Jól élni – DR. HORVÁTH RÉKA ROVATA
Ilyen különös szépség leginkább csak a mesében van. Ott sem akárhol, hanem a világ utolsó csücskében, a Szurokfekete tenger hetvenhetedik szigetén. Ott raboskodik. Nagyon nehéz megtalálni, még nehezebb kiszabadítani. A legtöbbeknek nem sikerül. De aztán jön a legkisebb királyfi, aki, ha kell, elmegy a Föld kapujába és a Nap pitvartába is azért, akit szeretne. Rengeteg próbát kiáll, minden nehézséget elvisel, és egy pillanatra sem téveszti szem elől az álmát. Aki elég népmesét olvasott, annak ott van az ismeretei között a boldog és sikeres befejezés tudata. Arra bíztatok minden életigenlő jól-lét kedvelőt, hogy menjen vissza bátran a mesék biztonságos világába, ahol semmi sem lehetetlen, a jó mindig elnyeri a jutalmát és a kitartás csodás eredményeket szül. Legyenek a legkisebb királyfi, aki a mese végén elnyeri méltó jutalmát!
A komoly célokat, nagy terveket pozitív hozzáállással lehet igazán eredményesen megvalósítani. Merni kell nagyot álmodni. Képzeljék el, amit szeretnének! Nem baj, ha az elején sok részletet a képzelet színez és bizonyos momentumokhoz maga a csoda kell. Az előkészületek során ismeretekre tesznek majd szert, és a részletek pontosabbak lesznek, a csodák pedig tervszerű cselekvéssel váltódnak ki.
Ha az alakjukat akarják megváltoztatni, átformálni, akkor a táplálkozás, hormonális működés, energiaháztartás, sport és edzés témákba kell beleásni magukat. Először meg kell ismerni és érteni a szervezetükben zajló folyamatokat legalább alapszinten, hogy befolyással lehessenek rájuk. Ne a különböző fogyókúrás módszereket kezdjék tanulmányozni, hanem értsék meg először, hogy hogyan működik a zsír és a cukor anyagcsere! Hiszen minden fogyókúra ezekkel foglalkozik valamilyen módon. Sokkal jobb, ha nem a módszert akarják betűről-betűre elsajátítani, hanem megértik, hogy miről van szó, mi annak a lényege. Megtehetik autodidakta módon is, de eredményesebb, gyorsabb és kevesebb tévutat tartalmazó megoldás, ha egy szakember segít, tájékoztat, vezet és válaszol a kérdéseikre.
Milyen ismeretekre van szükség? Mindenképpen érdemes tisztában lenni azzal, hogy miként zajlik a zsír- , a fehérje- és a cukoranyagcsere. Milyen hormonok befolyásolják és szabályozzák a kérdéses folyamatokat. A szénhidrátok, fehérjék és a zsírok beépítése és lebontása határozza meg a fogyást és hízást és ezek eredőjeként a testformáink alakulását. Ha ezt megértjük, akkor tudatosan befolyásolhatjuk a kívánt folyamatokat és ezáltal igazán aktív részesei leszünk a változásoknak, nem csak passzív elviselői.
Változtassanak az eddigi rossz gyakorlaton! Azt látom, hogy az alakformáló folyamat sokszor részeire szakad. Mire gondolok? Valaki fogyni szeretne. Megfogalmaz egy célt, mondjuk azt, hogy 15 kilót akar leadni. Ez a leggyakoribb. “Fogyni szeretnék 15 kilót. Ezért kevesebbet fogok enni, mint eddig, és többet mozogni.” Indulásnak esetleg megteszi ez a terv, de ha az illető tudatosan és okosan építi fel a programját, hamarosan rájön, hogy ennek a két mondatnak szinte minden szavába bele lehet kötni.
Ott tartottunk az előbb, hogy részeire szakad a program. Igen, mert valaki megfogalmazza a célt, majd valahonnan kiválaszt vagy kap egy fogyókúrás programot, amiről nem tud semmit, csak azt, hogy mit kell enni, hányszor és mennyire, de hogy miért, azzal nem foglalkozik. Mintha az valaki más dolga lenne. Épp erre bíztatom önöket, hogy a MIÉRT-eket értsék meg! Akkor nem kerülnek olyan könnyen tévútra. Nézzük például az Atkins diétát! Majdnem mindenki hallott már róla. Azt is tudják, hogy ez egy olyan program, ami nem enged szénhidrátot enni. Azt azonban az Atkins diétát folytatók nagy része nem tudja, hogy miért. Nem tudják, hogy a cukormentes táplálkozás milyen folyamatokat segít és gátol a szervezetben. Milyen hátrányai vannak és miért olyan nehezen fenntartható. Ha ismerik a folyamatokat, amikre hatással kívánnak lenni, akkor sokkal jobban a saját eredményüknek érzik majd a történéseket. Olyanoknak, amikre tudatosan és akaratlagosan befolyással lehetnek. A változásokat, változtatásokat kézben tarthatják. És ez jó érzés!
A hormonális szabályozás mellett szükséges az energia-háztartás bizonyos fokú ismerete is, a sport és az edzések miatt. A “többet mozgok majd” azért egy kicsit összetettebb dolog, mint ez a három szó. Egyrészt az energiafelhasználás, másrészt az izomépülés ismerete sokkal tudatosabbá teszi majd a programunkat. Ha ismerjük az okokat, jobban tudunk bánni a lehetőségekkel. Semmi esetre se maradjanak a “gondolkozástalanság” állapotában! Nem elég passzívan végrehajtani a fogyókúrás programot, mert akkor az valóban csak egy kúra lesz, aminek önök az elszenvedő alanyai. Értsék meg és érezzék a sajátjuknak a kiválasztott programot! Legyen szó fogyásról vagy izomnövelésről, az edzéseket kézben kell tartani, meg kell tervezni az idő, az intenzitás és az ismétlésszám tudatos meghatározásával.
Higgyék el, nagyon élvezetes lesz és fenntartható. Ha jó a módszer és személyreszabott, akkor az eredményeknek jönni kell. Mint a mesében. Váltsák valóra a mesét!