Bevallom, előzőleg nem sűrűn forgattam a Vogue magazint. Leginkább interneten találkoztam egy-egy cikkével és természetesen címlapfotókkal, valamint egyéb képi anyagokkal. A magazin történetét is csak felületesen ismertem, ezért újdonság volt számomra többek között az is, hogy Franciaország Európában csak a harmadik volt a sorban az 1920-as megjelenéssel, és hogy mára már 22 ország rendelkezik saját példánnyal.

Izgalommal teli kíváncsisággal vásároltam meg a Vogue Paris 2017. december/2018. januári számát. Mégiscsak egy ikonikus női magazinról van szó, amely meghatározó a divatvilágában! A lapot kézbe véve – mert azért így az igazi – az első benyomásomat a címlap határozta meg, amely rögtön azt a feltételezésemet látszott igazolni, hogy – globalizáció ide vagy oda- a francia az francia. Ez nem kérdés.

Bár a címlapfotón szereplő Rihanna napjaink egyik legismertebb, rendkívüli sikereket magának tudható énekesnője, aki változatos, mondhatni eklektikus stílusáról is híres, ezen a képen letisztult, decens, elegáns külsővel jelenik meg. A kompozíció a franciákra jellemzően klasszikus és sikkes. Pont egy picivel több, mint a szokványos, és  a jól megválasztott kiegészítőnek köszönhetően izgalmas és nőies lett az összhatás.  Az alkalmazott betűtípus és a színválasztás is hűen szolgálja  a letisztult stílust: a jól működő piros-fekete kombináció használatával elegáns hatást ér el. Nagyon nőies, nagyon szexi, ugyanakkor nagyon ízléses. Jók az arányok, nincsenek túlzások, a végeredmény harmonikus és egyedi, pont, mint “A FRANCIA NŐ”.   Ami annyira nem meglepő, mivel a híres Jean-Paul Goude illusztrátor, grafikus, fotós készítette ennek a speciális számnak a képi anyagát, többek között a címlapot is. Sajátos, rá jellemző stílusa visszaköszön a magazin lapjain.

Különlegessége ennek a kiadványnak, hogy Rihannáról három különböző fotóanyag és címlap is készült, melyek elkészítésében Jean-Paul Goude mellett Juergen Teller német fotós és Inez & Vinoodh holland divatfotósok is közreműködtek. Mindhárom művész fotóanyaga más-más hangulatot ragadott meg. A közös pont a lapszám főszereplője, Rhianna személye, aki olyan sokoldalú, hogy képeiket nézegetve mindegyik megközelítést hitelesnek érezzük. Ezek közül választották ki a fent elemzett “nagyon francia” kompozíciót.

A magazint átlapozva azonnal feltűnik a reklámanyagok sokasága. A 260 oldalas kiadvány kb. 40%-a, azaz több,  mint 100 teljes oldal a legkülönbözőbb márkák hirdetéseit tartalmazza, a H&M-től a Chanel-en át a Rolex-ig: kozmetikumok, ékszerek, italmárkák, kiegészítők… A hirdetések szép számban tartalmazzák a világ vezető francia márkáit is, ügyelve arra, hogy a fő helyeken lehetőleg saját márka szerepeljen. Fizetett tartalom teszi ki a magazin jelentős részét, s ez mindenképpen beszédes. Ha jobban belegondolunk, a reklámok mennyisége gazdasági mérőeszköz: minél több lapot adnak el, annál jobban pörög a gazdaság. Ezen túlmenően a vezető piaci pozíció megtartását is nagyban segíti a hirdetők rendkívül magas száma, különös tekintettel a presztízsértékű luxusmárkákra, mint például a Gucci, a Louis Vuitton, a Dior, a Dolce&Gabbana, a Rolex, az Yves Saint Laurent, a Célin, a Prada, a Goirgio Armani, a Hermés, hiszen ezek mind az elegancia, a gazdagság, a fényűző élet iránti vágy érzését közvetítik. Teszik mindezt csodaszép, illuzórikus képi világgal megjelenítve, ahol minden és mindenki tökéletes, és mivel többnyire mindenki nyitott erre az “üzenetre”, a nagy számok törvénye értelmében sokaknál célba is talál, majd teljesíthetetlen elvárásokat generál. Ezek hatására mindenki karcsú, gyönyörű, örökifjú és gazdag akar lenni, még akkor is, ha tisztában van vágyai irreális voltával. Nincs mese! A marketing működik, a Vogue célközönségének azon része, aki megteheti, vásárol, aki nem, annak marad a sóvárgással teli frusztráció. Bizony, ez is hozzátartozik a Vogue által közvetített életérzéshez, ami miatt rendszeresen vád éri a magazint.  Szerintem joggal.

Az első reklámdömpingen túljutva a 42. oldalon (nem tévedés!), ráleltem a tartalomjegyzékre, majd újabb reklámblokk következett. Az 53. oldalon található második tartalomjegyzékig ismét gyönyörű képek, édes csábítások garmadája bombázza a szépre éhes szívet, lelket.

Áttanulmányozva a tartalomjegyzéket, bevallom, kicsit csalódott lettem, ugyanis sokkal több franciás témát vártam. Igazából olyan érzésem támadt, mintha minden csak Rihannáról és az eladni kívánt portékákról szólna, anélkül a plusz nélkül, amit a világon mindenhol elvárnak a stílusérzékükről híres franciáktól, és ami miatt én a Vogue Parist választottam.

A tartalomjegyzékek után újabb 13 oldalnyi fizetett tartalom következett, amely esztétikai élménynek kiváló, de úgy éreztem, most már kíváncsi lennék némi fajsúlyosabb témára is. Minden lapszám tematikus, melynek vezérfonalát a francia főszerkesztő határozza meg és veti papírra a Vogue nézőpontja című rovatban. Az általam feldolgozott 2017. december/ 2018. januári szám a címlapon szereplő világsztár, Rihanna személye köré épül, akiről így nyilatkozott Emmanuelle Alt: “A 30 év alatti énekesnő áttör minden akadályt, nem ismer lehetetlent és mindent arannyá változtat, amit megérint… Ádáz üzletasszony, zeneszerző, tolmács, színésznő, divattervező. Megannyi ok, mely a Time-os kollégáinkat arra ösztönözte, már néhány évvel ezelőtt is, hogy a világ legbefolyásosabb emberei közé sorolják…  A Vogue nem is álmodhatott volna jobb év végi nagykövetről.”

Mindenképp beszédes, hogy a címlapon szereplő és a magazin vizsgált számának egészét meghatározó Rihannára esett a főszerkesztő választása. Gazdasági megfontolásból telitalálat, hiszen számokkal igazoltan ő a legnagyobb reklámértékkel bíró világsztár, s ez fontos szempont egy reklámokkal teli magazin számára. Népszerű, szép, sikeres, sokoldalú, híres, szereti a divatot, tehát számos szempontból beleillik a Vogue világába. Sok mindenre nyitott, szívesen kísérletezik a stílusokkal, nem riad vissza az extrémitásoktól sem, így ideális alany a különböző hatásokat kiváltó divatanyagok elkészítéséhez. Gond nélkül meg lehet vele tölteni az ünnepi dupla számot. Szerintem zseniális a választás, hiszen egy világsztárral való együttműködés egyfajta kilépés nemcsak Franciaországból, de Európából is, ami mindenképpen nyitottságot sugall. Úgy tűnik, a nyitottság nem áll távol a franciáktól. A választott címlapot szemlélve, feltűnik, megragadtak minden lehetőséget, hogy saját vizuális kultúrájukat felhasználva olyan kompozíciót alkossanak meg, amely nagyon is rájuk, franciákra jellemző.

Tovább lapozva végre elérkeztem egy interjúhoz, amely nagyon izgalmasnak ígérkezik, ugyanis Jean-Paul Goude a riportalany, a speciális lapszám fő fotósa, aki a “végül, végre” szófordulattal jellemezte a Rihannával való közös munkát. Az évek óta tervezett, mostanra megvalósult fotózást, melynek végeredménye a Vogue Paris 2017. december/2018. januári számában látható, és saját bevallása szerint: “Nyilvánvalóan itt volt már az ideje…” Érdekes beszélgetés olvasható munkáról, hivatásról, hitvallásról, változásról, tervekről. Szeretem, amikor megnyílnak tehetséges emberek, és őszintén megosztják gondolataikat, mert rengeteget lehet tanulni tőlük. Ez az interjú számomra az alázatról, a tiszteletről és a jövőről szól. Egy olyan emberről, aki tudja, honnan jött és hálás azoknak, akik hozzájárultak a sikeréhez. Csodálatos, ahogy az édesanyja munkásságát és a rá gyakorolt hatását méltatja. Tisztelettel adózik a nagy példaképeknek: Ingres-nek, Velasquez-nek, Bacon-nek, Picasso-nak. Ismeri értékeit és képes műveit 3 szóval jellemezni: sikkes, ritmusos és örömteli. Nem értékeli túl magát, hiszen arra a kérdésre, hogy mikor találta meg a stílusát, azt válaszolja, hogy: “Még mindig keresem.” Nyíltan beszél megbánásról, tervekről és az általa nem szeretett dolgokról.

Mi tagadás, a cikket olvasva nagyon kíváncsi lettem, vajon milyen képeket készített Rihannáról, ezért gyorsan odalapoztam a 174. oldalra, és nem csalódom. A címlapfotó stílusában készült fotók egytől egyig a művész sajátos, rá jellemző módján mutatják meg nekünk a sikkes énekesnőt, akit sokféleképpen láthattunk eddig is, és ebben a magazinban is számtalan módon megjelent már. Gondoljunk csak a három különböző címlapra és divatanyagra, amely szinte egy-egy “új” Rihannát mutat be. A három ábrázolási mód közül számomra Jean-Paul Goude anyaga a leginkább francia.

A művész megtartotta a címlapfotó koncepcióját, mégis tudott újat, frisset mutatni mindegyik képén. A fehér háttér fekete outfit kompozíció, némi finoman adagolt tűzpirossal itt is nyerőnek bizonyult, ahogy a francia nők outfitjeinél is nagyon jól működik az élénk színek kiegészítőként való alkalmazása a klasszikus fekete mellett. Az egyik képen matróz kalap, a másikon barett sapka, necc fátyol, tüll szoknya vagy éppen fekete pöttyös nylon harisnya biztosítja a sikkes hatást, hamisítatlan francia arányérzékkel megteremtve. A képeket nézve Chanel kis fekete ruhája is új értelmet nyer, és még mindig rendkívül hatásosnak bizonyul. Jean-Paul Goude bevallása szerint szívesen használja munkáiban a Photoshopot. Ez ebben az anyagban is javára válik műveinek. Izgalmas, friss, modern hatásúak a képei. Ügyesen alkalmazza a régi bevált fogásokat és a technikai újításokat. Az eredmény rendkívüli! A képeket a piros vezeték fűzi egységgé, amely egy mikrofonban végződik, kiemelve Rihanna sokoldalú személyiségének meghatározó karakterét.

Kétségkívül a Vogue Paris 2017. december/2018. januári számának csúcspontja számomra ez a képi anyag és a Jean-Paul Goude interjú.

Összegzésül a Vogue Paris zseniálisan ötvözi az európai és tengerentúli trendeket, szem előtt tartva, a francia stílus hagyományos elemeit, ezáltal nem hagyja, hogy az teljesen beleolvadjon a globalizáció által generált egységes képbe. Mindezt úgy teszi, hogy nyitott az aktualitásokra is, hiszen tudja, hogy azok nem veszélyeztetik, mivel tisztában van saját értékeivel. Bátran választ címlapra világsztárt, nem félve attól, hogy választása rombolja a francia imázst, hiszen olyan biztos alapokra épít, mint a történelem, a művészet és a nagy múltú divatházak.

Tehát kicsit mégiscsak megnyugodtam, mert nyomokban ugyan, de a Vogue Paris még tartalmazza azt a kis pluszt, amit annyira szeretek a francia nők öltözködésében, és amit Fréderic Vielcanet párizsi street style fotós így fogalmazott meg:

” Az igazi francia stílus sokkal inkább az attitűdről szól, mintsem a ruhákról.”