Tomasovszki Beáta: Pillanatok
Az év utolsó napjaiban szeretek elvonulni egy kicsit a világ zajától, kivonni magam a forgatagból és átadni magam a nyugalomnak. Ilyenkor lecsendesítem a lelkem, és végiggondolom az eltelt év eseményeit. Egy kicsit újra átélem és értékelem a történteket. Most is – mint már oly sokszor, megállapítom, hogy rémisztően gyorsan telik az idő. Mégis kapkodom a fejem, hogy mennyi esemény fér bele ebbe a 365 napba?!
Nemrég még csak egy rövid kérdés volt. Most már gyűrűvel az ujjamon rendezgetem a képeket, és próbálom felidézni annak a kivételes napnak minden momentumát. Láttam Édesapám féltőn boldog tekintetét, ahogyan az oltár felé vezet. Láttam az örömet a szeretteim szemében. És éreztem az egymásnak tett ígéret súlyát.
Megmásztam hegyeket és völgyeket, éreztem, ahogyan a tengeri szél belekap a hajamba, és kíváncsian róttam ismeretlen városok utcáit. Csodálattal néztem, ahogyan a Sagrada Familia ablakain megcsillan a fény, ahogyan a hó uralja a Tátra csúcsait, és ahogyan a lecsendesedett folyó a végtelen tengerbe ömlik. Hallottam, a nyüzsgő város zaját a nyári forgatagban, a kabócák hangos énekét, és a várvölgyi kertünk éjszakai csendjét.
Az élmények emlékek maradnak. Az érzéseket, hangulatokat és a pillanatokat visszük tovább, amik feltöltik a lelkünk, erőt adnak és bátorítást, hogy új kalandokba kezdjünk. A szép és boldog pillanatokat viszem magammal, a nehézségeket pedig igyekszem a feledésnek adni. Az új évre nem írok hosszú listákat fogadalmakkal és tervekkel, nem szabok magamnak határidőket. Egyetlen dologra figyelek: nem engedem elszállni a pillanatokat.
