Épített környezetünk jóval nagyobb hatással van ránk, mint ahogy azt elsőre gondolnánk. Minél többet tartózkodunk egy térben, az annál erősebben befolyásol minket. A lakóhelyünk, a munkahelyünk, vagy az a hely, ahol  kikapcsolódunk, mind csendben ránk teszi a pecsétjét, tudat alatt hat ránk.  Nem mindegy, hogy milyen házban lakunk évtizedeken át, hova járunk dolgozni, hol éljük életünket. Egy túlnyomóan sötét helyiség, alacsony belmagassággal hosszútávon ugyanannyira egészségtelen lehet, mint egy körbeüvegezett, magas tér, ahol semmilyen védettséget nem találunk.

Egy igazán jó arányú térkialakítás valójában nem is ötlik szembe, csupán kellemes közérzetet biztosít. A természetes és mesterséges fény, a térarányok, a pont- vagy vonalszerű elemek elhelyezkedése együttesen alkotják a térélményt. A felhasználó szempontjából a közlekedők, a kiszolgáló helyiségek és a nyugodt tevékenységi szigetek elhelyezkedése és ezek aránya teszi a teret használhatóvá, azaz praktikussá.

Egy, a tervezési szakaszban elrontott teret később dekorációval javítani lehet. Igazán jóvá azonban már nem válik, csak tűrhetővé. Az épített tér kisugárzott energiaszintjét testünk érzi, ami ha nem töltődik fel, netán az épület leszívja, máshonnan bevitt energiára kell, hogy támaszkodjon. Jó példa az energiafeltöltésre kedvenc épületem, a római Pantheon, amely esszenciája kétezer éve hat a belépőre. Egy mérnöki csúcsalkotás: egyetlen tér, egyetlen geometriai gesztus, egyetlen ablakkal, ahol a fény és az időjárás minden eleme érzékelhető.

Térszemléleti szempontból az épített kultúránk a világháború előtti időszakban volt utoljára rendben.  Figyeljük meg, a háború előtti bérházakban minden lakást egy bizonyos felvezetés után lehetett elérni, kinek mennyi járt, de a ráhangolódás folyamata, a privát és a közélet átmenete mindig megfogalmazásra került. Vidéken, sok helyen a kerítés előtti lóca elégítette ki az emberek félprivát hely iránti szükségletét. Az ötvenes évek óta szükséges és divatos funkcionális szemlélet máig is kihat a kultúránkra. A gépi forradalom, az átfunkcionált épületek, a leválasztott lakások eddig két generáció épített kultúráját befolyásolták. Az egyes térségekre jellemző falusi épületeknek pedig, melyeket évszázadok alatt a gyakorlat és szükség formálta, a kockaházak sora vetett véget.

A romlás nem mindenkinek nyilvánvaló, mert létfontosságát nem érezzük azonnal. Az országszerte épített, túl kicsi panelkonyhák hatása családok szétesését vonhatja maga után, ha az étkezés csak a konyhában lehetséges, de a család tagjai ott nem férnek együtt az asztalhoz. Falakat, házakat le lehet gyárban gyártani, de tereket, terveket – mint ahogy látjuk – nem. Pedig a térképzés alapjairól van szó. Olyan ez, mint ahogy a műanyag csomagolással az asztalra tett ételből sem lesz még többfogásos vasárnapi menü.

A legtöbb jelenlegi nagy építkezés tárgya nem embereknek, hanem invesztoroknak készül. A minőség kérdésénél a befektetői oldalról nézve sajnos meg nem térülő költségekről van szó.
Bőven akad rossz családi ház is ebből a szempontból, ami azért meglepő, mert ott a tulajdonos maga dönthetne. Nem az építésszel van a baj. Nem is csak az anyagiakkal. Az igényesség sajnos gyakori hiánycikk.

A stíluskommunikációs szempontból is jól képzett építésznek egy csodálatosan hatékony eszköze van, ami a tudat alatti térélményt és ezzel az energiaszintünket, a mindennapi hangulatunkat tudja befolyásolni. Képes minőséget és elégedettséget vinni az életünkbe. A tér hat ránk és életünkre, milyensége elengedhetetlen a személyes egészségünk vagy cégünk fejlődése érdekében.