Az irodalom- és kultúratudomány és a filozófia területén a memóriakutatás számos kérdést felvetett már. Az emlékezet és felejtés értelmezésére különböző megértési modellek és párhuzamosan érvényesülő értelemadó komponensek állnak rendelkezésünkre. „Az emlékezésnek nincs köze a jövőhöz.” Aki ezt állítja, félvakon közeledik a múltból a jövő felé épülő hídon? A történelemmel foglalkozók kutatják, értelmezik az alapkérdésre vonatkozó válaszokat. Az emlékstruktúrák stíluskommunikációs vizsgálatakor a visszaemlékező kommunikáció elemeit az emlékidéző attitűdök és szándékok szerint is megkülönböztethetjük. A visszaemlékező írásoknak vannak stíluselemei, melyek a kulturális emlékezet konvencióit tükrözik, vannak részei, melyek a környezetmemória általi részleges meghatározottságot hordozzák és vannak összetevői, melyek az egyszeri és megismételhetetlen emlékírói személyiség időélményét és tapasztalatát közvetítik.

Mi a történelem? Martin Heidegger szerint: a jövő a múltnál igazából nem későbbi és a múlt nem korábbi, mint a jelen. Ez a gondolkodási stílus nem az idő vonalszerű előrehaladásának évekre osztott kronológiai számszerűsítésén és kalendárium-elvű szemléletén alapul, hanem a történettudomány metahistóriai nézőpontjait tartalmazó történetelmélet tárgykörébe tartozik. Ez a megértési modell a történeti forrásértelmezés szempontjából is megfontolandó felismerést közvetít, azonban ennek a fenomenológiai részletei nem egyszerűek. A kulturális emlékmintázatokkal is számolnunk kell. A történelmet visszatekintő kulturális antropológiaként is értelmező kultúrakutató irányzatok a monokauzális történelmi tényfeltárás helyett az életstílusokat az életmódszervező értékek múltlenyomatos struktúráiban vizsgálják. Bizonyos állandóságok is kimutathatók a folyamatos változásban, a klasszikusnak tekinthető stíluselemek és az örök emberi értékek közötti összefüggésre is ráláthatunk.

A kultúra és irodalomtörténet kérdésköreit a környezetet alkotó stílusértékek dimenziójában az interkulturális rétegeket figyelembe vevő emlékezettörténeti megismerés eszközeivel is érdemes értelmezni. Az emlékezetet, a történelmi, az irodalmi-művelődéstörténeti stílusörökséget a visszaemlékező írások, az emlékiratok életstílust elemző bevonásával vizsgálhatjuk. A több ágon futó kultúra- és történelemkutatás korábban felvetette már a régiók fejlődési egységeinek, a centrum és periféria kutatás jellegének és történelmi sajátosságainak kiemelését, a pragmatista történetírás igényét. A hétköznapi életmódok világa a múltat újraértelmező memoárok szerzői által saját stílusú históriát alkotó összefüggésben is feltárható. Az elfeledett asszociatív kapcsolatok és emlékezeti hálózatok, a tovább terjedő kulturális hagyományozódások és életstílus aktivizációs szintek történeti dimenziói nyomon követhetők az emlékiratokban.

Az emlékezet stílusának, poétikájának és topográfiájának bemutatásakor milyen problémákkal számolhatunk? Az emlékirat egy olyan stíluskommunikációs „énmű”, amely a nyelvi illúzióteremtés által létrehozható történetmondásban képződő lehetséges történeti világ megformálása eredményeként közel áll a retrospektív fikcióhoz, miközben valóságépítő és identitáskonstruáló retorikai alakzatokkal juttatja érvényre a narratív múltértelmezést? Erre a komplex kérdésre érdemes választ keresnünk.

A memoárok stíluskommunikációs perspektívájáról mit mondhatunk? A memoárokban az emlékiratírók személyére redukált emlékezet helyei nyilvánulnak meg. A kutatás nézőpontjából ráláthatunk az emlékiratíró epizodikus memóriájának történetiségére is. Az emlékiratíró a hagyománytörténés résztvevője.

A memoároknak mi a kulturális hívószava és üzenete? A szubjektív időkeretekben megnyilvánuló én-történeteket reprezentáló memoárokban van olyan mozzanat, ami jelzésszerűen előrevetíti a jövőt, ami által rálátunk az utólagosság időszerkezetére? A szellemi élet történetének „eseményei” és szocio-kulturális történeti mozzanatai, a mikrotörténeti szinteket is tartalmazó memoárok elemzésével szemlélhetők és feltárhatók.

Itt és most a múltban-jelenben folyó jövőnkkel élünk együtt. A memoárok stíluskommunikációs kutatása közben a jelenre vonatkoztatható módon keressük a megfelelően hasznosuló elméleti és gyakorlati válaszokat.