Talán így összegezhetnénk századunk létfilozófiáját. Úgy tűnik, hogy az ókor eszménye, miszerint ép testben ép lélek, ideje lejárt, és a szépségnek már semmi köze az isteni megvalósulásához. A szépség fogalma egy új fázisba lépett, és a test tökéletességének mindenre kiható dominanciáját éljük.
Tény, hogy minden korszaknak megvoltak a maga ideáljai, szépséggel kapcsolatos elvárásai. Gondoljunk csak a rubensi nők teltkarcsú bájaira, a fűzővel összeszorított darázsderékra, vagy a századforduló fiús külsejű garçon-jaira. Eddig azonban egyik században sem volt képes a szépség önmagában felülírni minden más emberi értéket. Ma a szépség siker és hatalom. Egyet jelent a fiatalsággal, a csillogással és a népszerűséggel. A társadalmi siker záloga. A célt pedig Hollywood, a celebek és újabban az Insta influencerek mutatják.
Az antiktól fogva a szépség összefügg valamifajta isteni megtestesülésével, a harmóniával és összekapcsolódik morális értékekkel. A fogalom először a 20. században válik el az erkölcstől. Immanuel Kant helyezi új alapokra a szépség fogalmát. Kijelenti, hogy szépnek nevezzük azt, ami érdek nélkül tetszik. Alapja önálló döntés. Ekkor jelenik meg először a szubjektív értékítélet a szépséggel, mint esztétikai minőséggel kapcsolatban. Mindemellett azt is megemlíti Kant, hogy hiába rendelkezik mindenki saját szépségfogalommal, a korszellem ezt folyamatosan formálja és befolyásolja. Ma a szépség már önmagában és önmagáért létező érték. Már nem a szellem kiteljesedése, vagy a test és a lélek harmóniájának különleges egysége.
Túlléptünk azon az ódivatú nézeten, hogy a kiegyensúlyozott létünk fontos eleme az elfogadás. Ma a közgondolkodás azt vallja, hogy ha nem tetszik valami, nem felel meg az elvárásoknak, akkor le kell cserélni. És úgy tűnik, hogy ez a testünkre is vonatkozik. A test, amely szabadon alakítható, a posztmodern kor mítoszává nőtte ki magát. Individualizált világunkban teljesen magától értetődő, hogy az egyén rendelkezik saját teste felett. Mindez helyénvaló is lenne, ha a tömegkultúra nem írná felül a természetes szépség fogalmát. Míg a 16. században az adott szépségideál egy emberöltőn át mit sem változott, ma az aktuálisan szép szavatossága annyi ideig tart, mint a házi tejé. És ha ez még mind nem lenne elég, akkor ideálok tömege árasztja el a médiát. Lassan már mindenki választhat magának egy saját Kardashiant. De amíg ez nem történik meg, addig sem kell aggódni, hiszen a közösségi hálón mindenki talál magának egy földi halandót, aki természetesen teljesen véletlenül néz ki úgy minden megosztott fotóján, mintha éppen vörös szőnyeget terítenének a lábai elé. És itt jön korunk csodálatos vívmánya: a tömegtermelés. A szépséghez vezető út mindenki számára elérhető. A trendeket mindenki követheti, hiszen ott vannak a fast fashion cégek, amik a kifutók darabjait seperc alatt gyártják le milliók számára. Youtube-videók millióiból tanulhatunk úgy sminkelni, öltözködni és szelfizni, mint a sztárok. Ha a divat és a kozmetika nem hozza meg az üdvözítő szépséget, akkor még mindig ott az orvostudomány, ami mára már szinte tényleg minden korlátot átlépett.
A kulturális különbségek is kezdenek elmosódni. A régi Kínában a nők apró lábai vonzották a tekinteteket. Nők milliói kötözték meg, és szorították apró cipőkbe lábaikat, hogy megfeleljenek a kor szépségideáljának, és hogy jó eséllyel mehessenek férjhez. Ma már szerencsére nem sanyargatják magukat, de a médiának hála ma ázsiai nők ezrei gyűjtenek szemhéjműtétre követve az „egyetemes” trendeket. A Közel-Keleten élő társaik az orrukat plasztikáztatják, hogy kisebb, formásabb legyen, mint ahogyan az a nagy könyvben meg van írva.
Furcsa paradoxona ez annak a századnak, amelynek a „Légy önmagad!” lobog a zászlaján. Néhány évtizeddel ezelőttig kénytelenek voltunk megbarátkozni az évek múlásával, amik nyomot hagytak a testünkön. Az első mimikai ráncok úgyanúgy az identitás részét képezték, mint személyiségünk bármely másik eleme. Napról napra kellett hozzászokni a gondolathoz, hogy a feszes fenék és a karcsú derék talán mégsem tart majd örökké. Ma a méltóságteljes öregedés inkább egy kedves gondolat, mintsem természetes és általános szemlélet. A cél a fiatal szépség megőrzése. Görcsösen igyekszünk ezt az állapotot konzerválni, ami valljuk be legtöbbször inkább groteszkre, nem pedig példaértékűre sikeredik. Életünk élményei, tapasztalatai és az évekkel szerzett bölcsesség az idő előrehaladtával megjelenik arcunkon, amitől nem veszítjük el a szépséget, sokkal inkább kiteljesíthetjük, új szintekre emelhetjük. Az öregedés nem csúnyulás, nem jelent egyet az igénytelenséggel vagy a slampos megjelenéssel. Gondoljunk csak olyanokra, mint Meryl Streep vagy Helen Miren, akiknek sugárzó a megjelenése a mai napig. Szépségük nem abból fakad, hogy letagadhatnak húsz évet. Tekintetükben, mosolyukban ott van a belülről fakadó harmónia, ami nem vásárolható meg kozmetikumokkal, nem állítható elő néhány plasztikai beavatkozással vagy tíz tuti tipp segítségével. A szépség nem üresség, nem egyszerű külsőség. Az ókori gondolkodók pedig egyáltalán nem jártak rossz úton, amikor azt hangoztatták, hogy testünk és lelkünk egyensúlya, a szép és a jó együtt hozzák létre azt a személyiséget, ami nem marad észrevétlen a szürke hétköznapokban sem.