Tarpay Borbála: Svájc – Személyesebben a társalgásban
Dél-Németországból érkeztem Svájcba. Magyarországról nézve nincs nagy távolság, de mégis mekkora a különbség. Az addig megszokott német társalgás ugyan segítségemre volt valamennyire, de az utcán használt nyelvet nem ismertem, mintha új nyelvet tanultam volna. Emellett teljesen új szokásokkal találtam szemben magamat.
“Köszönés nincs név nélkül” hangzik egy kimondatlan szabály. Személytelen köszönési forma a svájci gyakorlatban tehát nem létezik. Finom árnyalati különbségek vannak, ahogyan a személytelen formát egy-egy toldalékkal személyesre változtatják, amennyiben a nevet nem ismerik, elfelejtették vagy több embernek köszönnek egyszerre.
Bárkivel találkozom, még ha elég nagy társaságban is, ő már tudja is percek alatt a nevemet és a találkozó végén helyesen megszólítva köszön el, ami sokáig nagyon kedvesen meglepett. Eleinte nagyon kellemetlenül éreztem magamat, mert mindannyiszor elfelejtettem viszonozni. El sem tudtam képzelni, hogyan csinálják. Idő, sok gyakorlat és állandó emlékeztetők kellettek, hogy el ne felejtsem én is ezt a gesztust megtenni.
Ez az általános kedvesség az ügyeim telefonos intézésénél tűnt fel leginkább és lepett meg a szokatlanságával, amikor addig idegen emberek is néven szólítottak. A hívott fél köszönés után bemondja a cég és a saját nevét. A hívó köszönése és bemutatkozása után a hívást fogadó a hívó nevét is hozzáfűzve ismét jó napot kíván, amit nem megvárni illetlenség. Eleinte nagyon meglepődtem, mert a német fülnek nehezen kiejthető nevemet is úgy mondták ki, mintha már ismernének. A búcsúzásnál szintén mindannyiszor megemlítik a nevemet, ami egy nagyon kedves gesztus, de nagy figyelmet igényel.
Hamar felismertem, hogy mekkora előnyt jelent az, ha a tárgyalópartnert néven nevezem. Hivatalos levelekben is ritkábban használom a németben megszokott általános megszólítást. Sok nehéz helyzetet sikerült megoldanom azzal, hogy elkezdtem neveket jegyzetelni.
