„Azt hiszem, Anyukám fertőzött meg”. Dancsecs Aurélia beszélgetett Szigeti Vandával, a SPOSA márka tervezőjével és tulajdonosávalD

2017.06.14. - Stíluskommunikáció

Már óvodás korában érvényesítette az akaratát az öltözködése terén, ezzel egyszer kisebb frászt hozva az édesanyjára. Az akkoriban is folyton rajzoló kislány már az általános iskolában tudta: divattervező szeretne lenni. Nagy tudatossággal, alázattal és nem mellesleg szülei feltétlen támogatásával készült erre az egyre többek által vágyott, nagyon kemény pályára. Kitartásának meglett a gyümölcse: 2007–ben SPOSA néven márkát alapított, amit öt éve már egyedüli tulajdonosként irányít.  A SPOSA ruhák nagyon szépek, kényelmesek, minőségi anyagokból, maximalista felfogással készülnek.  A márkára jellemző letisztult és kifinomult stílusvilág tökéletes összhangban van a tervező, Szigeti Vanda személyiségével.

 

 

 

 

Sokat utazol, legutóbb Dubaiban jártatok. Hogy tetszett? Mennyire inspirálódsz az utazásaidból és mit hozol magaddal?

 

Dubai nagyon sok embernek tetszik, örülök, hogy eljuthattam oda, mert nagyon kíváncsi voltam rá és egyszer mindenképpen szerettem volna megnézni. Ha igazán őszinte akarok lenni, akkor nem tartom valószínűnek, hogy valaha is visszamegyünk oda. Sokkal inkább vonzanak azok az országok, mint például Kuba,ahol szakadt farmerben zenélnek az utcán és ahol egy kicsit visszautazhatok az időben. Dubai nekem túl művi és megcsinált, és a belföldi turisták viselkedése sem európai. Szóval szép volt, jó volt, de egyszer elég volt.

 

 Dubai2

                                                                                                    Dubai-Kikötő

 

Ha ki kellene emelned egy országot, ami nagyon nagy hatással volt az életedre, a munkáidra, melyik lenne az és miért?

 

Meghatározó utazás volt az életemben Afrika. Amikor ott jártunk, sok minden átértékelődött bennem az élettel, a felfogással, a problémákkal kapcsolatban, hogy valójában mi a fontos és mi nem. Persze, amikor itt élsz, ebben a társadalomban, ahol teljesen más minden, akkor egy idő után ugyanúgy visszaállsz a régi kerékvágásba. Csak akkor nézel furcsán, más szemmel mindenre, amikor hazajössz, mert a mi problémáink annyira eltörpülnek az ott élőkéhez képes. Nekik más a fontos, más számít. Van egy történetem erre. Egy alkalommal, amikor az afrikai kísérőnkkel egy kirándulásra igyekeztünk a parton, mi automatikusan levetettük a papucsunkat a homokos szakaszon és csodálkozva néztük, hogy kísérőnk miért abban sétál. Aztán amikor egy sziklás részhez értünk, megálltunk, hogy felvegyük a papucsot, nehogy összevagdossuk a lábunkat, mire kísérőnk levetette az övét. Számunkra értelmetlen volt az, ami neki egyértelmű. Azt mondta, hogyha a sziklák összevagdosnák a papucsát, neki nem lenne mit felvennie, mert csak ez az egy cipője van. Mi a lábunkat, ő az egyetlen papucsát féltette.

 

africa3

Egy afrikai iskolában, ahol nincsenek padok, székek, füzetek

 

Szívbemarkoló…

 

Ez és az ehhez hasonló történetek  nagyon megváltoztatták a látásmódomat. Azóta úgy érzem, hogy felesleges dolgokat felhalmozni. Míg korábban azt gondoltam, jó,  ha az embernek tele a szekrénye, ma már azt mondom, hogy vegyünk kevesebbet, de azt szeressük hordani, értékeljük és legyen fontos  számunkra. Az anyagpazarlás és a „vegyük meg, mert le van árazva“ jegyében egy csomó felesleges ruhát megvesznek az emberek, ami aztán  sokszor árcédulástul ott áll a szekrényükben. Mivel kötődöm azokhoz a darabokhoz, amiket megveszek, bevallom, nem válok meg tőlük egykönnyen. Soha nem dobom ezeket konténerbe, hanem gyerekotthonnak, ismerősnek ajándékozom vagy eladom. Jó érzés az, amikor látod, hogy tényleg olyan emberhez kerül, akinek szüksége van rá és nem valaki hazaviszi egy százhuszadik pólónak, hanem hasznát tudja venni és örül is neki.

 

africa2

 Afrikában

 

Ezzel én is így vagyok. A konténerbe dobott ruhákról is van egy afrikai élményed.

 

Igen, amit örökre megjegyzek. Egy alkalommal hatalmas tömegre lettünk figyelmesek a kikötőben. Amikor a kísérőnktől megkérdeztük, mire vár ez a rengeteg ember, azt válaszolta, hogy megjött a hajó tőletek Európából, és a ruhákra vár mindenki. Ma is megdöbbenek, amikor elmesélte, hogy az ottani embereknek eladják azt a ruhát, amit mi segítségként küldünk!! Igaz, hogy két-három euróért, ami nekünk csekély összegnek tűnik, de ott a havi fizetés ötven euró!! Elképesztő és szomorú, két naponta sírtam, amikor ott voltunk, mert mindig történt valami hasonlóan megrázó.

 

africa1

Afrikában 

 

 

Borzasztó, ugyanakkor felháborító!! Ami a pályádat illeti, meglehetősen ritka, hogy valaki már az általános iskolában tisztában legyen azzal, mi szeretne lenni. Te már akkor divattervezőnek készültél. Hogyhogy ennyire tudatos voltál?

 

Azt hiszem, Anyukám fertőzött meg. Amikor óvodás voltam, reggelente mindig minden ruhám ki volt készítve, össze volt párosítva, hogy mit mivel vegyek fel. Egyik reggel, amikor Anyu nem volt otthon, Apukám indított az oviba. Persze a szokásos szettem akkor is ott lógott az akasztón, amit én gyorsan kicseréltem egy másikra, mielőtt még Apu jött volna ébreszteni. Persze ő gyanútlanul felöltöztetett, aztán amikor Anyu délután jött értem, a fejét fogta, mert egy gyűrött ruha volt rajtam, amit a vasalásból kotortam elő magamnak. Ezt a történetet azóta is rendszeresen mesélik és mosolyog rajta a család. Amúgy, ha visszaemlékszem a gyerekkoromra, már akkor is folyton csak rajzoltam és rajzoltam.

 

A szüleid mit szóltak a terveidhez?

 

Anyukám mindig támogatott, és Apukám is, pedig benne biztos – még ha kimondatlanul is –  volt egy kérdőjel, vajon mi lesz ebből az egészből, lesz-e egyáltalán valami. Bevallom az egyetem alatt nem igazán gondolkodtam azon, hogy mi lesz utána, amolyan lila köd állapotban voltunk mindannyian, annyira boldogok voltunk, hogy felvettek bennünket.

 

A Szombathelyi Művészeti Szakközépiskola után egyenes volt az út a MOME-ra?

 

Mivel itthon ez az egy lehetőség volt a művészeti képzésre, így tudtam, hogy oda kell bekerülnöm. Sokáig gondolkodtam a belsőépítészeten is, mert az is nagyon vonzott, de mivel a textil szak állt hozzám közelebb, emellett döntöttem. Bár mostanában többször elgondolkozom azon, hogy még nem késő a belsőépítészetet is elvégezni, hiszen arra is van példa, hogy valaki hetvenévesen áll neki tanulni. Elsőre nem sikerült a felvételim, így egy évig a Corvin Rajziskolába és a Budai Rajziskolába jártam, ahol egész nap rajzoltam, készültem a felvételire. Ezzel párhuzamosan itthon a szakközépiskola ötödévét végeztem, ahova nem kellett folyamatosan bejárnunk, mert már csak szakmai tárgyaink voltak.

 

Korainak érezted, hogy másodszorra felvettek. Miért?

 

Akkor lila ködben úsztam, annyira boldog voltam, hogy bekerültem. Inkább utólag visszagondolva érzem úgy, hogy jó lett volna, ha néhány évvel később kerülök be. Meg kell érni erre az egyetemre. Az osztályban pedig, akkor én voltam az egyik legfiatalabb. A képzés és az oktatás nagyon jó volt, amit viszont nagyon hiányoltam, hogy egyáltalán nem készítettek fel minket arra, mi vár ránk, ha  kézhez kapjuk a diplománkat.

 

Ezt, hogy érted?

 

Egyáltalán nem volt például munkahelyen töltött gyakorlat, ami Bécsben az egyetemen megvan. Ott a diákok már az egyetem alatt gyakorlatot szerezhetnek különböző munkahelyeken, és akiben fantáziát látnak, annak lehetőséget adnak arra, hogy maradjon a diploma megszerzése után. Nálunk ez teljesen hiányzott, és sajnos a mai napig sem változott a helyzet. Lediplomáztunk, én meg ott lebegtem egy légüres térben. Fogalmam sem volt, hogyan tovább. Itthon nincs nagyon lehetőség arra, hogy divatháznál, vagy más cégnél helyezkedjen el egy kezdő tervező. A textilgyárak, szövőgyárak, csipkegyárak megszűntek, és brandekből is csak néhány van. Így aki szeretne kezdeni magával valamit, leginkább saját márkát alapít. Ez pedig nagyon nehéz út, hiszen vállalkozásról beszélünk, ami nemcsak arról szól, hogy ruhákat csinálgatok, hanem abból meg is kellene tudni élni valahogy. Ez pedig nyilván anyagilag is nagyon megterhelő.

 

Hogy indultál el?

 

Az egyetem után egy évig még belsőépítészettel is próbálkoztam és rengeteget tanultam ebből az időszakból. Leginkább férfi mesteremberekkel dolgoztam együtt, akik az elején egyáltalán nem vettek komolyan, de nem azért, mert fellengzősen beszéltem volna, hanem mert nő, mert fiatal, mert kezdő voltam. Kis tejfölösképűként kezeltek, aztán amikor látták, hogy tudom, miről beszélek, szép lassan elfogadtak. Végül mégis a textileknél maradtam, és győzött a ruhák iránti szerelem. Szerencsére nem indultam teljesen a nulláról, mert még az egyetem alatt bedolgoztam a Látomás nevű boltnak, ahol akkoriban még egyedi tervezésű darabokat árultak.

 

Miért éppen a menyasszonyi és az alkalmi ruhák tervezését választottad? Nyitottál egy kis szalont is.

 

Akkoriban ment férjhez a barátnőm, aki szeretett volna fiatalos és modern ruhát, amit akkoriban sehol sem készítettek és egy kölcsönzőben sem talált. Amikor pedig a meghívóját pauszpapírból szerette volna elkészíttetni, végleg nagyon furcsán néztek rá. Végül a koszorúslányruhák mellett én terveztem meg az esküvői meghívókat és a dekorációt is. Így kezdődött.

 

Fati menyasszony3

 Koszorúslányok SPOSA-ban

 

 

Hamar felfedeztek?

 

Igen, mert Szombathely környékén nem volt akkoriban túl nagy választék és a szolgáltatások sem fejlődtek olyan gyors ütemben, leginkább megmaradtak azon a szinten, mint amikor anyukám férjhez ment. A ruhák, a vacsorafogások, de még a házasságkötő teremben a falikárpit sem változott, minden ugyanaz maradt.

 

Fati menyasszony1

 A menyasszony SPOSA ruhában

 

Én az abroncsos ruhákra emlékszem…

 

Még soha nem készítettem abroncsos ruhát. Egy lány volt, aki ilyet szeretett volna, de végül abban maradtunk, hogy a fazon, amit kiválasztott, minden kölcsönzőben megtalálható, így nem vállaltam el.

 

Néhány éve hétköznapi ruhakollekciót is tervezel, külön kérésre az adott fazont elkészíted akár más kivágással, ujjal, hosszal is, mérettel is. Emellett készítesz személyre szabott ruhákat is. Ezekben mennyire vagy benne?

 

Amikor egyénre szabott ruhát készítek, ott az illető alkatát, színeit, személyiségét veszem figyelembe a tervezéskor. Ebben az esetben mindig az illető kívánságát helyezem előtérbe, azt, amit ő szeretne. Ritka, aki úgy jön hozzám, hogy nincs elképzelése akár alkalmi, akár menyasszonyi ruháról legyen szó. Általában hoznak magukkal fotókat, ennek alapján választunk anyagot és határozzuk meg a kiegészítőket. De soha nem csinálom meg ugyanazt, ami a képen van, hiszen azt már egyszer kitalálta valaki. Emellett elég sokat beszélgetünk és több emailt is váltunk, hiszen különösen egy menyasszonyi ruha esetében fontos és elengedhetetlen, hogy minél jobban megismerjem az illető személyiségét. Amúgy idén próbálom egy kicsit kimozdítani a menyasszonyokat a komfortzónájukból.

 

True 3

SPOSA menyasszonyi és koszorúslányruhák

 

Sokat jársz design vásárokra Ausztriába. Magyarországon nem szoktál?

 

Egyrészt közelebb van Bécs és Graz, mint Budapest, másrészt nagyon szeretem a kinti vásárok hangulatát. Nagyon jól szervezett vásárok ezek, van olyan, amin csak ruha, táska és ékszer van, de olyan is, ahol több kézműves dolog megtalálható: grafikusok, belsőtéri designer darabok, gyerek dolgok, grafikusok, kézműves ételek és általában DJ zenél. Nagyon szeretek találkozni a vásárlókkal. Üdítő látvány, hogy a hatvan és az idősebb hölgyek is ugyanúgy kijönnek, nézelődnek, próbálgatnak és vásárolnak is. Sok múlik azon, hogy néz ki a standod, hogy teszed ki a ruhákat, hogy párosítod a színeket, hogy egyáltalán odajöjjenek nézelődni és vásárolni. Szeretek Bécsben lenni, mert annyira jó a szakmai közeg, mindenki nyitott, kedves, érdeklődő, beszélgetnek egymással a tervezők, tapasztalatot cserélnek, megnézik egymás ruháit. Itthon ezt az összetartást annyira nem érzem, bár lehet, hogyha Budapesten lennék, akkor más lenne, nem tudom…

 

 

Designvasar (1)

Design vásáron Ausztriában

 

 

 

Amit az idősebb hölgyekről mondasz, nagyon igaz, de itthon sajnos annyira másképp van. Ausztriában egy nyugdíjas tervezi a jövőjét, míg nálunk ez sajnos egyáltalán nem jellemző… Emellett még a legtöbb reklám és magazin célcsoportja is kb. a harminc éveseknél bezárul.

 

Igen, és ez annyira nincs rendben így! Régi álmom, hogy készítek egy fotósorozatot ősz hajú nőkkel. Annyi csodálatos nő van, és ez teljesen független attól, hogy ki hány éves! Ezért is fontos nekem, hogy a márkám fotóin ne modellek szerepeljenek, hanem hús-vér nők, akiknek van más hivatásuk, van életcéljuk, értelmesek és szépek. Van közöttük alacsonyabb, magasabb, teltebb és vékonyabb. Ezzel is szeretném közelebb hozni a ruháimat minden nőhöz, nemcsak mondani, hanem meg is mutatni azt, hogy ezek róluk és hozzájuk szólnak. Emlékszem, egyszer fotóztam egy modellel a ruháimat, s amikor kimentem érte a vasútállomásra, nem ismertem meg smink nélkül. Illetve a kezdetekkor, az esküvői szalonomban levő mintadarabokat, melyek 175 centis modellekre voltak szabva, képtelenség volt eladni.

 

 

Néhány éve elkezdtél utcai viseletet is tervezni.

 

Igen, egy idő után úgy éreztem, hogy nem olyan egyszerű a menyasszonyok igényeit teljesíteni, és szerettem volna valami mást is tervezni. Bár úgy látom, hogy mostanában már egyszerűsödnek az esküvői ceremóniák. Nem az a lényeg, hogy minél nagyobb legyen és minél több vendéget hívjanak meg, hanem egyre többen utaznak el valahova kettesben, és ott tartják meg az esküvőt. Mi is így csináltuk a párommal.

 

esküvő tengerpart 

 A menyasszony SPOSA ruhában

 

A felhajtáson nem múlik semmi. Korábban nyilatkoztad, hogy vásárlod a ruháid. Mostanában, amikor találkozunk, mindig látok rajtad egy saját tervezésű darabot.

 

Régebben bementem a boltba és azt hittem, hogy mindent meg kell vennem, ma már azt gondolom, hogy legyen csak néhány darabom, de azt szeressem viselni. Nem kell ahhoz talpig Armaniban lennie valakinek, hogy jól nézzen ki, sőt taszító is lehet. Szeretem kombinálni egymással a saját tervezésű, a fast fashion és a vintage darabokat. Most épp anyukám miniszoknyájában vagyok, amit ő hordott, amikor ennyi idős volt, a felsőm egy fast fashion márka darabja, a pulcsi pedig saját tervezésű darab.

 

Igen, klasszul kombinálod őket, nagyon tetszik. Te is magadnak tervezel, ahogy a legtöbb tervező?

 

Hm, igen, lehet. Nyilván tervezéskor végiggondolja az ember, hogy mi az, ami fontos számára egy ruhában. Nekem például az számít, hogy kényelmes legyen, ne kelljen benne feszengeni, hanem szabad lehessek benne. Ha én így érzem magam benne, akkor a többi nő is így fogja. Persze idővel nagyon sokat változik az ember. Rám leginkább az utazások voltak hatással, és ez a változás nyilván látszik a ruháimon is. Tíz évvel ezelőtt sokkal feszesebb voltam én is és a ruháim is.

 

 

Santorini2

Santorini

 

Ezt, hogy érted?

 

Talán a tervezéshez való viszonyom, hozzáállásom változott. Szerintem a ruháimon is látszik, hogy az idők során sokkal lazábbak, hordhatóbbak lettek, amit az emberek is szívesen viselnek és jól érzik magukat benne. Persze vannak dolgok, amik soha nem változnak. Abból soha nem fogok engedni, hogy hogy van elkészítve egy ruha, és ma is ugyanúgy zavarna, ha egy szoknya nem lenne szépen megvarrva, ha nem jól illeszkednének egymáshoz a színek vagy a  grafikus elemek.

 

 

Rhodos2

Kuba – Havanna

 

 

Mindent az ellenőrzésed alatt tartasz?

 

Igen, szörnyű vagyok. Tudom, hogy több dolgot ki kellene engednem a kezemből, ami majd előbb-utóbb biztosan így is lesz. Jelenleg az ellenőrzést olyan szinten képzeld el, hogy amikor a fotós átküldi a ruhákról készült képeket, én kiválogatom, ami tetszik. Persze mindig gondolok ilyenkor a többiekre, a sminkesre, fotósra, fodrászra is, hogy mindenkinek jó legyen. Aztán kiretusálom és megcsinálom az utómunkát, de nem azért, mert nem tetszik, amit a fotós készít, hanem mert egyszerűen nem akarok várni.

 

Santorini1

 Santorini

 

A képek fontos szerepet töltenek be a munkádban. Például a design vásárokra sem olyan egyszerű bekerülni, volt olyan, hogy egyetlen fotót küldhettél csak a jelentkezéshez.

 

Igen, hiába van minden tavasszal és ősszel ugyanaz a vásár, mindig újra kell jelentkezni. Mert attól, hogy egyszer már volt egy tervező, még egyáltalán nem biztos, hogy a következőre is automatikusan mehet. Egy alkalommal nagyon sokat gondolkodtam, amikor az életrajz, a márka és a brandleírás mellett, egyetlen fotóval lehetett csak pályázni. Végül egy fehér ruhás fotót választottam, amin a rózsaszín hajú modell éppen kibújik a ruhából, sem az arca, sem a ruha nem látszik igazán. De tetszett nekik, mert elfogadták és mehettem. Mostanában a ruhák fotózásához való viszonyom is változik. Mondtam is a fotósoknak, hogy vonatkoztassanak el attól, hogy ruhákat fotóznak, nem kell, hogy minden részlet tökéletesen látszódjon, inkább legyen lazább, és a környezet vagy a hangulat kerüljön a fotó középpontjába. Ne feltétlenül az jusson az eszébe annak, aki ránéz, hogy ez egy divatfotó.

 

 Fehér ruha - rózsaszín haj

A fehér ruhás fotó

 

Kíváncsi vagyok, milyen irányba mész el ezen a téren. Én nagyon szeretem a természetes, spontán elkapott pillanatokat.

 

Én is efelé húzok inkább, ezért is csináltuk a „True” elnevezésű sorozatot, amelyhez olyan nőket kértem fel, akiknek már készítettem ruhákat. Ahogy korábban is mondtam, fontosnak tartom, hogy igazi hús-vér nők szerepeljenek a fotókon.

 

True fotósorozat

 Képek a „True“ sorozatból

 

 

 

Az biztos, hogy nagyon kényelmesek a ruháid, ezért is szeretem őket nagyon. Hogy jelentkeznek nálad a vásárlóid, és milyen formában tartod velük a kapcsolatot?

 

Leginkább ajánlás útján jönnek hozzám, egyik vásárló hozza magával a másikat. A barátnő elhozza a barátnőjét, és általában visszajönnek. Az a tapasztalatom, hogy a ruháimat egy-egy darabként építik be a ruhatárukba a nők. Ezenkívül sokan megkeresnek a Facebook vagy az Instagram profilom alapján is, és felhívnak, vagy írnak időpontegyeztetésre. Azt is észrevettem már, hogy sokszor nem tudják, hogy viszonyuljanak hozzám, mert azt gondolják, hogy elérhetetlen árakon kínálom a ruháimat. Persze ennek lehet, hogy az is az oka, hogy soha nem teszek fel árakat. Aztán amikor ideérnek hozzám, akkor meglepődnek, hogy közel fast fashion árakon designer darabot tudnak vásárolni. A másik, ami még feltűnt, hogy sokan, amikor bejelentkeznek a showroom-ba, azt gondolják, hogy itt kötelező vásárolni. Pedig ez egyáltalán nem így van. Én örülök, ha valaki eljön és körülnéz, aztán legközelebb visszajön, ha megtetszik neki valami. Távol áll tőlem az, ami régen talán a butikokra volt jellemző, ahol az eladó sokszor a vásárló sarkában állt, így ösztönözve a vásárlásra. Én semmiképpen sem szeretném, hogy valaki megvegyen valamit, amit aztán később vagy nem hord, vagy nem érzi jól magát benne.

 

Showroom3

 Showroom

Showroom1

Szerinted a kisebb üzletekben ma is hasonló a hozzáállás?

 

Nem tudom, mert leginkább csak fast fashion boltokba járok, ott meg egész más a helyzet. Engem nagyon zavar, ha valaki valamit nagyon el akar adni. Ha megyek design vásárra és odajön valaki, inkább hagyom nézelődni, nem megyek oda hozzá azonnal. Persze, ez meg lehet, hogy úgy tűnik, hogy érdektelen vagyok, pedig dehogy! Nyilván megszólítom, ha látom, hogy szeretne kérdezni valamit. Velem ellentétben, van olyan is, aki úgy áll a sztenderdek előtt, mintha oda lenne betonozva, ami szerintem ijesztő is tud lenni. A legfontosabb, hogy kedvesen, mosolyogva, odafigyelve szolgáljam ki a vásárlókat, akkor is, ha előtte éjjel nem aludtam. Ez az alap, amit a vásárló elvár, ha már a fast fashionnél jóval magasabb minőséget vásárol.

     

 Munkában 2

Munkában 4

Munkában 6

Vanda öltöztet

 Munkában

 

 

 

Nyilván az ideális az lenne, ha a kommunikáció a szolgáltatóiparban is úgy működne, mint a luxusiparban. Nagy különbség, ha azt érzi a vásárló, hogy minden érte van, vagy azt éreztetik vele, hogy szívességet tesznek neki a kiszolgálással.

 

Ez így van. Nemrég voltunk egy kis kávézóban, ahol bár a kávé finom volt, de a felszolgálók egyáltalán nem voltak kedvesek. Ott fogalmazódott meg bennem, hogy nem megyek vissza soha többet, hiszen van még sok más hely is a városban, ahol ráadásul kedvesen fogadnak. Úgy gondolom, hogy én sem tehetem meg tervezőként, hogy barátságtalanul viselkedjek valakivel azért, mert éppen rossz napom van, vagy a kérdéseire, kérésére indulatosan és türelmetlenül reagáljak. Hiszen ha valakivel így viselkednék, akkor rossz élménnyel távozna Tőlem,  és ezt ugyanúgy elmondaná másnak, mint azt, hogy terveztem neki egy szép ruhát. Az én célom pedig éppen az, hogyha valaki meglát egy SPOSA ruhát, akkor az egészében kellemes élmény legyen számára.

 

 

vásárlók

Vásárlók

 

 

Fotók: Bonyhádi Károly, Szigeti Vanda, Zergi Borbála

 

SPOSA showroom: 9700 Szombathely, Kisfaludy utca 1.

SPOSA FB oldala: https://www.facebook.com/SPOSA.fashion/?fref=ts

Instagram oldala: https://www.instagram.com/sposa.fashion/


Tudta Ön?

Tudta-e, hogy a gyöngyöt, mint ékszert, kezdetben csak a királyi család és az arisztokrácia viselhette? A 19. században már eltörölték a gyöngy viseléséhez kapcsolódó szigorú előírásokat, azonban az ára miatt továbbra is csak a kiváltságosok birtokolhatták ezt a nemes ékszert.

tovább >>>    

a farmer anyag nem amerikai találmány?  200 évvel  Amerika “felfedezése” előtt már gyártották Dél-Franciaországban és Észak- Olaszországban. Gondolta volna, hogy napjainkban világszerte 2,5 milliárd métert gyártanak belőle évente?

tovább >>>    

Az érzések és érzelmek kifejezésének legfontosabb eszköze a testbeszéd, illetve a torokban képzett hang. Mivel a szóra figyelünk, kevesen tudják, mi történik közben a testükkel, pedig nagyon fontos. Az emberi közlemény 7%-a verbális (csak a szó), 38%-a vokális (hangszín, hanghordozás), és 55%-a nem verbális. „Nem az számít, amit mondasz, hanem az, hogyan nézel közben”.

tovább >>>    

… hogy virág ajándékozása esetén sem selyempapírban, sem celofánban nem illik átadni, illetve, hogy szálas virág vásárlásakor, amennyiben egynemű a virág, a csokor 11 szálig páratlan szálból, 12-től páros számú szálból illik, hogy álljon. Ha vegyes a virág, nem számít a darabszám.

tovább >>>    

… hogy a parókaviselés XIII. Lajos alatt vált általánossá, aki fiatalon kopaszodni kezdett, és így akarta ezt leplezni. A divat továbbfejlesztésén nagy örömmel kapott XIV. Lajos, aki viszont a homlokán lévő nagy dudorokat szeretette volna takargatni. Először az udvar, majd az egész világ utánozta őket.

tovább >>>    

… hogy a stílus neve, amit Marilyn Monroe is képviselt: Pin-up. A pin up görlök a 40-es 50-es évek modelljei voltak. Szexi képeiket (fotókat és rajzokat egyaránt) tűzték fel a férfiak a falra, innen a nevük is: pin up, vagyis feltűzni. A magabiztos és huncut hölgyek szexi stílusa, amit képviseltek annyira meghatározó volt, hogy a [...]

tovább >>>    

phogy George Bernard Shaw, drámaíró egy interjúban beszélt a magyar nyelvről? A következőt mondta: „Bátran kijelentem, hogy miután évekig tanulmányoztam a magyar nyelvet, meggyőződésemmé vált: ha a magyar lett volna az anyanyelvem, az életművem sokkal értékesebb lett volna. Egyszerűen azért, mert ezen a különös, ősi erőtől duzzadó nyelven sokszorta pontosabban lehet leírni a parányi különbségeket, az [...]

tovább >>>    
Keresés
Facebook