Sokszor mondják, hogy nem a cél, az út a lényeg. Utazásom célállomása az USA-ban New Hampshire állam, Barrington város, a hozzá vezető út hossza 12 óra. Miután az idő relatív, így tűnhet soknak és kevésnek, rövidnek és hosszúnak egyaránt. A lényeg nem az út hosszában, mennyiségében van, hanem a tartalmában, minőségében. A kaland a repüléssel kezdődik. „Fel a magasba!” Furcsa érzés, amikor az ember alól eltűnik a szilárd talaj. Kicsit félelmetes, egyben izgalmas is. A magyar nyelv nagyon szép szót alkotott ennek kifejezésére, felelmelő érzés. Szinte olyan, mintha eltűnnének a határok, nincsenek korlátok. Szárnyalás, szabadság, illatok, melegség, felszabadultság. A felhők, mint puha párnák, biztonságérzetet adnak a nagy semmiben repülve. A nap fényével és melegével felöltözteti és melegíti lelkemet. Igen, ez egy belső utazás is. A sok apró részletből felülemelkedve a nagy egész felé. Mintha egy puzzle-t raknák össze. Fentről más a kép. Nem csak fizikailag, de lelkileg is megélem a repülést, a lelkem is szárnyal. Jönnek a gondolatok, ötletek, kreatívnak érzem magam, papírt ragadok, írni kezdek. Csak úgy hömpölyögnek a gondolatok. Régi jól ismert érzések kerülnek elő. Ez derűt csal az arcomra. Jó érzés.
Landolás. Frankfurt. Átszállás. Emberek jönnek, mennek. Milyen sokan vállalkoznak a nagy kalandra? Vajon ők is több síkon utaznak? Megkérdezném, de kevés az idő, indulunk. Az utazás folytatódik. Az előző 2,5 óra felismerése most kezd el kibontakozni. Kavarognak bennem az elmúlt idők történései. Sokféle tapasztalat, különböző érzések. Mi lesz velük? Mit kezdjek velük? A stressz dolgozik, ez a legerősebb érzés, mely szinte lüktet belül. Igen, az elmúlt időszakban a stressz komoly terhet tett rám. Semmi baj, ez is csak egy érzés. Miután szembesítettem magam a ténnyel, megnyugodtam. Megoldást keresek. Hogyan kezeljem a felszakadó érzéseket? Úgy döntök, átélem mindet, elvégre nem sietek sehova. Most jövök rá, hogy nem is vagyok szabad. Nem rohanhatok el a gondolataim, érzéseim elől, nincs hova. Ülök egy repülőn, egy zárt közegben a haragommal, örömömmel, bánatommal. Maradok. Próbálom a gondolatiamat elterelni. Nem megy. A telefont és a laptopot pénzért használhatom. Vehetek pénzért felejtést. Aludni nem tudok, mert nappal utazom. A film, az újság nem köti le a figyelmem. Nem elég erős a külső inger arra, hogy a lelki szinten keletkező érzéseket felülírja. Csapdában érzem magam. Rövid ideig tart. Az elme dolgozik, megoldásokat keres, küzd. Egy légörvény viszont megváltozatja a helyzetet. A zötyögés kimozdít az elme rabságából és felráz bennem valamit. Elkezdődik a belső utazás a megoldás felé. A félelem elmúlt, csend van. Hova lettek a felkavaró érzések? Mi történt? A belső nyugalom sejtet valamit. Mélyebbre ások, már nem megoldást keresek, a megértés fázisában vagyok. Csak vagyok. Nincs aggódás, félelem, küzdés, akarás. Csend, nyugalom, belső melegség van. Megérkezek lelkem mélyére. Már értem a lényeget, látom az EGÉSZ-et. Fentről más a kép, bentről más az érzés. Az idő letelt, a megoldás megszületett. Az elme már nem háborog, lecsendesedett. Újjá születtem kicsit, egyensúlyba kerültem, harmónia van bennem és körülöttem. Landolunk, Boston. Készen állok az új kalandokra egy ismerős földrészen.