelmetlenül pattan ki szemünk, s tárt karokkal, szabad lélekkel rohanunk a világba buborékot fújni, homokszemeket számolni, illatos rózsát szagolni, szagolni, bódulattal a gyönyörűségbe borzongani…

A fényben élünk. Öntudatlanul. Vágyjuk az ezernyi, parányi csodát, a színek játékát, a réttenger sejtjeinkig hatoló illatát. Így születünk. Örök kíváncsisággal, elfogadással. Nehezen hisszük, hogy újra virrad… Az éjjelt mégis hajnalhasadás váltja, halk zajok, apró lábnyomok, a hajnali zápor tiszta illata. Új élet kapuját nyitja meg a lassan emelkedő narancsszínű fátyol; apránként tárja karját a természetre, ontja melegét s ölelésében megmutatja magát mindaz, mi eddig békésen szunnyadt. Reményt ad a küzdőnek, vigaszt a betegnek, megnyugvást a kétkedőnek, életet egy apró lénynek, mosolyt az ébredőnek…

A fényben élünk, öntudatlanul. Ösztönös természetességgel, mint egy apró levegővétel. Tündöklünk, libbenünk indáról indára, gondolatról gondolatra, szárnyat bontunk, akarunk, száguldunk a fénybe vágyva, átgázolunk. A fénybe vágyunk. Minél előbb, minél többet s hisszük, hogy csakis bennünket illet. Az ára hazugság? Tönkretett életek? Mind egyre megy!   Mi vagyunk ott mindnél fényesebben, kell, hogy mindenki lássa… Már nem vagyunk gyermekek. A fényben élünk. Öntudatlanul. Hatlovas hintó húz, száguld őrült sebességgel. Mi magunk, mint Ikarosz, csak repülünk. Minduntalan feljebb, egyre feljebb – így hajtjuk álmunkat is. Ostorral. Nincs intő szó, se becsület. Ikarosz repült. A végtelennek hitt távolság, a fénybe mind feljebb vezette, s ez a mohó vágyakozás aljasul hatalmába kerítette.

Így élünk mi. A fényben, öntudatlanul. Sokszor tágra zárt szemekkel. Vágyaink hajtanak, a siker éhsége gyötör, de mégis a fényben élünk. Nem marad már semmink. De mi vagyunk ott! Annyira közel merészkedtünk, annyira pofátlanul közel!! Csendben, lassan, belülről égünk el, amire senki nem figyel.  A viasz elolvad, a hátra hagyott út elporlad. Ikarosz sem törődött szárnyai teherbírásával egyre közelebb és közelebb merészkedett – büntetése könyörtelen halál lett. Könyörtelen. Hisz’ emberek vagyunk. Halandónak teremtettünk. Ekként fizetünk:  Életet. Életért.

Megfizetünk mindenért. Irigységért, kevélységért, fösvénységért, hazugságért, gyávaságért fényességért, eltiprásért, a fénybe vezető gyalázatért. Visszahullunk a mélybe váratlanul, semmivé leszünk akár egy hullócsillag, ahogy hősünk lelte halálát a habokban. Nincs már se út, se inda, nincs egy kéz, mely visszahúz. Így csak zuhanunk, zuhanunk, mint egy ledobott kő a kráter mélységes fenekére. Elnyel a sötétség.  Keselyűkként tépik szét maradékunk – a sötétség tömege elvárja, hogy lent is maradj: megrugdosnak, leköpnek, ott hagynak meggyötörve. „Megérdemled, ezt te tetted, megérdemled!” Méregtől fuldokolva, szitkozódva szórja átkát a bosszúra éhes hadsereg. Kiadja dühét, habzó szájjal, gyűlölettől kárörvendve, keselyűknek hagyja lezuhant testedet. Sötétség uralkodik ekkor a lelkekben. A vaksötétben nincs út, nincs szikra, nincs fény, mi utat mutatna. Egyedül vagy, nyüszítve. Várod a halált. Minduntalan várod, sújtson le rád Isten keze ott a sötétben, a hidegben megrugdosva, leköpdösve, eltiporva. Várod a halált.

De Isten kegyes. Felnyitja szemed: a hajnali zápor lemossa könnyed, a kavargó szél felkapja megtépázott hajad. Karod megmozdul. Élsz. Meghajolsz és fölállsz. Erős vagy. Újra megtalálod a fényt és elindulsz lassan. Már ismered a halált.

 


Tudta Ön?

Tudta-e, hogy a gyöngyöt, mint ékszert, kezdetben csak a királyi család és az arisztokrácia viselhette? A 19. században már eltörölték a gyöngy viseléséhez kapcsolódó szigorú előírásokat, azonban az ára miatt továbbra is csak a kiváltságosok birtokolhatták ezt a nemes ékszert.

tovább >>>    

a farmer anyag nem amerikai találmány?  200 évvel  Amerika “felfedezése” előtt már gyártották Dél-Franciaországban és Észak- Olaszországban. Gondolta volna, hogy napjainkban világszerte 2,5 milliárd métert gyártanak belőle évente?

tovább >>>    

Az érzések és érzelmek kifejezésének legfontosabb eszköze a testbeszéd, illetve a torokban képzett hang. Mivel a szóra figyelünk, kevesen tudják, mi történik közben a testükkel, pedig nagyon fontos. Az emberi közlemény 7%-a verbális (csak a szó), 38%-a vokális (hangszín, hanghordozás), és 55%-a nem verbális. „Nem az számít, amit mondasz, hanem az, hogyan nézel közben”.

tovább >>>    

… hogy virág ajándékozása esetén sem selyempapírban, sem celofánban nem illik átadni, illetve, hogy szálas virág vásárlásakor, amennyiben egynemű a virág, a csokor 11 szálig páratlan szálból, 12-től páros számú szálból illik, hogy álljon. Ha vegyes a virág, nem számít a darabszám.

tovább >>>    

… hogy a parókaviselés XIII. Lajos alatt vált általánossá, aki fiatalon kopaszodni kezdett, és így akarta ezt leplezni. A divat továbbfejlesztésén nagy örömmel kapott XIV. Lajos, aki viszont a homlokán lévő nagy dudorokat szeretette volna takargatni. Először az udvar, majd az egész világ utánozta őket.

tovább >>>    

… hogy a stílus neve, amit Marilyn Monroe is képviselt: Pin-up. A pin up görlök a 40-es 50-es évek modelljei voltak. Szexi képeiket (fotókat és rajzokat egyaránt) tűzték fel a férfiak a falra, innen a nevük is: pin up, vagyis feltűzni. A magabiztos és huncut hölgyek szexi stílusa, amit képviseltek annyira meghatározó volt, hogy a [...]

tovább >>>    

phogy George Bernard Shaw, drámaíró egy interjúban beszélt a magyar nyelvről? A következőt mondta: „Bátran kijelentem, hogy miután évekig tanulmányoztam a magyar nyelvet, meggyőződésemmé vált: ha a magyar lett volna az anyanyelvem, az életművem sokkal értékesebb lett volna. Egyszerűen azért, mert ezen a különös, ősi erőtől duzzadó nyelven sokszorta pontosabban lehet leírni a parányi különbségeket, az [...]

tovább >>>    
Keresés
Facebook