A veszély távoltartása

2013.03.04. - Stíluskommunikáció

NetLét – BORDÁCS RITA ROVATA

A közösségi net-élet vonatkozásában volt már szó minőségről, mennyiségről, s mielőtt belevágunk a magánszereplés elemzését követően a karriert, és személyes márkát építő virtuális jelenlétbe, muszáj időznünk kicsit a biztonság kérdésénél. Nem riogatásnak szánom a témát, célom a figyelemfelkeltés.

Bármely közösségi hálózat esetén megfontolandó, hogy milyen tartalmú személyes adatot, fényképet teszünk közzé. Információ-biztonság szempontjából egyszerű meghatározni ezek körét: amelyeket mindenképp szükséges. Nem tudhatjuk, hogy utána kinek a kezébe kerülnek, ki olvassa és nézegeti. Az elővigyázatosság és az óvatosság kevesebb fejtörést okoz, mint egy nyilvánosságra kerülő, rosszul kezelt adat. Legyen az a mottónk: csak a saját szándékainkat ismerjük, másokét nem tudhatjuk. Profilunk olyan, mint a szemeteskukánk. A tartalmából – ügyesség és türelem árán – szinte minden kideríthető rólunk. Elég a jól körbebástyázott net-létünkbe gyanútlanul befogadni egy olyan személyt, aki adatgyűjtési céllal, álprofillal, szinte személyes infók és tevékenységek nélkül van jelen, gondolván róla: ismerősünk ismerőse, van referenciája és biztosan jó ember. Nem feltétlen az. A saját profilunk védelméért mi felelünk. A kissé komplikáltabb jelszó megadása, a biztonsági beállítások használata, az információszűkítés csoportonként, valamint az ismeretségek elfogadása, a meglévők időnkénti felülbírálása szerencsés, ha beépül a használati szokásainkba és virtuális szemléletünkbe.

Mindannyian kaptunk már úgy felkérést, hogy nem tudtuk, ki áll mögötte. Amikor ez egy közvetett kapcsolat valamelyik barátunkon keresztül, vagy egy nemtelen, arctalan fantáziahős, akinek valós eseményei, hozzászólásai nincsenek, vagy látszólag inaktív a jelenléte, kezdhetünk gyanakodni és esetleg használhatjuk a Facebook esetében a „Korlátozott” ismerős státuszt. Ez lehetővé teszi, hogy – ugyan elfogadtuk a virtuális kapcsolatot – nem engedünk betekintést mélyebben, mint az idegeneknek. Akkor is alkalmazható ez a módszer, ha valakit ismerünk ugyan, egy községben, környéken éltünk hajdan, de akkor és azóta sem alakult ki a köszönés udvariasságán kívül más kontaktus közöttünk.

A veszély távoltatása egy gondos adatlap kitöltéssel és megfelelő biztonsági beállításokkal támogatható.  Ennek szellemében osszunk meg fényképeket (főként kiskorú gyermekeinkről), privát email címünk, vagy a lakcímünket és a telefonszámunkat (paradox helyzet az, amikor egyébként titkosított telefonszámok nyilvánosan szerepelnek az adatok között). Valljuk be őszintén, amikor publikussá teszünk helyszíneket, ahol jártunk, vagy barátokat jelölünk be képeinken, életeseményeket osztunk meg az idővonalunkon, nem gondolunk azokra a negatív töltetű szavakra, mint a zsarolás, az üzleti és/vagy magánéleti kapcsolati-információ szerzés, az ipari kémkedés, a beépített ember, a magánnyomozás. A virtuális üldözöttség érzését nem ébreszteném fel senkiben, mindössze a körültekintő internetes magatartásra kívánom irányítani a figyelmüket.

Megvédve a közösségi hálózatokat, emlékezzünk azokra az összefogásokra is, amikor a tömeg és a net ereje segített csellengő, vagy eltűnt gyermekek, családtagok (akár autó) felkutatásában. Igen, ilyenkor hasznos és nyomra vezethet egy elejtett poszt, a képek háttérszereplői és a környezet beazonosíthatósága.

Az egy újabb, biztonsági szempontból sem elhanyagolható kérdés, hogy kikkel kezdünk mélyebb virtuális kapcsolat építésébe. Sajnos nemrég magyar vonatkozásban is lehetett hallani arról a jelenségről, amikor közösségi oldalakon és a virtuális bizalomépítéssel visszaélve életellenes cselekedetre (például öngyilkosságra) biztatott egy felhasználó. Szeretteink sokszor egy kattintásnyira vannak tőlünk, de az effajta veszélytől csak a személyes kapcsolatok ápolása mentheti őket. Főként kiforratlan, esetleg nehéz időszakában élő fiataljainkat, vagy a Z generáció szülötteit. Stíluskommunikátorként engedjék meg, hogy a modernkori tamagocsik folyamatos nyomkodása helyett a személyes élmények előtérbe helyezésére, a meghitt beszélgetésekre és a legszebb smink, az őszinte mosoly kíséretében egy valódi ölelésre biztassam Önöket!


Tudta Ön?

Tudta-e, hogy a gyöngyöt, mint ékszert, kezdetben csak a királyi család és az arisztokrácia viselhette? A 19. században már eltörölték a gyöngy viseléséhez kapcsolódó szigorú előírásokat, azonban az ára miatt továbbra is csak a kiváltságosok birtokolhatták ezt a nemes ékszert.

tovább >>>    

a farmer anyag nem amerikai találmány?  200 évvel  Amerika “felfedezése” előtt már gyártották Dél-Franciaországban és Észak- Olaszországban. Gondolta volna, hogy napjainkban világszerte 2,5 milliárd métert gyártanak belőle évente?

tovább >>>    

Az érzések és érzelmek kifejezésének legfontosabb eszköze a testbeszéd, illetve a torokban képzett hang. Mivel a szóra figyelünk, kevesen tudják, mi történik közben a testükkel, pedig nagyon fontos. Az emberi közlemény 7%-a verbális (csak a szó), 38%-a vokális (hangszín, hanghordozás), és 55%-a nem verbális. „Nem az számít, amit mondasz, hanem az, hogyan nézel közben”.

tovább >>>    

… hogy virág ajándékozása esetén sem selyempapírban, sem celofánban nem illik átadni, illetve, hogy szálas virág vásárlásakor, amennyiben egynemű a virág, a csokor 11 szálig páratlan szálból, 12-től páros számú szálból illik, hogy álljon. Ha vegyes a virág, nem számít a darabszám.

tovább >>>    

… hogy a parókaviselés XIII. Lajos alatt vált általánossá, aki fiatalon kopaszodni kezdett, és így akarta ezt leplezni. A divat továbbfejlesztésén nagy örömmel kapott XIV. Lajos, aki viszont a homlokán lévő nagy dudorokat szeretette volna takargatni. Először az udvar, majd az egész világ utánozta őket.

tovább >>>    

… hogy a stílus neve, amit Marilyn Monroe is képviselt: Pin-up. A pin up görlök a 40-es 50-es évek modelljei voltak. Szexi képeiket (fotókat és rajzokat egyaránt) tűzték fel a férfiak a falra, innen a nevük is: pin up, vagyis feltűzni. A magabiztos és huncut hölgyek szexi stílusa, amit képviseltek annyira meghatározó volt, hogy a [...]

tovább >>>    

phogy George Bernard Shaw, drámaíró egy interjúban beszélt a magyar nyelvről? A következőt mondta: „Bátran kijelentem, hogy miután évekig tanulmányoztam a magyar nyelvet, meggyőződésemmé vált: ha a magyar lett volna az anyanyelvem, az életművem sokkal értékesebb lett volna. Egyszerűen azért, mert ezen a különös, ősi erőtől duzzadó nyelven sokszorta pontosabban lehet leírni a parányi különbségeket, az [...]

tovább >>>    
Keresés
Facebook