Annyira erősek, szinte csak az a kérdés, tudnak-e gyengék is lenni. Sikeresek, ápoltak, fittek, mégis elszigetelődtek. Nők, akik kiemelkedtek képességeik, kitartásuk, hitük mentén, mégis a magány lakatlan szigetén kötöttek ki. Elfoglaltak, csordultig telt naptárral, de mélyen legbelül még sincs igazán miért, kiért reggel felébredni. Még akkor sem, ha a kirakatban ott a család, vagy egy párkapcsolat.

Irigylésre méltó csillagútjukat fény és elismerés övezi, de épp ez a galaktikus utazás keményítette meg őket. Egy személyben dominálni és ellágyulni kevesek tudnak. A kettő időzítését és mértékét jól adagolni pedig csak elenyésző számban képesek. Ráadásul ma már igazán nőnek, férfinak lenni sem korszellem. A gender semleges pozíciókban átélt impulzusok pedig beégnek a retinákba. Rutin lesz egyedül döntéseket hozni, cégeket irányítani, nagy területek felett diszponálni. Két megbeszélés között az irodai mosdó tükrébe nézve, vagy éjfél körül, laptoppal az ölükben viszont elkeseredve sír odabenn az öt éves kislány. Nem ezt akartam! Nem így! Ha egyáltanán megállnak egy pillanatra, hogy őszintén számot vessenek gyermek, fiatalkori álmaik és jelen helyzetük közt. Hová lett az a cserfes, bolondozó lényük? Hol a mama ruháiban és elcsent szemhéjpúderében pompázó mini hölgy? Az önfeledten kacagó életöröm?

Ja, hogy csekkek vannak helyettük, meg az „eltartani magam” nyomása. Vagy másik végpontként az erőeltolódás autóban, lakásban, ruhákban, életstílusban tárgyiasult sikere. Pótcselekvések egész sora. Minden, ami elterel. A lényegről, az egyensúly kialakításáról.

A nők számára megnyílt lehetőségek észrevétlen méregként gyilkolják a női energiákat. Amire pedig a férfiaknak, a családoknak és a munkahelyeknek is szükségük van. Most felcsattanhatnak sokan, hogy nem olyan időket élünk, a társadalmi elvárások, meg a töketlen férfiak, és ha én nem csinálom meg, akkor ki? A magas tornyokból szép a kilátás, de csak alámerülve élvezhető az élet sűrűje. Légmentes térben elfogy az oxigén és egyre elkeseredettebb a fuldokolva kapkodás.  Ilyenkor mi magunk heréljük ki a férfiakat az erős nő karakterével, aztán pedig épp azt hiányoljuk, hogy nem lép, nem irányít és nem támogat viszont. Csak vegetál. Cipeljük magunkkal, visszafog és viszi az energiáinkat. Hol tartanánk már nélkülük? Kérdezem halkan, és hol velük?

A nőiség táplál. Megtagadni, erővel elnyomni torzulásokhoz vezet, de túltolni és ütőkártyaként használni sem ér. A titok az egyensúlyban él. Annak bátorságában, ha merjük és hagyjuk élni. Megélni. A gyerekek ezt a kérdést sokkal egyszerűbben és tisztábban látják. Esszenciális gondolataik gyakran éles tükörként szolgálnak. Egy 12 éves kislány a biológia óra tananyagáról nemrég így mesélt:

„Tanuljuk az ember szaporodását. A férfi megtermékenyíti a nőt és a nő így szül babát. Vagyis a nő nincs férfi nélkül, a férfi nincs nő nélkül.”

Körforgás, termékenység, összekapcsolódás. A biológián túl is.