Bogoly József Ágoston tanár úr stíluskommunikációról szóló egyetemi előadását hallgattam. Egyre több hasonlóságot, párhuzamot véltem felfedezni a sakk és az előadásban érzékeltetett játékelméleti indíttatású kommunikáció között. A két téma összeköthető? Írásom végén a kérdésre válasz születhet.  

Röviden megfogalmazva a sakk egy táblajáték, két játékos játssza egymás ellen a négyzet alakú, nyolc sorra és nyolc oszlopra felosztott sakktáblán, összesen 32 bábuval. A játékosok felváltva lépnek, és mindkettőjük célja, hogy a másik fél király nevű figuráját a játékszabályok szerint legyőzzék. A stratégiai ismeretek szükségessége miatt sok esetben tanították hadvezéreknek.

Életünk során valamilyen módon akaratlanul is találkozunk e játékkal, azt gondolom, nem sok olyan ember van, aki ne ismerné legalább a sakk szót. Bármerre járunk, a legkülönbözőbb helyeken csak-csak feltűnik egy pepita kockás tábla. Emlékszem, amikor kicsi lányként először láttam édes­apámat és legjobb barátját éjszakába nyúlóan a szokatlan figurák mellett ülni, rettentően kíváncsi lettem. Én is beléptem így azok táborába, akiket az a vágy hajt, hogy megismerjék e játék titkait. A sakkozók világába önként lehet belépni és ki­lépni, de eddig nem találkoztam olyannal, aki végleg elhagyta volna.

Vajon mi a varázsa? A számítógépes játékok fénykorában vajon mitől maradt fenn egy több mint 4000 éves múltra visszatekintő táblajáték?

Már a keletkezése is egy legenda. Az ismert mese szerint egy indiai brahmin találta fel a sakkot. Jutalmul az uralkodójától első hallásra jelentéktelennek tűnő fizetséget kért, mindössze annyi búzaszemet, amennyi a sakktábla kockáira a következő szabály szerint képletesen rátehető: az első kockára egy, a másodikra kettő, a harmadikra négy, vagyis az előzőnek mindig duplája. Hamar kiderült, hogy ennyi búza nem terem a Földön. Ez stílusosan talán utal arra a temérdek variációra is, ami ezen a 64 kockán megléphető.

Vajon mi az a párhuzam, amit érzékelni véltem?

A sakk komplexen fejleszti az egész személyiséget. Nem pusztán az értelmi képességekre van igen jó hatással, de szociális és erkölcsi vonatkozásban, valamint az érzelmi-akarati élet terén is sokat nyújt. Analitikus gondolkodás, szellemi és fizikai erőnlét, lélektani alkalmasság, a nehéz helyzetek intuitív meglátása, okos, kreatív kombinálás és rendkívül nagy memória a siker feltétele.  S mindehhez érdemes még hozzátennünk olyan fontos morális hozadékokat is, miszerint a sakk arra is tanít, hogy az ellenfelet nem szabad lebecsülni, a vereséget el kell tudni viselni és a játékszabályokat kötelező módon be kell tartani.

Hardicsay Péter nemzetközi mester egyik munkájában az alábbi, a sakk útján megszerezhető, és az élet más területein jól felhasználható képességeket sorolja fel:

• akarat (a kudarc elviselése, feldolgozása, a következtetések levonása, felkészülés az új feladatokra);
• tartós és koncentrált figyelem, a figyelem megosztása;
• az emlékezet fejlesztése;
• gondolkodás, ítéletek, következtetési képesség;
• reproduktív és produktív alkotó képzelet, tervezés, kreativitás, gondolkodási képesség;
• döntési képesség, ítélőképesség, határozottság, bátorság;
• rendszerszemléletű gondolkodás;
• helyzetmegítélés.

Az új kor az élet valamennyi területén újfajta filozófiai és szemléleti megközelítéseket, más probléma megoldási és döntési módszereket igényel. Meghatározóan azért, mert a változások, és az állandó változásokkal születő új (sokszor bizonytalan tudáselemekkel is tarkított) tudások annyira gyorsan jelentkeznek, hogy szinte állandóan szembesülnünk kell olyan probléma megoldási és döntési helyzetekkel, amelyekre eddig nem voltunk, mi több nem is lehettünk felkészülve. Egy sakkparti során folyamatosan, szinte lépésenként kerülünk ilyen helyzetbe, szinte észrevétlenül, szenvedélyes játék során képezzük magunkat, jutunk el fejlettebb szintekre.

„Az élethosszig tartó tanulás elve által javasolt folyamatos önképzés együttmozog a sakkbéli állásmegítéléssel, mely folyamatosan fejlődik. A teljesítőképes, alkalmazható tudás megszerzésére irányuló képzés és önképzés leggazdaságosabb módja a sakkbéli állásmegítélés fejlesztése.” Az élethosszig tartó tanulás elvét megvalósító, önfejlesztés sajátságos metaforáját Hardicsay Pétertől azért idéztem, mert ez érdekes megközelítése annak, hogyan kell az egyénnek a saját fejlődéséhez úgy viszonyulnia, hogy az ne csak a környezetének hasznos, de önmaga számára is örömteli és személyiséggazdagító legyen. A sakk sajátos látásmódja az állásmegítélésen (figurák adott helyzete a sakktáblán) alapszik. Ez a látásmód beépül a sakkozó gazdagodó személyiségébe. A sakkozók több ezer, a mesterek már több tízezer „jelentéssel bíró sémát” tudnak megjegyezni és játék közben alkalmazni. Ez a problémák megoldásának az alapját adja. A számítógépek nem emberhez hasonló gondolatban gazdagodó személyiségek, programjaik nem az ember által oly mélyen megélt jelentéssel rendelkező sémákban gondolkodnak, így az intuitív döntésekre nem képesek.

Végezetül, írásom összegző kitekintésében Alekszander Vajszman nemzetközi hírű sakkedző vallomását szeretném megosztani az olvasóval. A stíluskommunikációval foglalkozó említett egyetemi előadáshoz és a leírtakhoz kapcsolható módon, Vajszman gondolatmenetében stíluskommunikátori fejlesztő megnyilvánulást fedeztem fel:

„Egyszer egy kislánnyal dolgoztam együtt, és észrevettem, hogy van valami „nem harmonikus” a kézmozdulataiban, mondhatnám csúnyán nyúlt a figurákhoz. Az edzés végén azt mondtam neki: Te egy lány vagy! Kell, hogy érzéked legyen a szépséghez! Fogtam, és elvittem a helyi mű­vészeti múzeumba. Most nagymester. Talán az intelmem is segített…”

.