Széles horizonton messziről láttam a várost. A templomok tornyait pillantottam meg. Éreztem az utcák és városrészek tündöklő jelenlétét. A házakban élő emberekre gondoltam. Kis vonalakban minden sűrítve volt. A magas ég újra lenyűgözött. A folyó partján aranyló ágakat találtam. Csillámok víz közelben. Leheveredtem. Határtalan volt minden. Kicsi bogarak döngicséltek a napfényben. Mezei pocok somfordált át mellettem a szomszéd földparcellára. Egy fecskeraj alacsony íveléssel repült felém. A napraforgókkal ékes föld párolgása a fácáncsibék szelíd csevejébe olvadt. Mintha az elveszített kulcsomat kerestem volna itt. Átható csöndben reménykedtem. A falevél erezetét átvilágító fényben merültem el. Lelkemből szőtt fonalamat az ég felé küldtem. Még mielőtt szomorúság szökött volna az égre, egy indiai bölcs szavait kezdtem idézni: „Végy magadnak időt gondolkodni, az lesz az erő forrása. Játszani, ez az örök ifjúság titka. Olvasni, ez a bölcsességek forrása. Fohászkodni, ez a világ leghatékonyabb ereje. Szeretni és magadat szeretni hagyni, ez az Istentől kapott előjog. Barátságot ápolni, ez a boldogságnak az útja. Nevetni, ez a léleknek mozaikja. Adni és segíteni, ez a tökéletesség felé visz. Dolgozni, ez eredményt és jutalmat szerez. Az irgalmasság gyakorlása, ezzel kincset halmozunk a mennyben.” (Swami Chidananda) Döntő szerepet játszik az emberi előrelátás. Tág horizont szükséges hozzá. Az ölelő csönd végtelen.
Fotó: Bogoly József Ágoston