Emlékszem, a Nagyanyám élete végéig egy levélre várt. Értesítésre a Nagyapámtól, hogy jól van, vagy kevésbé, de a hadifogságban várja, hogy újra együtt legyen a család. Olyan forgatókönyvet nem kreált a nagyanyám a legnagyobb kétségek közt sem, hogy a papa új családot alapított, vagy ne akarna mindent megmozgatva hazajönni hozzá. Még a halál realitását is évtizedekig kizárta a lehetőségek közül. Hiszem, hogy ebből merített erőt négy apró gyermekük felneveléséhez, a folytatáshoz, egyedül. Nagyanyánk – jóságos zöld szemeinek utolsó záródásáig – lelkében el nem fogyó, hűséges és hazaváró hittel élt 35 éven át. Mi, a leszármazottak szerezhettünk csak bizonyosságot és gyászolhattuk meg Nagyapánkat, aki 1945-ben pár hónapnyi fogság után idegenhonban meghalt.

Milyen dráma ehhez képest az, amikor a nagy csevegő programokban – mint a WhatsApp, a Viber és a többi nagy brand – eltűnik az „utoljára láttuk: dátum, időpont” információ a kontaktjainknál? Igen, az a bolhányi felirat a név alatt arról, hogy mikor használta a csevegő partner utoljára a programot. Tehetjük nagyító alá azonban az olvasta, látta jelzést is. Számít egyáltalán? Kéretik gyorsan a szívekre rakni a kezeket színvalláshoz, kinek-mikor-mit jelent ez igazából! Biztonságot? Megnyugvást? Vagy épp ellenkezőleg?

Lényegtelen, hogy magánbeszélgetésről, vagy üzleti partnerek közti hivatalosabb hangvételű üzenetváltásról van szó, a jelek és a feliratok informatívak. Megkaphatta-e a címzett egyáltalán, vagy használta-e azóta az alkalmazást, hogy az üzenet elment? Sőt, a dupla pipa jel elszíneződése, vagy a „Látta” felirat a szöveg alatt még azt is mutatja, elolvasta-e. Ezek után – megtanulva Görög Ibolya humorral tűzdelt előadásaiból a vonatkozó protokollt – illendőnek tartjuk a 24 órás válaszadást, habár sokan azonnal szeretnék. Instant életstílus – prompt igényekkel. Attól kezdve meg főképp, hogy az aktivitást és tevékenységet jelző ikonokból tudjuk, eljutott a címzetthez. Más kérdés, hogy reklamálhatunk-e miatta és zaklathatjuk-e ezzel beszélgetőpartnerünket, megsértve és felülbírálva prioritási sorrendjét. Szerintem nem. Az ártatlanság vélelme és a bizalom mindenkinek jár, saját postája kezelésében is. A jelek számítanak ugyan, de hol marad a türelem, az empátia és a tolerancia? Történt ezért már válás is, Szaud-Arábiában. A férj látta az utolsó belépések időpontjából és a státuszjelentésből, hogy a feleség elolvasta az üzeneteit, be-belépett valami/valaki másért, csak neki nem válaszolt órákig.

A technika hol jótékony, hol káros információhalmazát sokféle módon értelmezhetjük. Vannak, akik adatként, tényként kezelik, de többen visszaélnek vele. Aktiválják a korábbi tapasztalataikból, személyiségükből, gyengeségeikből (vagy helyzetük reális értékelésének hiányából), eltérő céljaikból és motivációikból fakadó démonjaikat. Amelyeket az önbizalom és a bizalomhiány táplál, majd növeszt óriássá, hogy élősködjenek a tiszta elmén és uralkodjanak a valóság felett. Prekoncepciókat gyárt az ilyen logika az őszinte és egyszerű kérdések helyett. Felpaprikázza magát a válasz (és reakció) nélkül hagyott fél, s a szentek türelme híján üvöltő szeleket okád virtuálisan. Tombol és rombol mindkét beszélgetőpartnerben az egyszerű, bizalmi lépések helyett.

Védekezni ez ellen sokféle módon lehet: például a visszajelző funkciók kikapcsolásával, az idejében tisztázott (kommunikációs és egyéb) viszonyokkal, vagy az aktivitási korlátok előrejelzésével. Válaszolni azonban ér. Ember, az embernek, emberi hangon. Még akkor is, ha sok az üzenet és kevés az idő. Aki pedig válaszra vár, az teheti egy angyal türelmével, ahogy Márai Füves könyvében megírta már, és ahogyan azt a Nagyanyám is tette.

„Megvárni, egy angyal és egy szent türelmével, amíg a dolgok – emberek, eszmék, helyzetek -, melyek hozzád tartoznak, eljutnak hozzád. Egyetlen lépést sem sietni feléjük, egyetlen mozdulattal, szóval sem siettetni közeledtüket. Mert bizonyos emberek, eszmék, helyzetek, melyek életedhez, jellemedhez, világi és szellemi sorsodhoz tartoznak, állandóan útban vannak feléd. Könyvek. Férfiak. Nők. Barátságok. Megismerések, igazságok. Ez mind feléd tart, lassú hömpölygéssel, s találkoznotok kell egy napon. De te ne kapkodj, ne siettesd útjukat és közeledésüket. Ha nagyon sietsz feléjük, elkerülheted azt, ami fontos és személyesen tiéd. Várj, nagy erővel, figyelmesen, egész sorsoddal és lényeddel.”
(Márai Sándor: Füves könyv – Arról, hogy a dolgokat meg kell várni)