Jól élni – DR. HORVÁTH RÉKA ROVATA

Kérem, nyugtassanak meg, hogy ismerik ezt a fogalmat! Igazság szerint arról szeretném biztosítani magamat, hogy vannak még emberek, akiket jó érzéssel tölt el az a puszta tény, hogy a tervezett dolgukkal elkészültek, sikerült, szép lett vagy jó és ez elégedettséget, örömöt okoz nekik. Függetlenül attól, hogy azt a munkát pénzért csinálták-e vagy sem, függetlenül attól, hogy származik-e belőle valami direkt hasznuk vagy hogy  valami oknál fogva “megérte-e”.
Az elmúlt hónapokban, akarva-akaratlan,  nagyon sok időt fordítottam arra, hogy egy előzetes szakértelmet nem igénylő állásra találjak egy megfelelő embert. Egyszerű, kétkezi, fizikai munka. Nincs semmilyen megkötés a nemet,  életkort vagy iskolai végzettséget illetően. Kezdetben férfira gondoltam, de nem zártam ki, hogy nőt vegyek fel. Néhány feltétel természetesen van: legyen az illető becsületes, megbízható, lelkiismeretes, józan életű és akarjon dolgozni. Az olvasóim lehet, hogy mosolyognak magukban. Mi itt a probléma? Olyan sok a munkanélküli, állást kereső ember. Vajon túl sok a jelentkező és nem sikerül választanom közülük? Erről szó sincs! Nem a választás a nehéz. Jelentkezők nincsenek! Az esetleges jelöltek azonnal abbahagyták az érdeklődést, amikor kiderült, hogy önálló munkavégzést várok el a betanulási idő után, napi 10 órában amit egyedül is el kell tudni végezni. Az “egyedül” azt jelenti, hogy nem lesz ugyanarra a munkára még 2-3 ember. Az esetleges munkatársaknak más lesz a dolga. Nem tudom, észrevették-e, hogy mindeddig pénzről még nem volt szó. Nekem az a furcsa szokásom van, hogy először elmondom, hogy milyen munkára keresek embert. Aztán várom a jelentkezőket. Aki szeretné megkapni az állást, az jelentkezik, majd odajön hogy  megnézze a helyet és a munkakörülményeket. A megimerkedés után megbeszéljük, hogy pontosan miről lenne szó. Ezután az illető átgondolja, hogy alkalmasnak tartja-e rá magát és vállalná-e. A kérdéseimre adott válaszok, az emberismeretem és tapasztalataim alapján bennem is kialakul egy kép a jelöltről és eldöntöm, hogy felvenném-e. Ha a szándékaink megfelelőek egymásnak akkor érdemes beszélni a fizetésről és az egyéb juttatásokról.
Eddig azt gondoltam, hogy ez így van rendjén. Ilyen egyszerűen. Semmi bonyodalom, minden tiszta és világos. Aki hasonlóan gondolja, az velem együtt vagy hozzám hasonlóan csalódna. Nem biztos, hogy a csalódás a megfelelő szó: összetettebb az érzés. Csodálkozás, döbbenet, hitetlenkedés, értetlenség, rosszallás, kíváncsiság….ezeket érzem július óta. Elmondom, hogy miket tapasztaltam. Az egyik legviccesebb dolog az volt, amikor a saját magukat hirdető, tehát adott munkára jelentkező álláskeresők egy része reggel 7 és 8 óra között elutasította a hívásomat. Majd később visszahívott, mondván, hogy akkor még túl korán volt. A 6 órás munkakezdéshez hogy vegyek fel 11-kor ébredőket?
A másik probléma, hogy a 18-25 évesek, akik állást keresnek, jórészt még mindig csak keresik az állást, de nem dolgoztak semennyit. Esetleg egy-egy hetet valahol. Fiatal, életerős férfiakról van szó, akiknek fogalmuk sincs, hogy milyen dolog napi 8-10 órában dolgozni. Ha mégis megpróbálják, akkor 2-3 nap alatt olyan fáradtak lesznek, hogy az alváson kívül minden másra alkalmatlanok.  Ezt az érzést olyan elviselhetetlennek találják, hogy nem is próbálják meg túlélni. Legtöbbször szó nélkül, az éjszaka leple alatt tovább állnak.
Az egyedül végzett munkával is bajuk van.  Ha nincs 2-3 munkatárs, akivel közösen kapják a feladatot, akkor nagyon hamar kiderül, ha  valamit nem végeztek el vagy rosszul csináltak. Ez olyan nagy teher, amit ők nem bírnak el.
Legalább 10 hasonló dolgot tudnék még felsorolni, de nem teszem. Általános tapasztalatom, hogy a jelentkezők  általában gyenge munkások, nem megbízhatóak, nem ambiciózusak és nem munkát akarnak, hanem kizárólag fizetést. Ilyen embert nem szabad alkalmazni. Tovább kell keresni és kiválasztani azt, aki ismeri a jól végzett munka örömét. Mert az az ember igényes. Jól érzi magát, ha jól dolgozik. Örömöt okoz neki, ha elégedettek a munkájával. Végignéz egy szépen felsöpört udvaron és azt mondja: ez most rendben van. Ha elintéz vagy lebonyolít valamit, akkor elégedett, hogy meg tudta oldani a feladatot. Ha az aznapra tervezett és kiadott dolgokat elvégezte, akkor nyugodtan és elégedetten alszik.  Aki büszke arra, hogy egyedül is helyt áll és nem kell mindig ellenőrízgetni. Olyan embert kell találni, aki maga is meglátja, ha tenni kell valamit és nem ragaszkodik betű szerint a munkaköri leíráshoz. Olyat, aki nem számolgatja minden pillanatban, hogy megéri-e neki ezt vagy azt csinálni vagy sem.
A jól végzett munka öröme. Ezt a kifejezést régebben, jóval régebben, sokszor hallottam. Mostanában szinte soha. Enélkül pedig nincs jól-lét. Ha a tevékenységeinkben, a munkánkban, magában a “dolgozásban”  nem találjuk meg az örömöt, a teljesítés nem jelent jó érzést és elégedettséget, akkor olyan dolgot mulasztunk el, amit a mindennapi élet magától elénk tárna. Ha ez a jó érzés megvan, akkor a munkabér, a fizetés  egy nagyszerű dolog: a ráadás,  a hab a tortán. Vannak feladatok, amelyek teljesítéséért fizetést kapunk és vannak olyanok, amikért nem. Tennivaló mindig van .  Ha elvállaljuk és megcsináljuk,  akkor a teljesítés jutalma megduplázódik azzal, amit a saját optimális hozzáállásunkért és szemléletünkért kapunk. Hogy kitől? Tulajdonképpen magunktól. Ez az egyik legbiztosabb üzlet. Bármilyen nehéznek tűnik is egy feladat, esetleg kockázatos, vagy olyan dolog, amit kénytelenek vagyunk megcsinálni, az a legjobb, ha arra koncentrálunk, ami jó benne. Valami új, valami szép, valami megnyugtatóan ismerős.  Ez csak hozzáállás és elhatározás kérdése.  Ha a feladat, a munka adott, azon nem nagyon lehet változtatni. Megtehetjük viszont, hogy élvezetet találunk benne és szívesen végezzük, mert jót akarunk tenni magunkkal és másokkal. Aki eddig nem így csinálta, próbálja meg! Próbálják meg egyszer, kétszer, tízszer….és utána már nem is tudják majd máshogy csinálni.