- Jó napot kívánok!   

- Üdvözlöm, Asszonyom! Segítségére lehetek? Kérdezi az eladó.

- Nem köszönöm! Csak nézelődöm. Válaszol kissé zárkózott tekintettel a Nő.
Majd láthatóan, a napi teendőitől még nem teljesen elrugaszkodott hölgy, keresgélni kezdi azt a bizonyos valamit.
Kis idő elteltével, mégis az eladóra támaszkodik, aki felteszi kérdéseit:
- Esetleg valamilyen alkalomra lesz?
- Színek, melyeket szívesen visel?
- Mire gondolt, milyen hatást szeretne elérni?
- Ruhatárának felfrissítő darabja lenne vagy kiegészítője valaminek?
A kérdések hallatán a kissé meglepődött hölgy, aki első látásra egy kész személyiséget sugalló jelenség, láthatóan zavarba jön.
A válaszokból kiderül, milyen darabokat szeretnénk. Eltakar vagy kiemel. Ápol és elrejt. Megmásít, fiatalít, sugároz. Tetsszen a környezetemnek. Jobban nézzek ki, mint a kolléganőm, mert tegnap olyan lekezelő volt velem. Jó lenne, ha kinézetem a párkapcsolatomat is befolyásolná, hogy boldogabb legyek.
Egy kedves barátom szerint: „Odafent sorban állnak azért, hogy nők lehessenek!”, ami
valóban érdekes lehet, hiszen nem istene, hanem istennője van a gondolatoknak, a bölcsességnek, a szabadságnak és a szent tudásnak is. Müller Péter: Férfiélet, női sors című könyvét haszonnal forgathatjuk, ha a női és a férfi szerepek különbözőségét és folyamatosan alakuló változásait szemléljük.
Miért van az, hogy minden népnél és kultúrában a múzsa Nő? Csakis ezek az isteni nők képesek fentről sugallni a lelkeket megtermékenyítő titkokat. Minden magasabb gondolat és spiritualitás az Örök Nőin keresztül tud megérkezni hozzánk? A Faust végén a misztikus kórus is ezt énekli:  „A mondatban is alakra lel / az Örök Női visz magasra fel.”
A női múzsa által ihletett alkotásokat, legyen az tudományos, filozófiai, történelmi nemcsak az értelem hatja át, önmagukban szépek.
Jóval többek vagyunk a külső megjelenésünknél. Te és Én sem vagyunk egyformák. A Te értéked nem biztos, hogy az Én értékem is. Ez fordítva is igaz. Ezért lényeges lenne, hogy a ”magam” stílusa ne csak a legtrendibb darabokból álljon össze. Bizony hajlamosak vagyunk ezekből az elemekből olyanokat is magunkra venni, melyekkel csak a környezetünkkel való harmónia illúzióját érhetjük el.
Öltözékünk elemeit, a tárgyainkkal közvetített vizuális tartalmakat érzéseket kiváltó eszközként használhatjuk, önkifejezésként. Tudnunk kell azt is, csak bizonyos hatósugárral rendelkeznek. Ezek a képzetek nem képesek tartósan bensőnkben élni. Nem lehetnek megoldó kulcsai életünknek, csupán kulcstartónak használhatjuk őket. És vigyázz! Léteznek ravasz tulajdonságaik is: csillognak, színesek, szépek, takarnak, puhák, melegek vagy csúnyák, giccsesek, fakók és ízléstelenek.  Érzékünkre képesek hatni, és ha ránk hatással vannak, akkor biztosak lehetünk abban, hogy környezetünket is befolyásolják.

Érdemes néha feltenni a kérdést: éppen ezt a hatást akartam elérni? Ezeknek a nem éppen „csak tárgyak”-nak a kiválasztása nem kis felelősség. Nem a tárgyak felelőssége, kivé válunk általuk, hanem a mi felelősségünk, mik is lehetünk általuk. Az 1960-as évek divatikonja, Mary Quant, így fogalmazott:
„A divatos nő hordja a ruhákat, s nem a ruhák hordják őt.”

József Attila: Mikor az uccán átment a kedves című verséből  az első négy strófa gondolatai is eszünkbe juthatnak a vásárlások alkalmával:
„Mikor az uccán átment a kedves,
galambok ültek a verebekhez.

Mikor gyöngéden járdára lépett,

édes bokája derengve fénylett.

Mikor a válla picikét rándult,
egy kis fiúcska utána bámult.”

Lebegve lépett – már gyúlt a villany

s kedvükre nézték, csodálták vígan.”