Hangjáték

2013.10.25. - Stíluskommunikáció

NetLét – BORDÁCS RITA ROVATA
Őszintén, fel a kezeket, ki szereti az automata telefonos tájékoztató rendszerek hangjait? A navigátorok narrátorait? Számít a hang egyáltalán akkor, amikor célirányosan csak információkat szerzünk be? De még mennyire! A hangszín, hangtónus, annak játéka és alkalmazkodása a tartalomhoz, a nem túlfinomkodott, de tisztán csengő, érthető beszéd a hétköznapok ajándéka. A hanghoz kapcsolt érzetek és képzetek távolabbra visznek a szavak puszta jelentésétől. Életre keltik, megszemélyesítik a képviselt szervezetet, céget, ügyet s egyben „el is adják“ azokat. Bennünket is, másoknak.
Bearanyozhatja a napunkat, ha az átgondolt, igényesen megfogalmazott szöveget cirádáktól mentes, helyes hangsúlyokkal, az ahhoz illő hangon halljuk. Épp ezért nem egyszerű kenyér a beszéd, élőszóban és felvételről sem. Sőt, a technika beiktatásával felerősödnek a beszédhibák, a rosszul kiejtett hangok, az elharapott vagy elsietett hangzók, vagy a beszéd jellegzetességei, mint például az ízesebb tájszólás. A hangerő, a beszédtempó, a levegővétel és a szünetek játéka is olyan eszközök a kezünkben, amivel fokozhatjuk, vagy elvehetjük a tartalom jelentését. Ahol pont van, ott leengedjük, ahol kérdőjel, ott felvisszük a hangsúlyt. Általános iskola, első osztály, mégis sokan megfeledkeznek róla. A direkt és divatból elkövetett „beszédtorzítás”, vagy a „csajosan kényeskedő” affektálás ugyanúgy közvetít és nyomatékot ad, poénból és dramaturgiailag elmegy, de folyamatos használatuk beszédművelés szempontjából nem tartozik a követendő példák közé.
Szerencsés, gazdag hangzókészlettel megáldott nemzet vagyunk. Igazi anti-aging program a helyes magyar hangképzés, a rövid vagy hosszú magánhangzók és mássalhangzók kerekítése és kiejtése: jót tesz az arcizmok és a bőr frissen tartásának. Vizuálisan is szebb és vonzóbb az ajkak tánca beszéd közben, mint az egysíkú és unalmas szájformázás, legyen az privát, vagy hivatalos megszólalás.
A helytelen artikuláció mögött néha a fog állapotának takargatása áll és ez többszörös csapda. A fogak – az esztétikai és az emésztési folyamatok előkészítésében betöltött szerepükön túl – a hangképzésben is fontosak. A gyerekek fogváltáskor, vagy a felnőttek fogvesztéskor másképp ejtik ki a szavakat. A réseken és a szabálytalan fogsor mögül sem ugyanaz a hang csúszik ki a szánkon. Nem elég hát csupán esztétikai szempontok miatt gondozni és korrigálni a 32 gyöngyszemet.
Hogy kapcsolódik mindez a NetLét témaköréhez? Hétköznapi élethelyzetekben, telefonon, netes csevegésekben, videó felvételeken mindannyian vizsgázunk. Például karrierépítéshez videó-önéletrajzot készítünk és teszünk fel az internetre; vagy egy álláspályázat során telefonon, Skype-on interjúztatnak első körben; esetleg szolgáltatásaink, termékeink népszerűsítéséhez felrakunk egy ütős anyagot a YouTube-ra; de az is lehet, hogy szakemberként egy konferencián előadunk; megszóltatnak bennünket egy műsorban és az anyagot fellövik a média archívumát őrző adatfelhőbe. Csak néhány eset és máris szembesülhetünk beszédmagatartásunk hibáival és erősségeivel. A felismerés pedig elindíthat egy belső igényt a fejlődésre. A jó hír az, hogy odafigyeléssel, gyakorlással, szakemberek segítségével felnőtt korban sem késő mindezt csiszolni és javítani. A szép szavakat szebbé varázsolja, az értelmes beszédet az értelemhez viszi az, ha valaki jót és jól beszél.


Tudta Ön?

Tudta-e, hogy a gyöngyöt, mint ékszert, kezdetben csak a királyi család és az arisztokrácia viselhette? A 19. században már eltörölték a gyöngy viseléséhez kapcsolódó szigorú előírásokat, azonban az ára miatt továbbra is csak a kiváltságosok birtokolhatták ezt a nemes ékszert.

tovább >>>    

a farmer anyag nem amerikai találmány?  200 évvel  Amerika “felfedezése” előtt már gyártották Dél-Franciaországban és Észak- Olaszországban. Gondolta volna, hogy napjainkban világszerte 2,5 milliárd métert gyártanak belőle évente?

tovább >>>    

Az érzések és érzelmek kifejezésének legfontosabb eszköze a testbeszéd, illetve a torokban képzett hang. Mivel a szóra figyelünk, kevesen tudják, mi történik közben a testükkel, pedig nagyon fontos. Az emberi közlemény 7%-a verbális (csak a szó), 38%-a vokális (hangszín, hanghordozás), és 55%-a nem verbális. „Nem az számít, amit mondasz, hanem az, hogyan nézel közben”.

tovább >>>    

… hogy virág ajándékozása esetén sem selyempapírban, sem celofánban nem illik átadni, illetve, hogy szálas virág vásárlásakor, amennyiben egynemű a virág, a csokor 11 szálig páratlan szálból, 12-től páros számú szálból illik, hogy álljon. Ha vegyes a virág, nem számít a darabszám.

tovább >>>    

… hogy a parókaviselés XIII. Lajos alatt vált általánossá, aki fiatalon kopaszodni kezdett, és így akarta ezt leplezni. A divat továbbfejlesztésén nagy örömmel kapott XIV. Lajos, aki viszont a homlokán lévő nagy dudorokat szeretette volna takargatni. Először az udvar, majd az egész világ utánozta őket.

tovább >>>    

… hogy a stílus neve, amit Marilyn Monroe is képviselt: Pin-up. A pin up görlök a 40-es 50-es évek modelljei voltak. Szexi képeiket (fotókat és rajzokat egyaránt) tűzték fel a férfiak a falra, innen a nevük is: pin up, vagyis feltűzni. A magabiztos és huncut hölgyek szexi stílusa, amit képviseltek annyira meghatározó volt, hogy a [...]

tovább >>>    

phogy George Bernard Shaw, drámaíró egy interjúban beszélt a magyar nyelvről? A következőt mondta: „Bátran kijelentem, hogy miután évekig tanulmányoztam a magyar nyelvet, meggyőződésemmé vált: ha a magyar lett volna az anyanyelvem, az életművem sokkal értékesebb lett volna. Egyszerűen azért, mert ezen a különös, ősi erőtől duzzadó nyelven sokszorta pontosabban lehet leírni a parányi különbségeket, az [...]

tovább >>>    
Keresés
Facebook