“…nyolc óra pihenés…”

2013.05.08. - Stíluskommunikáció

Jól élni – HORVÁTH RÉKA ROVATA

“Nyolc óra munka, nyolc óra pihenés, nyolc óra szórakozás.” Ebből a hármasból foglalkozzunk most a pihenéssel! Optimális esetben életünk egyharmadát átalusszuk.
A tudósokat és filozófusokat az ősidőktől fogva foglalkoztatja, hogy vajon miért töltjük életünk egyharmadát tudattalan állapotban. A kérdés megválaszolásához a 21. sz. szakemberei sincsenek sokkal közelebb, mint Arisztotelesz volt. Annak ellenére, hogy  szinte tökéletesen tudjuk, hogy milyen testi és agyi folyamatok játszódnak le bennünk az alvás óráiban, még mindig nincs válasz arra, hogy miért telik életünk 30 %-a az alvásnak nevezett különös tudati és fizikai állapotban. Ellentétben azzal az általános nézettel, miszerint az alvás valamiféle mozdulatlan, tétlen, inaktív állapot, az álom ideje élettanilag nagyon is aktív időszak. A látszólag mozdulatlan testünkben idegi-, elektromos- és hormonális történések zajlanak, amelyek befolyásolják az immunrendszerünket,  hatást gyakorolnak az érzékelésünkre, a fizikai állapotunkra, valamint az érzelmi jól-létünkre.
Én meg sem próbálom kiegészíteni a tudományos magyarázatokat. Foglalkozzunk inkább azzal, hogy ebből a 8 órából is kihozzuk a lehető legtöbbet, legjobbat! Mert bár az alvás szükségességének az okát nem tudjuk pontosan, abban azért biztosak lehetünk, hogy fontos 8 óra ez.
Nem tudom, hallottak-e arról, hogy kísérleteket végeztek emlős állatokon, ahol az állatokat nem hagyták aludni. Az alvásmegvonás előbb súlyos idegi és hormonális problémákat okozott, majd  a kísérleti állatoknak felborult az anyagcseréjük, fizikailag leromlottak, végül elpusztultak. A tartós alvásmegvonás az embernél is halálhoz vezet.
Az alvással összefüggő biológiai folyamatokat nem tudjuk befolyásolni, a körülményeit azonban magunk alakíthatjuk. Kérem szépen! Ez itt a JÓL-LÉT KLUB! A jóérzésünk kedvéért az alvással kapcsolatban tegyük meg, ami rajtunk múlik!
Valószínűleg sokszor megállapították már, hogy az emberi működés tökéletesen megalkotott. Ősidőktől kezdve csodálatos módon alkalmazkodtunk a minket körülvevő világhoz az élet minden területén. Az évezredek alatt kialakult működéseket nem lehet néhány év alatt büntetlenül megváltoztatni. Arra gondolok, ami napjaink betegsége, súlyos kór: a felgyorsult életforma. A napok továbbra is 24 órából állnak, ezen nem tudunk változtatni. Megtesszük ellenben a szépen megénekelt kiegyensúlyozott 8-8-8 óra átrendezésével. Sokan kiterjesztik az aktivitásukat a pihenés rovására, ami hosszú távon nagyon káros. Mivel ebben a sorozatban a jól-létről beszélgetünk, foglalkozzunk azzal, hogy vajon mit tehetünk azért, hogy az alvás minél kellemesebb, pihentetőbb és édesebb legyen, és minél tökéletesebben töltse be funkcióját!
Az alvás akkor jó, ha megfelelő fekhelyen, vízszintes testhelyzetben történik, éjszaka, nyugodt körülmények között. Az ideális matrac közép-kemény, de semmi esetre sem túl puha. Az alvás alatt ellazult izmok nem tudják megfelelően tartani a gerincoszlopot és a testrészeket. Ezt a feladatot részben a matrac veszi át. Ha túl puha, akkor nem ad megfelelő alátámasztást, és könnyen előfordul, hogy fájós derékkal, háttal vagy nyakkal ébredünk. Az ágyunk legyen megfelelő méretű ahhoz, hogy kényelmesen elférjünk rajta és ne essünk le róla, ha megfordulunk éjszaka. A hálószoba legyen csöndes, jól szellőztethető és besötétíthető! Lehet, hogy eretnekségnek érzik, amit mondok, de az az optimális, ha az alvóhelyünk mentes az elektro-szmogot okozó szerkezetektől: tehát nincs benne TV, számítógép, telefon, rádió és egyéb árammal működő, elektromos hullámokat kibocsájtó eszköz. Ezek voltak  a tárgyi feltételek. Nagyon lényeges és meghatározó az alváshatékonyság szempontjából, az alvás ideje. Mennyit aludjunk és mikor?  Az alvás során bekövetkező hormonális változásokat gyakorlatilag két külső tényező befolyásolja: a napszaki fényviszonyok, valamint az elalvástól számított idő. Átlagosan 7-8 óra alvás az optimális, ami az éjszaka sötét óráiban történik. Nincs az a nappali alvás, ami az éjszakait pótolhatná. Az éjszakai alvás a nappali stressz által okozott káosz visszarendezésének a lehetősége és ideje. Védőbástya az ébrenlét káros és megterhelő hatásainak kivédésére. Ne vonjuk meg magunktól! A legmegfelelőbb, ha minél hamarabb elalszunk este. Úgy, hogy a 7-8 óra alvásidő a hajnali, reggeli világosodás idejére érjen véget. Az, ha valaki azt gondolja, vagy azt érzi, hogy nem tud este időben elaludni, “mert ő bagyoly típus”, az jobb, ha tudja, hogy ez csak rossz szokás. A biológiai igénye minden embernek az, hogy az éjfél előtti órákat már alvással töltse. A krónikus alváshiány nagyon gyakori a modern társadalmakban. Érdemes megjegyezni azt a kutatások bizonyította tényt, miszerint a napi 6 óránál kevesebbet alvók halálozási rátája másfélszerese a 8 órát alvókénak.
Biztos vagyok benne, hogy aki a kezében tartja a saját sorsát, aki befolyással akar és tud lenni a saját életére, az nem mehet el becsukott szemmel, füllel és tudattal az alvás fontosságának tényei mellett. Ez életünk egyharmada, aminek nagy részére komoly ráhatásunk lehet!  Rendezzük úgy, hogy a jól-létünket szolgálja!


Tudta Ön?

Tudta-e, hogy a gyöngyöt, mint ékszert, kezdetben csak a királyi család és az arisztokrácia viselhette? A 19. században már eltörölték a gyöngy viseléséhez kapcsolódó szigorú előírásokat, azonban az ára miatt továbbra is csak a kiváltságosok birtokolhatták ezt a nemes ékszert.

tovább >>>    

a farmer anyag nem amerikai találmány?  200 évvel  Amerika “felfedezése” előtt már gyártották Dél-Franciaországban és Észak- Olaszországban. Gondolta volna, hogy napjainkban világszerte 2,5 milliárd métert gyártanak belőle évente?

tovább >>>    

Az érzések és érzelmek kifejezésének legfontosabb eszköze a testbeszéd, illetve a torokban képzett hang. Mivel a szóra figyelünk, kevesen tudják, mi történik közben a testükkel, pedig nagyon fontos. Az emberi közlemény 7%-a verbális (csak a szó), 38%-a vokális (hangszín, hanghordozás), és 55%-a nem verbális. „Nem az számít, amit mondasz, hanem az, hogyan nézel közben”.

tovább >>>    

… hogy virág ajándékozása esetén sem selyempapírban, sem celofánban nem illik átadni, illetve, hogy szálas virág vásárlásakor, amennyiben egynemű a virág, a csokor 11 szálig páratlan szálból, 12-től páros számú szálból illik, hogy álljon. Ha vegyes a virág, nem számít a darabszám.

tovább >>>    

… hogy a parókaviselés XIII. Lajos alatt vált általánossá, aki fiatalon kopaszodni kezdett, és így akarta ezt leplezni. A divat továbbfejlesztésén nagy örömmel kapott XIV. Lajos, aki viszont a homlokán lévő nagy dudorokat szeretette volna takargatni. Először az udvar, majd az egész világ utánozta őket.

tovább >>>    

… hogy a stílus neve, amit Marilyn Monroe is képviselt: Pin-up. A pin up görlök a 40-es 50-es évek modelljei voltak. Szexi képeiket (fotókat és rajzokat egyaránt) tűzték fel a férfiak a falra, innen a nevük is: pin up, vagyis feltűzni. A magabiztos és huncut hölgyek szexi stílusa, amit képviseltek annyira meghatározó volt, hogy a [...]

tovább >>>    

phogy George Bernard Shaw, drámaíró egy interjúban beszélt a magyar nyelvről? A következőt mondta: „Bátran kijelentem, hogy miután évekig tanulmányoztam a magyar nyelvet, meggyőződésemmé vált: ha a magyar lett volna az anyanyelvem, az életművem sokkal értékesebb lett volna. Egyszerűen azért, mert ezen a különös, ősi erőtől duzzadó nyelven sokszorta pontosabban lehet leírni a parányi különbségeket, az [...]

tovább >>>    
Keresés
Facebook