Rácz Lilla: Férfiasan nőies, azaz újraéledt maszkulinitás

2017.12.18. - Stíluskommunikáció

Azt, hogy a nőiesség kihangsúlyozására nem feltétlenül kell szűk ruhákba bújnunk, viszonylag régóta, az 1900-as évek elejétől tudjuk, – köszönet érte Coco Chanelnek, aki elérte, hogy a férfias ruhatár alapdarabjai ne csak a másik nem gardróbjában legyenek elérhetőek, hanem a dominánsabb, karakteresebb nők is magukra ölthessék. Elég csak feleleveníteni Marlene Dietrich, vagy az Annie Hall-t alakító Diane Keaton markáns szereléseit. Meg van, ugye?

 

Idén ismét előtérbe kerültek a bővebb szabású blézerek, a kockás nadrágok, a magasan gombolható blúzok és a tagadhatatlanul maszkulin cipőkollekciók.

Nagy öröm számomra, hogy ezt a lemezt elővettük és újra felkerült a lejátszóra, mert kár lett volna porosodni hagyni, hiszen annyi lehetőséget rejt magában.

Természetesen a praktikum lehet az elsőszámú felelős, azonban mélyebben is lehet keresgélni a szándékosság bugyrában. A feminizmus egyik válfaja, hogy amíg az 50-es években a merészség dominált, és az, hogy a nőiséget a domborulatok kihangsúlyozására szolgáló ruhákkal lehet kiemelni, úgy az igazán előre gondolkodó nők férfias ruhákba bujtatták nem kevésbe nőies vonalaikat.

Egyrészről ezzel állást foglalnak az egyenjogúság mellett, – mondván, rájuk ne csak, mint nőkre figyeljenek, hanem gondolkodó emberekre; másrészről pedig miért lenne csupán a férfiak privilégiuma az öltöny viselése? Később finomodtak ezek a vonalak, és megjelentek a mára már igen elterjedt kosztümök, amelyek szinten karakteres viselőjéről tettek tanúbizonyságot. A kétrészes ruhának hála egy szempillantás alatt el tudunk vonatkoztatni attól a tényezőtől, hogy ki is a tárgyalópartnerünk. Egy kivillanó boka vagy combfix sem tereli el a figyelmet, senki nem szabadkozhat, hogy emiatt írta el a számokat a szerződésben.

Ügyes húzás, hölgyeim!

 

Valamivel később, a 2000-es években ismét a nőies vonalak vették át a főszerepet, megnyúltak a dekoltázsok, lerövidültek a szoknyahosszak, melyekről sokszor el sem tudtuk dönteni, hogy valóban szoknya, vagy csak egy lecsúszott öv.

Drága nagymamám nem is értette soha, hogy ez miért jó a lányoknak, hiszen ha mindent kipakolunk, hol marad a titokzatosságunk?

A jó hír az, hogy újra küzdünk, de nem is akárhogyan: elegáns, sokszor zavarba ejtő magabiztosságot sugalló kreációkkal tudnak előrukkolni a legkelendőbb brandek, amelyek elemeit jól társítva, hatásosabb belépőt tudunk elérni, mint egy testhez simuló mini ruhával.

 

Kedves Hölgyek!

 

Éljetek a változatosság csodás erejével és néha lepjétek meg a körülöttetek lévőket a belőletek sugárzó erővel és kreativitással.

 

szett_ffi


Tudta Ön?

Tudta-e, hogy a gyöngyöt, mint ékszert, kezdetben csak a királyi család és az arisztokrácia viselhette? A 19. században már eltörölték a gyöngy viseléséhez kapcsolódó szigorú előírásokat, azonban az ára miatt továbbra is csak a kiváltságosok birtokolhatták ezt a nemes ékszert.

tovább >>>    

a farmer anyag nem amerikai találmány?  200 évvel  Amerika “felfedezése” előtt már gyártották Dél-Franciaországban és Észak- Olaszországban. Gondolta volna, hogy napjainkban világszerte 2,5 milliárd métert gyártanak belőle évente?

tovább >>>    

Az érzések és érzelmek kifejezésének legfontosabb eszköze a testbeszéd, illetve a torokban képzett hang. Mivel a szóra figyelünk, kevesen tudják, mi történik közben a testükkel, pedig nagyon fontos. Az emberi közlemény 7%-a verbális (csak a szó), 38%-a vokális (hangszín, hanghordozás), és 55%-a nem verbális. „Nem az számít, amit mondasz, hanem az, hogyan nézel közben”.

tovább >>>    

… hogy virág ajándékozása esetén sem selyempapírban, sem celofánban nem illik átadni, illetve, hogy szálas virág vásárlásakor, amennyiben egynemű a virág, a csokor 11 szálig páratlan szálból, 12-től páros számú szálból illik, hogy álljon. Ha vegyes a virág, nem számít a darabszám.

tovább >>>    

… hogy a parókaviselés XIII. Lajos alatt vált általánossá, aki fiatalon kopaszodni kezdett, és így akarta ezt leplezni. A divat továbbfejlesztésén nagy örömmel kapott XIV. Lajos, aki viszont a homlokán lévő nagy dudorokat szeretette volna takargatni. Először az udvar, majd az egész világ utánozta őket.

tovább >>>    

… hogy a stílus neve, amit Marilyn Monroe is képviselt: Pin-up. A pin up görlök a 40-es 50-es évek modelljei voltak. Szexi képeiket (fotókat és rajzokat egyaránt) tűzték fel a férfiak a falra, innen a nevük is: pin up, vagyis feltűzni. A magabiztos és huncut hölgyek szexi stílusa, amit képviseltek annyira meghatározó volt, hogy a [...]

tovább >>>    

phogy George Bernard Shaw, drámaíró egy interjúban beszélt a magyar nyelvről? A következőt mondta: „Bátran kijelentem, hogy miután évekig tanulmányoztam a magyar nyelvet, meggyőződésemmé vált: ha a magyar lett volna az anyanyelvem, az életművem sokkal értékesebb lett volna. Egyszerűen azért, mert ezen a különös, ősi erőtől duzzadó nyelven sokszorta pontosabban lehet leírni a parányi különbségeket, az [...]

tovább >>>    
Keresés
Facebook