A Stíluskommunikátor szak újabb mérföldkőhöz érkezett. A tavalyi végzős hallgatók Brainel Mehandi szakmai támogatása mellett a klasszikus férfiöltözködés harmóniarendszerébe engedtek bepillantást. Idén a leendő stíluskommunikátorok a női öltözetek és megjelenés rejtelmeibe vezetik be az érdeklődőket. A hagyományteremtő konferencia megálmodójának, Nádudvari Gabriellának köszönhetően Szeged kulturális ékköve, a REÖK Palota ismét értékteremtő és hiánypótló ismeretekkel gazdagítja látogatóit.

Mészáros Mónika divattervező, történelem – olasz szakos tanár, okleveles stíluskommunikátor és a szak előadója fogta össze a 2013. április 19-én megrendezésre kerülő Nők, korok, szerepek, öltözetek című konferencia előadásainak előkészítő munkálatait. Ebből az apropóból beszélgettünk egy olaszosan habos cappuccino mellett a nehezen kibomló tavasz egyik vasárnap reggelén.

A Stíluskommunikátor szak minden évfolyama más és más hangsúlyt kap. Ebben az évben a női szerepek, megjelenés és öltözetek jutottak kiemelkedő szerephez. A szakma kiválóságai – Vámos Magda, az „élő-magyar-divattörténelem”, Csajbók Mariann stílustanácsadó, kommunikációs szakember, Gera Anna nemzetközi sminkmester, Bucsuházy Piroska ruhatervező és színtanácsadó- mellett a Te előadásaid is megalapozták a leendő stíluskommunikátorok nőkkel kapcsolatos speciális és széleskörű tudásanyagát. Az erre építő konferencia témáinak kijelölésekor mi volt a koncepció? Történelmi áttekintés, vagy inkább iránymutatás volt a cél?

A férfi öltözködés tematikus feldolgozásához hasonlóan, helyet kaptak a divattörténet mellett a különféle viseletek és stílusok. A 18. század divatdiktáló nőalakjai után a 19. és a 20. század társadalmi szerepváltozásai nyomán kísérjük majd végig az apa, és a férj gyámsága alól kikerülő, munkát vállaló, új feladatokat ellátó nők ruházatának átalakulását, külön vizsgálva a világháborúk utáni hivatásos és modern nőt, az új életforma miatt elmaradó és megváltozó ruhadarabokat. Mivel a mai nők öltözködésére nem hatnak olyan szigorú harmóniaképletek és szabályrendszerek, mint a férfiakéra, a divat-stílus-egyéniség sincs annyira szoros keretek közé szorítva. A hallgatók ennek megfelelően – bizonyos iránymutatás mellett – szabadkezet kaptak a témákkal kapcsolatos gondolataik, szakmaiságuk bemutatására. A konferencia törekszik az alapok tisztázására, ezért a normák fontos szerephez jutnak, az előadók egyéniségével színezve.

Hatásos előadónak ismerlek, történelemtanárként pedig a téma nagy mesélőjének. A középiskolák tanmenetébe mennyire lehet beemelni a divattörténeti kitérőket?
Szeretek mesélni és főleg továbbadni azt, amiről sokat olvastam, ami érdekes és lelkesít.  A történelemben inkább a mentáltörténet, és nem a politikatörténet vonz. Hogyan éltek az emberek, mit ettek, hogy öltözködtek, milyen életutakat jártak be, mert így a döntéseik is jobban megérthetőek. Ezeket az információkat becsempészem az óráimba, mert így a diákok tudják mihez kötni az eseményeket és jobban érdekli őket az adott kor.

A történelem és az olasz nyelv mellé hogyan kapcsolódott az életedbe a divattervezés?
Tíz-tizenhárom éve kezdődött, egy banális történettel. Apró termetű vagyok, és nem lehetett kisméretű ruhákat kapni, így elhatároztam, hogy megtanulok varrni. A Budapesti Divatiskolában több varrókurzust elvégeztem és körülbelül 80 százalékban saját gyártású ruhákat hordtam. Ez hobbiként kikapcsolt és élveztem az alkotást. Folytatásként visszajártam a Varróklubba is, ahol tapasztalt varrónők segítettek bennünket tanácsaikkal. Itt hamar egymásra talált az ízlésünk egy klubtárssal, rajongani kezdtünk egymás munkái iránt. Innen már csak a Burda szabásminták német nőkre kialakított, számomra hatalmas méretei választottak el a Divatiskola tervező szakától. A két éves képzést hihetetlenül szerettem. Megtanultam a szabásminták kiszerkesztését, a különféle anyagok használatát, de komolyabb szándékom nem volt, csak hobbinak tartottam. Aztán 2008-ban a vizsgabemutató meglepően és olyannyira jól sikerült, hogy még ma is kérik az akkor készült darabokat kiállításokra. Tervezés közben azonban rájöttem, a varrás mélységeit is szeretném megismerni, így jelenleg a Budapesti Divatiskola szabóképzésére járok. A ruhatervezés és a történelem nagyon jól kiegészítik számomra egymást. A történelemoktatás szellemi kihívás, az alkotás pedig azon felül, hogy odafigyelést és koncentrációt kíván, felüdít és kikapcsol.

Amikor felkérnek alkalmi darabok, vagy egy üzleti ruhatár elemeinek megtervezésére, mennyire bújik ki belőled a stíluskommunikátor?
Tervezőként alkalmazkodom a megrendelő egyéniségéhez, az alkalomhoz, s mivel a méreteken túl az összes vonatkozásban személyre szabott ruhákat készítek, szeretem megismerni a megrendelőim életét. Sokat kérdezek, mint stíluskommunikátor és hagyok időt arra, hogy a bizalmukba fogadva meséljenek magukról. Az első két alkalommal csak beszélgetünk. Természetesen szóba kerülnek stílusok, elképzelések és igények. Ez nagyban befolyásolja azt, hogy mit tervezek. A színeket és az anyagokat is mindig együtt választjuk ki, a rajzaimat épp ezért nem színezem ki. Az események színrendszeréhez szoktam alkalmazkodni, de a megszokott színvilágot nem akarom „megerőszakolni”. Ragaszkodom ahhoz, hogy a tükörben is megnézzék magukat a kelme kiválasztása során. Önmagában a szabásvonal, az anyag, a szín és a minta még nem elég a tökéletes végeredmény előkészítéséhez, szükség van a megrendelő személyiségére is. A ruha önmagában semmi. A viselője teszi élővé, ő személyesíti meg. A legegyszerűbb darabokat is feldobja az egyéniség, igazi élményt varázsol belőle.

Az olasz nyelven keresztül a mediterrán életérzés és az olasz stílusjegyek hatnak a munkáidra?

Az olaszok szeretik a színeket, jó a stílusuk és finoman öltözködnek, nem hivalkodnak. Olaszországi látogatásaim során törekszem arra, hogy ihletet szerezve egyedi ötletekkel gazdagabban térjek haza. Sajnos itthon szürkén öltözködik a többség, nem mernek színes darabokhoz nyúlni, pedig szívesen látnék az utcákon ebben is nagyobb változatosságot. Az öltözködés ugyanis nemcsak funkcionális és a saját komfortunkat hivatott kiszolgálni, hanem kifejezi érzéseinket, egymás és az alkalom iránti tiszteletünket. A kapcsolatokban ahhoz, hogy jól essen a társaságunk, hozzájárul a megjelenésünk, a ruházatunk is. Nem csak magunknak öltözünk, az üzleti és magánéletben egyaránt üzenetet hordoz az, hogy épp mit veszünk fel. A ruha formájával, anyagával, színeivel és mindezek harmóniájával reprezentál és hatást gyakorol. Egy lélekben fáradt napon az energizáló színek segíthetnek, mint ahogyan egy komor nap hangulatán tovább rontanak a szomorkás árnyalatok.

Szerinted hozhat az Y- és Z-generáció attitűdje változást az öltözködésünkben? Lazulnak majd általuk a szabályok?
Az individuum a legkonzervatívabb vonalban is érvényesül, a frizura, a kiegészítők, néhol a színek terén is tágabb az eszköztár az egyéniség kifejezésére, főként a női öltözködésben. Az Y és Z generáció idővel megöregszik, s mint ahogyan a hippik belebújtak az öltönyökbe, az ő viseleti szokásaikra is hatással lesz majd a felelősség növekedése. A fiatalos lázadás hozhat ugyan egy-két változást, de idővel kikopik a megjelenésből. Sajnos nem mindenki veszi észre az évek múlásának jeleit önmagán, így a külső és a belső közt diszharmónia keletkezik. A szerencsés az, ha az öltözködésünk és a külsőnk többi eleme (kiegészítők, frizura, smink) is lépést tart a korunkkal. Azt a jelenséget viszont érdemes figyelembe venni, hogy 100 évvel ezelőtt a ruházat kommunikációs üzenete a társadalmi besorolásról és a foglalkozásokról sokkal erőteljesebb volt, mint napjainkban. Az öltöny és a fehér köpeny, mint öltözködési sztereotípia azonban még napjainkban is működik. Ahogy Görög Ibolya protokoll szakértőtől tudjuk: a fehér köpenyes sztetoszkóppal orvos, a nélkül pék vagy hentes.

Bordács Rita