Rácz Lilla: A fekete, mint az összefogás színe, avagy GirlPower a Golden Globe-on

2018.01.30. - Stíluskommunikáció

Az, hogy a színeknek szimbolikus jelentése van, nem új keletű, de hogy egy egész világ női társadalmát tudja összefogni, az valami elképesztően motiváló.

 

Egykoron a rózsaszín volt a Girlpower, vagyis a női összefogás jelképe, idén viszont történt valami, amely megváltoztathatja az egész történelmet.
Épphogy csak elkezdődött a 2018-as év, de Hollywood máris az év happeningjét tette le az asztalra, akarom mondani a vörös szőnyegre. A Time’s Up (Itt az idő) elnevezésű kezdeményezés keretein belül kampány indult, és fekete ruhában jelent meg a filmvilág színe-java a 2018-as Golden Globe Gálán. Hogy miért? Arról talán a díjazott Oprah Winfrey, a televíziózás nagyasszonya nyilatkozott a legérthetőbben, amikor is hangot adott a nők elleni abúzusok megállításának érdekében, majd kinyilvánította, hogy egy új világ közeleg, ahol a nőknek nem kell majd hallgatniuk. Ebben a világban talán majd nem kell megbélyegezve érezni magukat. Nem kell rejtőzködni, titkolózni, és ebben az új világban talán a férfiak is tisztelni, becsülni fogják a nőket, ahogyan azt is meg lehet majd tapasztalni, hogy nem csak férfi jelöltekből áll majd a legjobb rendezőért járó díjak névsora, miközben legalább öt remek női rendező ült a nézőtéren. Igen, 2018-at írunk, és fejlődésre van szükség. Ezt pedig olyan emberek igyekeznek elérni, akiknek társadalmi megjegyzései a fiatalok számára is jelentősek, és szavuknak ereje van. Ezért hát fekete ruhába bújva jelezték mindenki felé, hogy baj van, és szükség van az összefogásra, a támogatottságra.  Ahogy vonultak kézen fogva a vörös szőnyegen, egységet alkotva, szinte tapintható volt az az erő, amelyet elérni kívánnak minden honfitársuk érdekében, hiszen nem csak a jelenben történnek visszaélések, hanem a jövőben is bekövetkezhet, amelynek elkerüléséért tenni kell.
Nem csak a kezdeményezésnek volt hatalmas sajtóvisszhangja, de a divatkritikusok szemszögéből is érdekes és újító volt a látvány. Mi történik akkor, amikor egy rendezvényen szinte csak fekete ruhában jelennek meg a hírességek? Hogyan lehet ennyi különféle estélyi ruhát felvonultatni anélkül, hogy egyhangú lenne a hatás?
A nagy díjátadók általában black tie események, így a földig érő estélyi mondhatni kötelező elem, már ami a hölgyeket érinti. Amerikában rengeteg felkapott divattervező tevékenykedik, márpedig azok a hölgyek, akik ezeken a rendezvényeken részt vesznek, mind designer darabokat öltenek magukra. Így persze kézenfekvő volt, hogy minden nagyobb divatház elővette a „fekete estélyi” kártyáját, amelyet most elég volt csak bedobni, aduászként szolgált, mert a Times’s Up kezdeményezés nagyobb dolgot hivatott megtestesíteni az outfitnél. Emellett remekül reprezentálták azt a tényt, hogy az egyik legelegánsabb, mint a fekete, mennyire nem okoz egyhangúságot, unalmasságot akkor sem, ha épp más színeket nem is látunk a közvetlen környezetében.

 

 

Szóval 2018. Golden Globe Díjátadó Gálaest, ahol a stílus másodrangú az aktuális társadalmi problémák mellett, és ennek idén először hangot is mertek adni. Érdemes a későbbiekben is figyelemmel kísérni az díjátadókat, nagy megjelenéseket, mert nem kizárt, hogy láthatunk még ehhez hasonló nagy bevonulásokat.


Tudta Ön?

Tudta-e, hogy a gyöngyöt, mint ékszert, kezdetben csak a királyi család és az arisztokrácia viselhette? A 19. században már eltörölték a gyöngy viseléséhez kapcsolódó szigorú előírásokat, azonban az ára miatt továbbra is csak a kiváltságosok birtokolhatták ezt a nemes ékszert.

tovább >>>    

a farmer anyag nem amerikai találmány?  200 évvel  Amerika “felfedezése” előtt már gyártották Dél-Franciaországban és Észak- Olaszországban. Gondolta volna, hogy napjainkban világszerte 2,5 milliárd métert gyártanak belőle évente?

tovább >>>    

Az érzések és érzelmek kifejezésének legfontosabb eszköze a testbeszéd, illetve a torokban képzett hang. Mivel a szóra figyelünk, kevesen tudják, mi történik közben a testükkel, pedig nagyon fontos. Az emberi közlemény 7%-a verbális (csak a szó), 38%-a vokális (hangszín, hanghordozás), és 55%-a nem verbális. „Nem az számít, amit mondasz, hanem az, hogyan nézel közben”.

tovább >>>    

… hogy virág ajándékozása esetén sem selyempapírban, sem celofánban nem illik átadni, illetve, hogy szálas virág vásárlásakor, amennyiben egynemű a virág, a csokor 11 szálig páratlan szálból, 12-től páros számú szálból illik, hogy álljon. Ha vegyes a virág, nem számít a darabszám.

tovább >>>    

… hogy a parókaviselés XIII. Lajos alatt vált általánossá, aki fiatalon kopaszodni kezdett, és így akarta ezt leplezni. A divat továbbfejlesztésén nagy örömmel kapott XIV. Lajos, aki viszont a homlokán lévő nagy dudorokat szeretette volna takargatni. Először az udvar, majd az egész világ utánozta őket.

tovább >>>    

… hogy a stílus neve, amit Marilyn Monroe is képviselt: Pin-up. A pin up görlök a 40-es 50-es évek modelljei voltak. Szexi képeiket (fotókat és rajzokat egyaránt) tűzték fel a férfiak a falra, innen a nevük is: pin up, vagyis feltűzni. A magabiztos és huncut hölgyek szexi stílusa, amit képviseltek annyira meghatározó volt, hogy a [...]

tovább >>>    

phogy George Bernard Shaw, drámaíró egy interjúban beszélt a magyar nyelvről? A következőt mondta: „Bátran kijelentem, hogy miután évekig tanulmányoztam a magyar nyelvet, meggyőződésemmé vált: ha a magyar lett volna az anyanyelvem, az életművem sokkal értékesebb lett volna. Egyszerűen azért, mert ezen a különös, ősi erőtől duzzadó nyelven sokszorta pontosabban lehet leírni a parányi különbségeket, az [...]

tovább >>>    
Keresés
Facebook