Minden pillanat lehetőség. Lehetőség arra, hogy a folyamatos mozgásban néha megálljunk. Hogy hálát adjunk azért, amink van, hogy erőt merítsünk a folytatáshoz, mert amíg van cél, addig mindig lesz feladat. Megálljunk, hogy feltegyük a kérdést magunknak, jó irányba tartunk-e? Ha a fejlődés útját választottuk, tudjunk elmélyülni a belső tükörben, hogy vajon minden napi cselekvésünk által érték születik-e? Mi az érték?

Az ajándék. Gondolom, mindannyian, amikor ajándékot kapunk, értékként tekintünk rá. Egy kisgyermek, édesanyja születésnapjára, vagy egyszerűen csak úgy boldog hétköznapjaiban, mit ajándékoz? Rajzol, virágot szed, vagy kavicsot, ölel, simogat, vagy csak egyszerűen azt mondja: szeretlek! Mert ezek az ő eszközei. Egy kavicsban mi az érték? A mögöttes szándék és a cselekvés. Az ajándékon túl, hogy melyikünk életében, ki, mit tart értékesnek, hogy mitől válik valaki vagy valami értékké, ahhoz hasonlatos, ahogy Georges-Louis de Buffon a stílust definiálta: „A stílus, maga az ember”, vagyis önmagunk belső értékeinek függvénye az, hogy az értékekről hogyan vélekedünk. A stíluskommunikátor értékközvetítő szándékát Goethe szavaival fejezném ki: „adni, mindig csak adni, jó szót, bátorítást, mosolyt, hitet, és sok-sok önzetlen, tiszta szeretetet.”

A stíluskommunikáció fejlesztési folyamatában „ajándék” csak annak adható, aki azt hajlandó befogadni. Aki a kifinomult kommunikáció nyelvét hajlandó magában is elmélyíteni. Fontos szempont, hogy az egymásra irányuló figyelem középpontjában ott legyen a kölcsönös tisztelet. Mert az együttműködés szándéka és dinamikája oda-vissza hat. Mint ahogy a jó pedagógus, tudásának átadása közben példaképpé válik, az életünk részévé. Mert biztosan volt és lesz egy gesztusa, egy mondata, amely az utunkon tovább kísér. Egy cselekedete, amely egész életünkre hat, amelyre jó örömteli vagy éppen nehéz pillanatokban visszaemlékezni. Az ilyen pedagógus a tiszteletet nem kéri, hisz munkája gyümölcse őrá visszahat, a tanuló önmagától értékel, és tiszteletet ad. Mindannyian egymástól is tanulunk, és felelősséggel tartozunk, hisz aki csak egy nappal vagy egy tapasztalással bölcsebb és előrébb jár, felelős azért, hogy a tudást megossza, így tanul Ön, és így tanulok én is.

Amikor szemben áll két tükör, egymást tükrözzük vissza. Ilyenkor a tükör dicsérhet, konfrontálhat, belső folyamatot indíthat el. Értékké csak kellő aktivitással, alázattal és elfogadással válhat. Viselkedéskultúránk része a visszatükrözéskor adott válasz!

Amit adunk, ha azt jó érzéssel tesszük, akkor számunkra értéket képvisel. Nézőpont és megítélés kérdése, hogy a másik „ember” szemében az valóban értékes-e! Amikor nincs meg a közös nevező, amikor nem ugyanaz az értékítéletünk, vagy amikor hiányzik a befogadás képessége vagy szándéka, csak akkor fordulhat elő, hogy az értékek értéke nem érvényesül. Egy adott pillanatban benne lenni, tiszta szívvel, önzetlenül, megtanítani valakit valamire, amit még nem tud, nagy öröm, ez a közös fejlődésünk. Ilyenkor érvényesül az értékek értéke!