Munkám során szín- és stílus-tanácsadóként napi szinten “öltöztetek fel” hölgyeket, és testközelből látom a különböző generációk szorongásait, bizonytalanságait és reményt keltő útkereséseit az öltözködés területén. Mivel mindenkivel a rá jellemző sajátosságoknak megfelelően konzultálok, a konkrét személyre szóló tanácsok választ adnak az egyéni kérdésekre. Mindez sokat segít abban, hogy oldódjon a szorongás amiatt, ha “esetleg” nem rendelkezik az illető tökéletes külsővel. Márpedig  a való életben senki sem tökéletes, ellentétben a különböző médiafelületek üzenetével. Mindenkinek vannak kényes pontjai, melyekkel fontos szembe nézni és megoldást keresni rájuk. Ebben igyekszem szakemberként segíteni. Meggyőződésem, hogy  nincs olyan alkat, hajszín, stílus stb. ,amivel ne lehetne mit kezdeni. Ahhoz, hogy eredményt érjünk el, fontos, hogy tisztában legyünk magunkkal, lássuk az értékeinket, és tudjuk kezelni az esetleges hiányosságainkat, ahelyett, hogy látszatmegoldásokkal csapnánk be magunkat. Ahogy Epiklétosz megfogalmazta: “Először ismerd meg magad, aztán ennek megfelelően öltözz fel.”

Három kamasz gyermek anyukájaként a saját bőrömön is tapasztalom, mennyire aktuális kérdés feldolgozását vette célba Bereczki Enikő ifjúsági és generációs szakértő kampánya. A gyerekek sok időt töltenek a különböző közösségi médiafelületeken, szükségszerűen hat rájuk ez a közeg. Ma már a szülőknek ezzel is számolniuk kell, ha felelősséggel szeretnék nevelni őket. Friss diplomás stíluskommunikátorként nem is kívánhatnék szebb feladatot, mint segíteni eligazodni a valódi és a virtuális világ útvesztőjében, ott, ahol úgy tűnik, minden a látszatról szól, és a határok olyan könnyen elmosódnak. Mindezt igyekszem úgy  tenni, hogy kiemelt figyelmet szentelek a megjelenésünk által közvetített üzeneteknek. Szem előtt tartva annak jelentőségét, hogy az öltözékünkkel tudattalanul is kommunikálunk, és érdemes  félreérthetetlen jeleket használni, különösen az online térben, ahol nem, vagy csak nehezen korrigálható egy-egy “botlásunk”.

Persze a diagnózis felállítása önmagában nem nagy kunszt. Mindenki látja, tapasztalja, főként az, aki legalább időnként megfordul a közösségi média világában, hogy itt érdekesnek, szépnek, de minimum tökéletesnek kell lenni, hogy belepasszoljon az ember ebbe a “csodás”, azonban meglehetősen ellentmondásos közegbe, ami, lássuk be, köszönő viszonyban sincs a hétköznapokkal. Ahol ugyan csillog – villog minden, mégis nagyon érzékeny szenzorokra van szükség a valódi értékek felkutatásához. Nem csoda, hogy könnyen megszédül, aki részévé válik és szeretne felzárkózni a közösséghez,  hiszen mindegyikünkben természetünkből adódóan ott él a vágy az elfogadás és végső soron a szeretettség megélése iránt.

A fiatalok generációja oly sok időt tölt, és olyan otthonosan mozog az online térben, hogy ennek a természetes igényének egy részét is igyekszik ott megélni.  Kérdés, milyen mértékben tölti be a virtuális közösség ezt a vágyat, és milyen alapokat hoz az ember magával a való világból. Amíg az egyensúly a valós kapcsolatok felé billen el, még kordában tartható a folyamat. Van egy őszinte barátnő, egy féltőn szerető szülő, aki szemtől szembe elmondja a véleményét, akár tetszik a mondandója, akár nem. Már, ha van ilyen, már,  ha elmondja, már, ha őszintén… Márpedig kell, hogy legyen valaki, legalább a szülő, aki segít megmutatni az igazi értékeket! Akivel meg lehet beszélni a szorongásokat, aki elfogad, szeret, de óv és véd is egyúttal. Ez sokszor nem túl népszerű feladat, hiszen van, hogy nemet kell mondani egy hőn áhított, ámde több szempontból kifogásolható ruhadarab megvásárlásakor, korlátozni kell pl. a telefonhasználatot , vagy ellenőrizni a baráti kört. Sokkal egyszerűbb lenne “jó fej” szülőként mindent megengedni, de az hova vezet?

Mint ahogy már említettem, kamasz gyermekeim vannak, így belülről ismerem ezt a helyzetet, és azt tapasztalom, hogy a szülők egy részét sajnálatos módon mára már ugyanúgy beszippantotta a látszat világ, mint csemetéiket. Így aztán tőlük útmutatást nem igazán várhat a gyermek. Számukra fontosabb, hogy ki legyen posztolva az étel, mint hogy rendszeresen együtt étkezzenek. Barátok, bulik, utazások, trendi cuccok, persze mindez gondosan megmutatva a közösségi oldalakon, közben a valóság messze nem ilyen idilli. Elég lenne csak megkérdezni a gyerekeket, akik figyelmet és elfogadást keresve végül szintén a látszatvilágban kötnek ki. Nincs korlát, nincs védelem, így aztán a kortársakat, sztárokat, celebeket követve elindul a hajsza a hőn áhított szeretetért, mely számukra ma már leginkább like-okban mérhető. A népszerűségért viszont tenni kell, és ha nincs kreativitás, valós értékek, akkor marad a látvány, amely  vizuális ingerekre kiélezett, extrémitásokra éhes világunkban egyre merészebb húzásokat követel a mai fiataloktól. Ezért is olyan aktuális napjainkban a szexting témája, mely pár éve még kevésbé volt ismert fogalom.

A szülők jelentős része – más generáció lévén – egyáltalán nem, vagy alig érti, mi mozgatja a szálakat valójában. Igyekeznek jó szülőként mindent megadni gyermeküknek, amit azok csak akarnak. Ők a menő szülők, akik haladnak a korral, közben abszolút nem értik, mi is történik. A közösségi oldalakon látható  szelfiket és  fotókat nézve gyakran felteszem a kérdést, vajon miért adott pénzt a szülő arra a falatnyi toppra vagy rövidnadrágra, amit némely kislány visel? Miért nem ellenkezik , amikor a fiatalkorú gyermeke olyan sminkben pózol, hogy ha nem lenne odaírva a neve, fel sem ismernénk, és felnőtt nőnek néznénk, pedig még csak tizenéves? Tényleg ez lenne a jó irány? Miért lenne maradi az, aki más értékrendet képvisel? Aki vallja, hogy a testünk érték, a nőiséget meg kell élni, fel kell nőni hozzá, és megfelelő tiszteletet, intimitást kell biztosítani, ahelyett, hogy válogatás nélkül mindenkinek, mindent megmutatnánk? Hova tűntek a határok, melyek megvédenek és nem gátolnak? A szülő feladata nem merülhet ki a gondoskodásban. A gyermekeknek a trendi cuccoknál nagyobb szüksége van a jó tanácsra, az iránymutatásra, mert még csak most tanulja, hogy működik a világ, és ebbe beletartozik az is, hova milyen ruhát és hogyan illik felvenni. Az élet számos területén meghatározó, mit hozunk otthonról. Miért lenne pont az öltözködés kivétel ez alól?

Jól emlékszem a rossz érzésre, amit akkor éltem át, amikor kamaszlányként az utcán egy építkezés mellett elhaladva utánam füttyentettek a munkások egy-két megjegyzés kíséretében. Nem tudtam mit kezdjek a dologgal, új volt, ismeretlen, de belül érzetem, nem ilyen elismerésre vágyom. Szerencsés voltam, mert megbeszélhettem a történteket anyukámmal, aki rádöbbentett arra, hogy kislányból bizony nővé váltam, és ezt a környezetemben élő férfiak is észreveszik. Majd felhívta a figyelmemet rá, hogy ha alkalmat adok rá, bizton számíthatok további hasonló reakciókra. Sőt előfordulhat az is, hogy ok nélkül is lesz füttyentgetés, mert csinos vagyok, és vannak, akik ezt így fejezik ki . Nagyon hálás vagyok érte, hogy megbeszéltük mindezt, mert valószínűleg sok kellemetlenségtől óvott meg ezzel, és jobban meggondoltam, hova milyen ruhát vegyek fel.

Azonban nem elég a korlátokat felállítani, segíteni kell abban, hogyan lehet jól csinálni. A szülőknek ebben is kulcsszerepe van. Az anya, mint követendő minta, mely tudat alatt befolyásolja későbbiekben is az egyéni ruhaválasztásokat. Az apa, mint első számú véleményformáló, akinek  elismerő szavai egy életre megalapozhatják egy kislány önbizalmát. Óriási felelősség és lehetőség is ez egyben, csak élni kell(ene) vele! Meggyőződésem, hogy nem lógna annyi szeretetre éhes kamaszlány a közösségi oldalakon, ha időben megkapná a figyelmet az otthonában.

A mai szülők mentségére szolgáljon, hogy jellemzően minket sem tanítottak meg a megjelenés fontosságára. Ráadásul gyerekkorunkban  korlátozottak voltak a lehetőségeink, és a szüleink még egy más rendszerben szocializálódtak, ahol az öltözködés nem kifejezetten az önkifejezést szolgálta. Igen, ezt hoztuk magunkkal, de nem bújhatunk e mögé. Munkám során egyre nagyobb nyitottságot tapasztalok a mai 30-40-es korosztály részéről (ők a mai fiatalok szülei), akik kezdik belátni, hogy érdemes tudatosan öltözködni. E nyitottságnak köszönhetően egyre gyakrabban merül fel az igény a mai tinédzserek és fiatal felnőttek (Z és Y generáció) részéről is az öltözködési kultúra elsajátítására. Örömmel vesznek részt előadásokon, jó kérdéseik vannak , és rendkívül kreatívak. A leg-szívet-melengetőbb élmény számomra mégis az, amikor anya és lánya egyszerre vesz részt nálam stílustanácsadáson, melyen tanultakat a hétköznapok során közösen tudják alkalmazni.

Amint tudatosul valakiben, mire figyeljen oda, amikor ruhát választ, legyen szó színekről, alkati sajátosságokról, stílusról vagy az öltözék üzenetéről, megszűnik a bizonytalanság, és szépen elkezd nőni az önbizalom is. Pláne, hogy a változásnak köszönhetően nem maradnak el az elismerő visszajelzések sem, melyek még magabiztosabbá  tesznek, és már nem a megfelelési kényszer irányít. Aki megfelelő önismerettel rendelkezik, annak kialakul egy egészséges identitása, és ha tudatossá válik, nem frusztrálják többé  a különböző médiák által generált irreális elvárások.

Aki tudja, mit akar, vagy éppenséggel mit nem, annak van célja, és ez már fél eredmény. Fel kell ismerni, hogy a likevadászat esetében sem szentesítheti a cél az eszközt! Lehet, hogy nem hallja az illető a füttyentést, mint én annak idején, azonban biztos lehet benne, hogy ha közszemlére teszi magát a virtuális térben, sanszos, hogy ennél durvább reakciókat is kivált. Ráadásul alattomos módon, arc nélkül és kiszámíthatatlan következményekkel. Vajon ér ennyit a népszerűség? Aki józanul végiggondolja mindezt, biztosan meggondolja, mit és hogyan mutat meg magából. Ehhez azonban szükség van őszinte szülő-gyermek kapcsolatra, elhivatott pedagógusokra és szakember segítségére. Tapasztalatom szerint, amint megfogalmazódik valakiben az igény arra, hogy nem akar a mesterségesen generált áramlatok sodrásába beállni, elindul az önazonos megjelenés kialakítása felé, és jó eséllyel el is jut a megfelelő eszközökhöz (stílustanácsadók, szakirodalom stb.), melyek segítségével általában célba ér.

A fiatal korosztály rendkívül fogékony a közösségi média által közvetített vitatható értékrendre, és követni is fogja azt, ha a szakemberek, szülők, pedagógusok, közszereplők nem segítenek nekik iránymutatással, jó példával, odafigyeléssel és szeretettel. A cél az, hogy tisztában legyenek az értékeikkel, reálisan lássák magukat, és ne akarjanak megfelelni irreális elvárásoknak. Nem elég szörnyülködni és megállapítani, hogy gond van. Adjunk használható eszközöket a fiatalok kezébe mindezek megvalósításához, hogy tudatossá váljanak, így magabiztosabbak legyenek, és kevésbé váljanak kiszolgáltatottá. Ez mindannyiunk feladata és felelőssége is egyben!

A cikk első megjelenésének a helye: Pánpéterstop blog

A cikk első megjelenésének ideje: 2018. július 31.

Fotocredit: Végh Kata