A REÖK Aulájában várakozok a bejárattal szemben, az egyik, minden értelemben óriási installáció mellett állok, ami már a megnyitón kedvencemmé vált formai egyszerűségével és végtelen továbbgondolhatóságával. Újra végigfut a tekintetem a magasba ívelő kék-vörös színezett üvegből készült forma csúcsáig és innen folytatva önkéntelenül körbenézek a térben. Tagadhatatlan, hosszú évek óta ámulatba ejt a délutáni májusi fények éles, magas fehér falakra vetülő geometrikus árnyjátéka!

A Nap fény-geometriája.

A megbeszéltek szerint néhány középiskolás fog érkezni, a Stíluskommunikátor szak StílusBázis-os fiataljai, akik éppen a gimnázium utolsó órájáról sietnek a szegedi szecessziós épületbe, hogy a Szín – Forma -Tér kiállításhoz kapcsolódó, a művek intenzívebb befogadását segítő múzeumpedagógiai foglalkozáson vegyenek részt. Látható, hogy tisztában vannak vele, ismét valamilyen hasznos élményt készített elő számukra Nádudvari Gabriella, a StílusBázis program vezetője, de csak bevezető, tájékoztató mondataim után érkeznek meg teljes bizonyossággal az ismeretlen szituációba. A programot itt, a földszinti részben kezdem, egy különleges feladattal indítok „ in medias res”: alsós gyerekek által készített, a kiállítótéri munkánkat bemutató, színes rajzokról kell kitalálniuk, milyen  témájú kiállításra érkeztek. A rajzok önmagukért szólnak, a gyerekek a tárlat lényegét ábrázolták, tehát könnyen kezdik mondogatni a kulcsszavakat a jelenlévők: sokféle forma, geometria, és csak ilyenek, megvilágítás, fények, színes dolgok…megnyugtatom őket, hogy jól diagnosztizálták a problémafelvetést, majd kimondom a tárlat címét. De maradjunk még a jelentőségteljes installáció közelében. Bojti András szobrászművész Reflexiós magántér c.(126 x 200 x300 cm, színezett biztonsági üveg, vegyes technika, 2014) alkotását azonnal kisajátítjuk magunknak és rövid latolgatás után fogalmilag behatároljuk. Az alkotás, mint magántér lehet egy garzonlakás is vagy akár egy vitorlás formáját is előhívja képzeletünkből. Körbejárjuk, méricskéljük, elámulunk egyszerű nagyszerűségén. Tükröződünk a kék üvegekben és elfogadjuk, hogy minden áttűnik, viszontsejlik, ami az üveg környezetében található. Máris a valóságra és annak áttéteire figyelmeztet bennünket a mű. Ha vitorlássá avatnánk, akkor a hullámok és a természeti jelenségek reflexiói segítenék az utazót új felismeréseihez. Ezzel a haladásra törekvő lendülettel invitálom a lányokat az emeleti kiállítóterekbe. A magyar képzőművészet geometrikus törekvéseit bemutató kiállítás 38 művész munkáit tárja a nézők elé. A kiállítás rendezés professzionális műcsoportosításokban fűzi fel az egymással egy teremben rokonítható geometrikus műveket, festményeket, plasztikákat, installációkat. A fél sötét terekben speciális megvilágításokkal, árnyékképző hatások keletkeznek, ami kiemeli a művek eredeti formáját. Már az első teremben e rendezőelvek szerint ismerik meg a résztvevők Ingo Glass szobrászművész alapszínekre és a három fő formára: a négyzetre, a háromszögre és körre szerkesztett térkonstrukcióit. Mengyán András festőművész In memoriam Kazimir Malevics c. műve (2005,300 x 200 cm, LED) mindenkit magába kebelez. A mű előterében, észrevétlen egy plafonra szerelt lámpa köszönti a látogatókat, akik hamar észreveszik, hogy ruhájuk különös fénnyel virít, szinte az alkotás részévé válnak, miközben erős érzelmeket hoz ki mindenkiből a történés. Csodálkozás, gyermeki öröm, nevetés, billegő mozgások, a partner meggyőzése hirtelen jött fénykibocsátó képességéről, tehát a művészi gondolat játékos, meghökkentő, csalogató tulajdonságának vagyunk pozitív áldozatai. Folyamatosan létrejön a kapcsolat a művek és befogadók között. Rövid idő áll rendelkezésünkre, csupán 60 perc, de mint mindig, most is megfigyelési szempontokat adok, kérdéseket teszek fel, melyekre korrekt, okos válaszokat kapok. Az utolsó teremben, ahol a fémekről, tükröződésekről, a fénymozgásokból kialakított mozgóképről tudhatunk meg igazságokat, itt már veszteségként élem meg, hogy nem tudjuk végignézni a tárlatot. Még egy kicsit felmegyünk a második emeletre, ahol a fa alapanyagú művekről, többek között Nemes Ferenc szobrászművész Levél Veszelszky Bélának című kb. másfél négyzetméteres barna, festett fa felületen vízszintes, párhuzamosan futó vájatokból kialakított alkotását szemléljük. Egy levél művészi átlényegítése előtt állunk. Az írás, a nyelv, az írásos üzenet szubsztanciáját alkotta meg a művész.

A fiatalokkal már a következő találkozás időpontját tervezzük a búcsúzásnál, közben a képzésvezetővel további két júniusi dátumra egyeztetünk dupla órát annak reményében, hogy az összes termet lesz időnk nyugodtan feldolgozni.

A XVI. Táblaképfestészeti Biennálé második emeleti anyaga a kortárs figuratív festészetből ad ízelítőt. Az ember, az ember és környezete, helye és létezésének módja a világban – erről mesélnek a művek. A foglalkozás kezdetén mindenkinek átadok egy jegyzetelésre ösztönző táblát papírokkal és kérem, hogy írjanak fel mindent, amit fontos és amit új információnak tartanak, ugyanakkor javasolom, hogy párhuzamosan saját gondolataikat is vessék papírra. Úgy érzem, hogy a kis létszámú, családias hangulatú csoportnál jól tudunk gazdálkodni az idővel, sőt a visszacsatolásra szánt percekkel sem kell fukarkodnunk. Konkoly Gyula festőművész Európa és Ázsia harca a nőkért c. festményénél a fotózásnál alkalmazott képszerkesztési mód alkalmazására hívom fel a figyelmet, majd a véletlenszerűen egymás mellé kerülő fürdőzők zsúfolt csoportjában lévő eltérő alkatú, korú, különböző testhelyzetben ábrázolt strandolók kompozíciós lehetőségéről beszélek. Hogyan kerülhetnek a figurák rejtett módon egy-egy háromszög és átlós szerkesztésű vonalra? A képszéleknél éles vágásokkal szeli ketté a testeket a művész, feszült pillanatokat okozva a folytatás továbbgondolására. Mégis hol vannak a főszereplők? Kik és hogyan harcolnak a nőkért? A lányok megtalálták őket! Kezdenek jól látni! Király Gábor festőművész Gereblyézés és Jó estét! c. képeinél az egyedi alkatú és anatómiájú emberlakokról mondják el gondolataikat a résztvevők. Nem akarjuk egymást meggyőzni a saját igaznak vélt meglátásainkról, csak kommunikálunk bölcsen és közben egyre többet tudunk meg magunkról. Számomra mindig az a legfontosabb a művészetközvetítésben, hogy létrehozzam a tárlatlátogatókban a művekről való gondolkodás igényét. Fürjesi Csaba festőművész Hiánygeneráció c. táblaképe az Idő rétegeivel foglalkozik. Intenzív színekre kerül rá pazar mintázatú festőhengerek évtizedeinek lenyomata. A kép jobb felső sarkában rekedt három fiúgyermek századelős fotóműtermi atmoszférával szakad ki a múltból a jelenbe.

A harmadik találkozásunk is hasonló körülmények és feltételek között zajlik, kifejezetten várom az intelligens, művelt fiatalokat! Ma az első emeletre rendezett alkotásokat vesszük sorra. Most még koncentráltabb önálló munkát kérek a lányoktól. Jegyzeteiket olvasva és a képek előtti önálló elemzéseiket visszaidézve kiválóan érzik és értik a művészek vizuális üzeneteit. A szubjektív hozzáállás ez alkalommal is érvényre jut a társaság minden tagjánál. Születnek „nagy találkozások”, heves indulatokkal fűszerezett, gyors gondolatfutamok az alkotásról, majdhogynem egyenesen az Alkotásnak, és ami a legígéretesebb: átágyazva az irodalom területére, novella és vers is készülődik a festményekhez. A kiállító termek színekkel, történetekkel teli világát elhagyva a foglalkoztatóban búcsúzunk egymástól kedélyesen és láthatóan elégedetten, azért nagyon érdekel, hogy tudják összefoglalni öt órás együttműködésünk folyamatát  a StílusBázis hallgatók.

Egyikőjük érzékeny zárszóval fordul felém: „Lélekcsiszoló volt!”

Fotó: Suták Erika