A francia nyelv az indo-európai nyelvcsaládba, azon belül is az újlatin nyelvek csoportjába tartozik, a spanyollal, olasszal, portugállal egyetemben. A XIII. század végéig nem lehet egységes francia nyelvről beszélni, mivel erőteljes volt a nyelvjárási tagozódás. Párizs környékén beszélték az úgynevezett francien nyelvjárást, amely a XIV. századtól kezdve egyre inkább az irodalmi nyelv alapjául szolgált, és egyeduralkodóvá vált. A XV-XVI században az ófrancia, jelentős történelmi események, és a tudatos nyelvművelés hatására, egy új, modern nyelvvé alakult át. Végül a XVII-XVIII század fordulójára kialakult a mai francia irodalmi és köznyelv szerkezete. Ezután a társadalmi érintkezés nyelve lett Európa szerte. Köszönhette mindezt annak a francia öntudatnak, amely a nemzetet akkoriban jellemezte, és mi tagadás, még a mai napig is fellelhető. A számos katonai győzelem, a francia műveltség fejlettsége, a francia vidék szépsége, a konyhaművészet és az udvarlási szokások, egyszóval a francia ízlés és jó modor, amely a korabeli Franciaországban mind fellelhető volt, azt eredményezte, hogy a XVII-XVIII század franciája magát a legtökéletesebb lénynek tekintette. Mindezek hatására a XVIII: században kialakult valamiféle gallo- vagy frankmánia Európában, amely együtt járt a francia nyelv terjedésével. A francia forradalomnak köszönhetően a nemzet nyelvévé vált, és hamarosan egész Európát meghódította. A tudás és az elegancia megtestesítője lett. Talán hihetetlen, de még Magyarországon is erőteljes hagyománya volt a francia nyelv társasági használatának az első világháborúig.
Forrás: http://epa.oszk.hu/00100/00187/00001/pdf/009.pdf
Kép forrása:
http://www.ecoledelilai.fr/le-territoire-francais-dans-l-union-europeenne-a44697309 (2015.05.06)