Zene, testbeszéd, divat és stíluskommunikáció. Mindezek művelődéstörténeti és ízléstörténeti dimenzióban is érdekesek számunkra. A romantika korának zenével átitatott városi életvitele Szegeden is megnyilvánult. A hangversenyt látogató szegedi zenekedvelők megjelenésükben, öltözködésükben követték a nyugat-európai trendet. Mi történt 1833 első félévében a szegedi „városi színjáték” nagytermében?

Liszt Ferenc párizsi sikereinek szegedi párhuzamos időszakára vagyunk kíváncsiak. A romantikus zene üzenetét, hatását előadás közben testbeszéddel felerősítő intuitív stílus dokumentumait mutatom be. Paganini zenei előadó-művészetének közönségre gyakorolt hatásában nagy szerepe volt a hegedűművész játék közben érvényesített szuggesztív mozgáskultúrájának és életörömöt közvetítő vibráló testbeszédének. Ez a fajta testbeszéd felébreszti, fokozza a közönség zenebefogadási beleérző képességét. Liszt e tekintetben sokat tanult Paganini koncertjein. 1833-ban Párizsban konzervatív zeneértő körökben néha nehezteltek a romantika által bevezetett szabadabb interpretációt és élénk előadói testbeszédet alkalmazó Liszt Ferencre: „A (…) remekműveket kellemetlenül szokta megprémezni, s ezáltal elcsonkítja. Ezenkívül szemére hányják, hogy játszás közben kezeivel ’s lábaival igen heves mozgásokat tesz” – írta a Honművész című folyóirat külföldi tudósítója az 1833. ápr. 14-i számban. Liszt Ferenc részt vett a zene áramlásában, impulzusokat közvetített, nem zárta el az utat a zenei megérzések elől.

A Honművész 1833. június 9-én megjelent száma Tavaszy szerzői névvel Türnauer György szegedi hangversenyéről szóló írást közölt. A régi helyesírás és stílus szépségeit is élvezhetjük: „Szeged Máj. 28. Legfeljebb-is egyszer tündöklik egy évben a’ hangverseny csillaga Szegednek e’ tárgyban még szomorú egén. Sietek tehát örömmel közleni, (*) hogy ezen üstökös évi utjait befutó csillag csak ugyan feltünt Szeged egén Május 26-ik napján. E’ napon a’ városi szinjáték csinos nagy teremében tartotta hirdetményekint Hangászati Zengzetét (Hangverseny) Türnauer György a’ helybeli hangászati kar tagja.

Szeged közönsége-is meg mutatá, mennyire kedveli, és ohajtja a’ szépművek czélirányos terjedését; mert ámbár az időnek meglepőleg ijesztő vihara akadályoztatá főkép a’ Szépnem érkeztét, még-is számos hallgatók jelenlétével örvendeztetett művészünk, kitől egyedül a’ nagyobb láb-derék- és fej-mozgásokat ohajtottuk volna elmellőztetni.*Vajha más, hasonló lelkesedéstől ihlelt, honfiak-is megtisztelnének ilyen becses közleményeikkel, hadd tudná a’ haza, mi történik keblében művészeti tekintetre nézve-is, ’s ne kellene illyeseket külföldi hirlapokban keresnünk.” A csillaggal jelzett megjegyzést Róthkrepf Gábor (Mátray Gábor), a Honművész című folyóirat szerkesztője illesztette a Szegedről tudósító cikk végére.

Milyen volt a női divat 1833 tavaszán? „Párisban ’s Bécsben az elegant dámák tavaszi ruhája: fél fejkötő blonde-csipkéből rózsa ággal ékesítve; chemisette-is blonde-csipkéből. Ruha Chaly-ból. Két vállon, mell, és hát középen a’ ruha szélen ollyan szinű szalagbokor, mint övpántlika. – Házi viselet: Hajékesség (Coeffure) a la Ninon. Kötényke Gros de Naples” (Honművész, 1833. ápr. 11. 24.) Nyár elején viszont már selyem kalap dukál, „mellybe halcsont van huzva, rajta marabout-toll lebeg. Zöld foulard-ruha, melly nyakig ér, ’s belőle feszes csipkegallér látszik-ki.” (Honművész, 1833. június 23. 194.) A női divat párizsi ízlést követő, 1833-ból származó egyik változatát így mutathatjuk be: a paradicsommadár tollazatából néhány szál ékeskedik a finomfényű bársonykalapon és boák kúsznak fel és omolnak alá az aranyfonállal dúsan átszőtt atlaszruhán.

Az előkelő, intellektuális zenei körökben elfogadott bécsi férfidivat ugyanezen a nyáron: „Olajszinű frakk, vagy setét zöld rövid köntös oldalas két zsebbel ’s halavány bronz gombbal; schawl forma piquet-mellény, lekanyarult gallérral, ugy hogy csak három gombja legyen zárva, a’ galléron ’s mellényen végig virágfüzér fut-le. Fehér vagy rőtbarna nyári nadrág.” (Honművész, 1833. június 20. 186.)

A szegedi hangversenytermi látlelet mellett egy országos zenei jelenség utólagos tanúi lehetünk és még egy érdekes divatjelenségre is felfigyelhetünk. Kerengők magyar stílusban. 1833. április 14-én, a Honművész című lap Hangművek rovatában ez áll: „Kerengők (német tánczok) magyar szellemben Tomala Ferdinandtól (Fortepianóra). A’ gyönyörű czimképen (kőmetszet) magyar öltözetű tánczosok látszanak.” A Tomala Ferdinánd-féle zenei anyag később búvópatakként bukkan fel Liszt néhány átiratában, a szabad átdolgozásokban követhető a zenei újrahasznosítás folyamata.

A tizenkilencedik század első harmadában egy jellegadó zenei átalakulás zajlott. A forma- és hangzáskincs, a zenei közízlés és a zenei köznyelv változott. A konvencióktól már túrterhelt, „kihűlt” formák új erőre kaptak és megújulási stílusok éledtek meg a tizenkilencedik század második felében. Az 1880-as években az idős Liszt Ferencnél a „lebegő hangnem”, a „hangnemnélküliség”, a gazdag kromatika „modernizálja” a romantika korának zenéjét. Később, a huszadik századi magyar zene történetében majd Bartók Béla művészetére is hat ez a kibontakozási irány.

Első megjelenés: az első szövegváltozat Liszt és a szegedi zenekedvelők címmel jelent meg,

DÉLMAGYARORSZÁG, 2011. okt. 29. 16. p. ; DÉLVILÁG, 2011. okt. 29. 16. p.