Egy szakmai konferencián tartott előadása közben döntöttem el, hogy szeretnék vele interjút készíteni. Megnyerő volt a kedvessége, a közvetlensége és a nyitottsága, amikor pedig a szervezők legnagyobb meglepetésére elkezdett velem magyarul beszélni, már nem volt kérdés, hogy megtaláljuk a közös hangot. Maria Oberfrank a „Pitour“ márka tulajdonosa, a „Combinat – Shop and Showroom“ alapítója, illetve a bécsi MQ Fashion Week három alapítójának egyike.

Beloptad magad a szívembe, amikor az előadásod után bemutatkoztam és egyből magyarul szólaltál meg. Láttam a csodálkozást a konferencia szervezői szemében… nem tudták, hogy magyar vagy. Jó érzés volt hallani, amikor büszkén mesélted, hogy a szüleid 56-os magyarok, és azonnal nyelvet váltottunk. Ausztriában ez nem feltétlenül jellemző… A magyar nyelv és identitás az életed része? „Beoltva“ kaptad otthonról?

Szerintem nagyon fontos, hogy az ember több nyelven tudjon beszélni, hiszen ezzel a puszta mondanivalónál sokkal többet megértesz az egész közegedből is. Sajnos nincs túl sok alkalmam gyakorolni a nyelvet, mivel Bécsben élek, de ha lehetőségem adódik rá és valaki szeretne, szívesen beszélgetek vele magyarul.

A szüleid magyarul beszéltek veled gyerekkorodtól kezdve?

Igen, így nőttem fel. Mivel nem szerették volna, hogy magyar akcentussal tanuljam meg a német nyelvet, ezt először az óvodában tanultam meg.

Hogy kezdődött a pályád? A fiatal tervezők itt sincsenek könnyű helyzetben..

A Bécsi Képzőművészeti Egyetemi tanulmányaim alatt olyan nagy művészektől tanulhattam, mint J.C. de Castelbajac, Marc Bohan, Vivienne Westwood és Helmut Lang. Ezután megalapítottam a saját márkámat, amit azóta is működtetek. A kilencvenes években volt egy saját üzletem a Margaretenstrasse-n, a Naschmarkt közelében, mert akkoriban meg voltam győződve róla, hogy az egy nagyon jó környék annak ellenére, hogy nem volt ott más egy-két mozin kívül. Nagyon hittem benne, hogy majd csak egyszer beindul, aztán amikor kezdtem úgy érezni, hogy vesztegetem az időmet, elköltöztem onnan és 2005-ben nyitottam meg itt, a MuseumsQuartier-ben a „Combinat“-ot, ami mindenféle szempontból nagyon szerencsés választásnak bizonyult.

Több márka is képviselteti magát itt a „Combinat“-ban. Hogy találtad magad mellé a tervezőtársaidat?

Mindig abban hittem, hogy együtt sokkal többet el lehet érni, mint egyedül. Sajnos manapság eléggé egocentrikus világban élünk, ahol elsősorban mindenki saját magát nézi. Nekem szerencsém volt, mert volt pár ismerősöm, barátom, akik szintén együtt szerettek volna dolgozni és létrehozni valami  közös dolgot. Mindig úgy voltam a saját üzlettel, hogy az annyira végérvényes döntés, mert állandóan jelen kell lenned, ha jól akarod csinálni. Így, hogy többen vagyunk egy helyen és felosztjuk a feladatokat nagyobb a szabadságom és jut időm arra, hogy mellette más dolgokkal is foglalkozzam, ahogy például a MQ Vienna Fashion Week-el is.

Személyesen itt vagytok az üzletben és fogadjátok a vásárlóitokat? Mert Magyarországon általában eladók vannak a tervezői boltokban és a tervezőkkel vásárlóként nem találkozhatsz nap mint nap…

Igen, felváltva mi tervezők is itt vagyunk a boltban. Nálunk ez az a bizonyos plusz, amit kínálunk, hogy lehet velünk személyesen találkozni, beszélgetni. Természetesen külön időpontot is lehet egyeztetni, ha valakinek speciális igénye, kérése van, személyreszabottan is tervezünk. Mindezek mellett prototípusokat is készítek színházaknak, táncos produkcióknak, például az elmúlt években Linzbe, Londonba.

Amikor először olvastam a honlapodon, ahogy a márkád stílusát jellemzed, kicsit olyan érzésem volt, mint amikor egyszer Bécsben menetközben készítettem egy gyors fotót egy modern taxiról és a mögötte haladó lovaskocsiról. Egy kicsit ezt érzem a te ruháidnál is, hogy van bennük valami nagyon klasszikus és valami nagyon modern, és ez a kettő jól keveredik egymással.

Köszönöm szépen, örülök, hogy így érzed. Igazából minden a szabáson múlik és persze emellett nagyon fontos szempont az is, hogy a ruha eladható legyen. Mert attól, hogy csinálsz egy divatbemutatót, vagy jó divatfotókat, még nem biztos, hogy vásárlókat is találsz hozzá. Nagyon kockázatos és nehéz ráérezni arra, hogy hol van az a határ, amit még megvesz a vásárló. Ezért is jó a saját üzlet, mert azonnali visszajelzéseket kapunk az eladások alapján. Ha valamit egy hónapig nem lehet eladni, azzal valószínű, hogy valami baj van.

Hogy alakul a tervezés folyamata?

Minden onnan indul ki, hogy milyen anyagot kap a tervező, hogy milyen az anyagválaszték, aztán azt már a tervező dönti el, hogy mit készít belőle. Azt gondolom, hogy minél idősebb lesz az ember, annál kevésbé kísérletező, annál jobban törekszik a visszafogottabb, klasszikusabb, egyszerűbb vonalakra.

Sok esetben a munkahelyeken sem nézik jó szemmel azt, ha valaki túl extravagánsan öltözködik. A tervezésnél sok mindent figyelembe kell venni, de ha a tervező személyesen ismeri a vásárlóit, akkor fel tudja mérni az igényeiket és pontosan tudja, mire van szükségük.

Ők vannak a fejedben, amikor készíted a kollekciódat?

Igazából olyan embereknek tervezek, mint amilyen én is vagyok, akik nagyon magasak és folyton az a problémájuk, hogy minden rövid nekik. Mert  a 180 centis magasság nem számít átlagméretnek még Ausztriában sem. Nekem mindig az volt a problémám, hogy mindenből kilógtam, minden rövid volt,  ezért a kollekcióimat hosszú ujjakkal tervezem. A vásárlóim magassága általában  175 centiméter felett kezdődik.

Igen ezt észrevettem, az összes ruhád nagy rám. A férfikollekciódnál is inkább a magasakra gondolsz?

Igen, mert úgy érzem, hogy ezek az emberek egy kicsit el lettek felejtve, és én azon vagyok, hogy segítsek nekik és kiszolgáljam az igényeiket.

Érzékenyen reagáltál a közösségi oldaladon a világ történéseire. Milyennek látod magad körül a világot?

Ha félsz, akkor inkább kivándorolsz valahova. Európa válságban van, ennek ellenére azt gondolom, hogy hasonló helyzeteket már az előző generációk is sokszor túléltek, és mindig sikerült ezeket valahogy megoldani. Remélem, hogy a mostani helyzet csak egy jelzés, hogy ráébredjünk arra, hogy milyen jól éltünk eddig és észrevegyük, hogy mennyi szegény ember van a világon, akik elvándorlásba kezdenek  a háború és a megélhetési nehézségek miatt. Nyilvánvaló, hogy válság van, de remélem, hogy ez pozitív irányba visz.

Remélhetőleg… A gyermekkoromat az osztrák-magyar határ mellett élő nagyszüleimnél töltöttem. Meghatározó élmény volt, ahogy a vasfüggöny időszakában szép lassan „beszivárgott“ a Nyugat… A teraszon ülve mindig jó érzéssel figyeltük a vonatról érkezőket, és üdítő látvány volt az osztrák nyugdíjasok színes, fiatalos öltözködése, ami erős kontrasztban állt a mi nagyszüleink sötét színviseletével, öreges szabású ruháival… Nemcsak gyerekszemmel, de sokkal fiatalabbnak néztek ki, mint a magyar idősek…

Sokan közülük valószínű, hogy soha nem is végeztek olyan kemény fizikai munkát, mint a magyarok. Minden otthoni ismerősömnek párhuzamosan több munkája is volt, mert míg Ausztriában meg lehetett élni egy munkából, addig Magyarországon nagyon sokszor nem.

Az az elkeserítő, hogy ez azóta sem változott… Hogy jellemeznéd az osztrák emberek öltözködési stílusát?

Inkább bécsi stílusról lehet beszélni, mert más a többi nagyváros, illetve a vidéki emberek stílusa is. Azt gondolom, hogy régen megvolt az intellektuális réteg, akik mindig feketét, fehéret, szürkét vagy sötét színeket viseltek. Ma már szerintem egyre inkább kezdenek érdekesen öltözködni az emberek. Ez köszönhető persze annak is, hogy az utóbbi tíz évben egyre nagyobb a választék, a nagy márkák mellett több bécsi designer is nyitott boltot, úgyhogy tényleg mindenki megtalálhatja a saját személyiségéhez a legmegfelelőbbet. A bécsiek pedig talán inkább lezserek, nem klasszikusan elegánsak, mint a franciák vagy az olaszok. Sokszor jó minőségű anyagokat, érdekes szabásokat viselnek, de nem extravagáns, hanem inkább visszafogottabb stílusban. Vidéken pedig az emberek nem annyira bátrak, mivel talán sokkal több a konzervatív ismerős, ezért nem próbálnak ki annyi mindent.

Igen ez a lezserség… sokszor van olyan érzésem, hogy sokaknál ez valami velükszületett lazaság… A „Combinat“ többfunkciós, hiszen Showroom és Werkraum is egyben. Milyen céllal hoztad létre?

Szerettem volna, hogy az emberek megtapasztalják, hogy amit felvesznek, azt nemcsak Kínában, Bangladeshben, a Távol-Keleten  vagy Törökországban lehet legyártatni, hanem itt, Ausztriában is lehet vásárolni hazai gyártású klassz darabokat, hazai designerektől. Nálunk egyszerűen akár cipzárat cseréltetni vagy javíttatni is lehet. De hoznak be olyan Pitour kabátot is, ami már nyolc éves, és szeretnék, ha ugyanazt legyártanánk újra. Ez inkább couture jellegű szolgáltatás. Az emberek érzik, hogy lélek van benne, szívvel készült, azt, hogy Te vagy egy másik Combinat – designer készítette! És hidd el, nem is selejtezik ki olyan gyorsan ezeket a darabokat, sokkal jobban megbecsülik őket. Az egyik ismerősöm most költözködött és alig tudta a ruhatárát kiselejtezni. Felhívott, hogy mit csináljon a ruháimmal. Nagyon jó érzés persze, amikor új ruhákat vásárolnak tőlem, de az is, hogy nem dobják ki őket olyan hamar, mint például a fast fashion üzletek márkáit. Sokkal inkább meggondolják, mert tudják, hogy ezek egyedi dolgok és ez valami egészen más.

Azt mindig megérzi az ember, hogy miben van szív… A ruháid kiállják az idő próbáját, talán ezért is nagyobb a „becsületük“. A MQ Fashion Week-et 2009-ben bocsátottátok útjára, azóta milyen változásokat tapasztaltok? Mit indítottatok el a fejekben, van-e valami változás az utcaképben?

A legfontosabb változás, hogy végre Bécsben is lehet divatbemutatóra menni. Azelőtt sok bécsi designer rendezett bemutatót, amit ha színvonalasan szeretne csinálni valaki, azt nagyon nagy dolog összerakni. A smink, a haj, a ruhák, a technikusok… minden nagyon sokba kerül. A bécsi FW-en pedig bárki megveheti a napijegyét és megnézheti azokat a tervezőket, akikre kíváncsi. Nem úgy működik a bemutatónk, mint Párizsban, ahol csak a buyerek, a sajtó, a nagy nevek kapnak meghívást a bemutatókra, hanem itt demokratikusan zajlik, a designer bárkinek bemutatja a munkáit, akit érdekel, bárki megnézheti. Azt gondolom, hogy egy napi jeggyel sokkal több tervezőt lehet megismerni és egészen más érzés élőben látni az anyagokat, a  szabásokat, mint a magazinok hasábjain. Fontosnak tartom, hogy az emberek lássák, hogy működik egy szabás az emberi testen. Persze a modellek 34-36-os mérete más, mint egy átlagos női test – ami sokkal inkább az M-es méretnek felel meg -, de ezen ugyanúgy lehet látni, hogy a szabás és az anyag hogyan működik együtt.

Amikor ott voltunk a bemutatódon, nem igazán tudtam megítélni a sorokban helyet foglaló közönség összetételét, hogy milyen arányban van jelen a szakma, és milyen arányban a sajtó…

Szintén aznap este tartották az AFA (Austrian Fashion Association – Osztrák Divatszövetség) évente megrendezésre kerülő díjátadóját is, ezért a sajtó képviselői túlnyomórészt azon az eseményen voltak jelen.

De a mi rendezvényünkön is képviseltették magukat a  nemzetközi sajtó munkatársai, német és angol újságírók  is jelen voltak, sőt egy egyiptomi online portál munkatársa is eljött, szóval egyre többen vesznek észre bennünket nemzetközi szinten, azaz Bécset, mint divatközpontot. Jó helyen vagyunk, közel van Budapest, Pozsony… Az Osztrák Divatszövetséggel (AFA) egyébként szorosan együttműködünk. Ausztriában ők segítik a fiatal tervezők hazai és nemzetközi piacon történő elindulását, illetve anyagilag is támogatják a startup vállalkozásokat.

És a szakmai közönség?

A FW egyik napján volt egy olyan bemutató, egy speciális showroom show, ahol csak a körülbelül hatszáz meghívott volt jelen, köztük számos buyer, illetve kizárólag a szakmai közönség. A divathét három oszlopra épül, az egyik a showroom – mint egy rendelési platform, a másik divatbemutatók, a harmadik pedig a pop-up store-ok, ahol a tervezők ruháit és kiegészítőit a közönség közvetlenül is megvásárolhatja.

Hogyan tovább a FW-el? Várható, hogy évente kétszer is megrendezésre kerül majd?

Ha találunk olyan szponzort, aki elég pénzt tud a rendelkezésünkre bocsátani, akkor igen. Ausztriában rendszerint egyszeri büdzsé áll a cégek rendelkezésére szponzorációs támogatások céljából. Az eseményünk fő szponzora a Mercedes Benz, a nyitóshow fő szponzora pedig  a Flair magazin volt.

Visszatérve a márkádhoz és a showroomhoz, mit jelentenek az elnevezések „Pitour“ és „Combinat“?

A „Pitour“ a védjegyem, a „Combinat“ pedig a divat & design ötvözete, egy szorosan együttműködő tervezői közösség (kvázi a szocialista struktúra újragondolása).

Hogy látod milyen lehetőségeik vannak a fiatal tervezőknek Ausztriában? Van esélyük nemzetközi karriert befutni? Milyen tanácsokkal látnád el őket?

A helyes utat járják, mely gyakran nehézségekkel teli, de a kreativítás és a fantázia lehetőségeket teremt számukra. Időközben azonban mind a hazai, mind a nemzetközi konkurencia  egyre erősebbé vált. Azok számára viszont, akik vakmerőek és mernek kockázatot vállalni, mindig nyitva áll a lehetőség. Ausztriában van néhány jó támogató program, amelyek segítik a vállalkozások indulását. Azt gondolom, hogy itt is megtalálhatja valaki a helyét a piacon, mert a közönség divat iránti érzékenysége egyre nő és egyre inkább az egyedit keresi a tömegcikkekkel szemben. A munka pedig meghozza a gyümölcsét és hűséges törzsvásárlókat eredményez.

Miből nyersz ihletet, hogy alkotsz időről-időre valami újat? Mi jelenti számodra a feltöltődést?

Ez leginkább az ötletek továbbfejlesztésének folyamata, a kollekcióidban újra és újra felismerhető a saját tervezői kézjegyed újraértelmezése, mely aztán végigkíséri az alkotás folyamatát.  A végső felismerés rendszerint az anyagvásárokon tör rám, amikor új és szokatlan anyagokat fedezek fel. Ilyenkor azonnal megjelennek az új kollekció képei a fejemben. Gyakran találok klassz vintage darabokat is, amelyek új szempontként szolgálnak a szabás és a kidolgozás során.

Hogyan változott az osztrák textilipar helyzete az elmúlt években?

Sajnos a helyzet nem javult, a hazai anyaggyártó cégek száma egyre csökken.

Lenne néhány kérdésem Hozzád, a jelen századi szépségideállal kapcsolatban. Hogy definiálnád a 21. századi szépségideált?

Még a korszak elején járunk, az első évtizedet a luxus és a csillogás jellemezte, napjainkban azonban egyre inkább a harcias korszellem megnyilvánulásait figyelhetjük meg, megjelent az androgün nő, aki menedéket keres és remél az élet viszontagságaival szemben.

Mit gondolsz a luxusipar határozza meg ezt a szépségideált?

Nem, a luxusipar csupán értelmezi az utcai trendeket, majd saját képére formálva „luxus“ formájában ismét elénk tárja azokat.

Milyen hatással van ez a szépségideál a tervezők munkájára?

Mindig akadnak bizonyos irányzatok, amelyeket az ember magáévá tesz és amelyekkel többé-kevésbé tudatosan dolgozik és feldolgozza azokat. A radikális tervezői látásmód az, amire szükség van, a megvalósítása viszont nagyon nehéz. Gyakran kell kompromisszumot kötni, hiszen ez az, amiből meg is kell tudni élni. Mint a nagy divatházak esetében, ahol a kifutón látható kollekciók darabjai csak „átfazonírozva“ kerülhetnek a boltokba.

Egyre több kezdeményezés irányul arra, hogy az „átlagosság“, illetve a „másság“ is teret kapjon a kifutókon. Például egyre népszerűbbek a plus size, illetve a testi fogyatékossággal élő modellek. Mit gondolsz, ez az irányzat befolyásolhatja a szépségideálról alkotott elképzelést? Szerinted van esély arra, hogy a kifutók világának aktuális trendje vagyis a modellek testalkata megváltozzon?

A kor előrehaladtával ezek a tényezők egyre kevésbé játszanak szerepet, hiszen egy magabiztos, érett nő a fiatalokkal ellentétben nem hagyja magát manipulálni. Természetes folyamat, hogy a test az idő múlásával változik, ez az élet velejárója. Fiatalként ugyanakkor nehéz szembemenni a divattal. A fókuszban azonban elsődlegesen az egészséges, kisportolt test kell, hogy álljon – persze néhány plusz kiló a jó közérzet kedvéért még belefér.

Hogy látod, gyakoriak a testképzavarok a modelleknél? Kezelik egyáltalán az anorexiát vagy a bulímiát a lányoknál?

Amennyiben a modellek ilyen problémákkal küzdenek, azt a szüleiknek észre kellene venniük. Én személy szerint a környezetemben nem ismerek éktezési zavarral küzdő modelleket. Meglátásom szerint nagyon is jó étvágyúak, legalábbis a Fashion Week büféiben ezt tapasztaltam. Sokféle hír kap szárnyra a médiában és egyes kirívó eseteket hajlamosak az egész szakmára jellemzőként kezelni. Ez azonban előítélet a szakmával szemben, amelynek sokan hajlamosak bedőlni.

Mit jelent számodra a szépség?
Sugárzó magabiztosságot, erőt és energiát.

Mit jelent számodra a divat?

A divat az egyéni stílus megnyilvánulása.

Mit jelent számodra a stílus? Milyen egyáltalán a stílusos nő?

A stílusos nő tudja, mi áll jól neki és milyen hatást ér el vele. Ismeri az erősségeit és a gyengeségeit és olykor elnéző magával szemben.

Mit gondolsz, léteznek még manapság stílusikonok vagy már sokkal inkább divatikonokról beszélhetünk?

Léteznek igen, csupán a divatikonokkal ellentétben kerülik a reflektorfényt.

Fotocredit: studio mato

© Pitour