NetLét – BORDÁCS RITA ROVATA
Mielőtt tovább megyünk a netes társkeresés témakörében, időzzünk egy kicsit Mérő László boldogsággal kapcsolatos gondolatainál. Az ELTE Pszichológia Intézetének professzora a múlt héten tartott előadást ügyfélkapcsolati szakembereknek az ügyfélélmény anatómiájáról.
Kifejtette, hogy minden ember a maga módján boldog és a boldogság 3 komponense közül a legtöbbünknek mindháromra szüksége van, csak más-más mértékben:
- a pozitív érzelmeket jelentheti egy kisállat, akár egy kutyus is;
- tartalmas életet biztosíthat az életünket vezérlő elv;
- és a mostanában oly sokat emlegetett FLOW élményhez juttathat bennünket bármely elmélyült cselekvés, szerencsés esetben akár a munkánk is.
E három komponensből állítjuk össze a boldogság portfóliónkat és alakítjuk ki ezen belül saját arányainkat. S míg korábban a pszichológia a boldogtalanság kutatással foglalkozott, ma már a boldogság és annak ellentéte, a boldogság hiánya is hangsúlyos szerepet kapott. Indokolttá teszi mindezt az a tény is, hogy a modern gazdaságnak köszönhetően az emberiség fele képes megtermelni mindazt, amire globálisan szükségünk van. Felvetődik hát a kérdés: mivel teszi magát hasznossá az emberiség másik fele? Penyigey Krisztina, a szerzői jog alapú ágazatok gazdasági súlyáról készült tanulmányára utalva elgondolkodtató számokat hallhattunk. A ma 9,7%-ot kitevő „élménytermékek” 20-30 év múlva akár a világ GDP-jének felét is jelenthetik.
A professzor előadásában azt is kifejtette, hogy az új világ nyertesei azok az országok lesznek, akik minél több és színvonalasabb üzleti gondolkodót és követőt tudnak „kitermelni”. Itt tette hozzá: ha van egy tehetséges hallgatóm, az a szakmát úgyis megtanulja (mert tehetséges). Őt először megtanítom viselkedni, mert ha viselkedni tud, akkor jobban érvényesülhet. Ezzel a gondolattal pedig megérkeztünk a stíluskommunikáció gazdaságilag is mérhető értékteremtéséhez. Viselkedni, helyes megoldásokkal szóban, írásban, metakommunikációban, öltözködésben a ma oly fontos ügyfélélményhez és a jövő „élménytermékeihez” járulunk hozzá.
Mérő László a social media „boldogság portfóliónkra” gyakorolt hatásait pozitívan ítéli meg: nemcsak a határokat tágítja ki és a lehetőségek számát növeli meg, hanem egy-egy chat betöltheti az előszűrő szerepét azzal, hogy segít eldönteni, kire áldozunk személyesen is időt és kire felesleges. Visszakanyarodva aktuális NetLét témánkhoz, az internetes barát – és társkereséshez, egyetértek ezzel a pozitív hozadékkal. Használjuk bátran és felelősen korunk vívmányait, tartogathatnak meglepetéseket.
Kép: www.pecsma.hu