Eddigi életem – kezdetben tudattalanul, később már tudatosan – önmagam megismeréséről szólt. Tanultam hagyományos iskolákban és olyanokban, amelyek államilag elismert diplomát ugyan nem adtak, használható (olykor használhatatlan) tudást viszont igen. Jártam tévutakon, tettem haszontalannak tűnő kitérőket, de utólag visszagondolva mindegyikre szükség volt ahhoz, hogy közelebb kerüljek valódi önMAGamhoz, a mindannyiunkban benne rejlő megismételhetetlen csodához. Fontosnak tartom, hogy mindenkinek a saját útját kell járnia. Ami az egyik embert célhoz viszi, a másiknak tévút. Hiszek abban, hogy „Képességeink ajándékok. Útjelzők – mutatják a mi egyedi és megismételhetetlen életutunk iránylehetőségeit. Tenni csak azzal tudunk, amink van. Hiányzó képesség nincs. Mindannyian mindent megkaptunk ahhoz, hogy maradéktalanul boldogok lehessünk.”- ahogy Biegelbauer Pál oly szépen megfogalmazta. Szeretnék segíteni az embereknek abban, hogy megleljék önmagukban mindazt, amit a világ csak tőlük kaphat meg. Sokszor csak egy apró kis lökés kell ahhoz, hogy legyen erőnk a változáshoz, és hogy a járt utat a járatlanért el merjük hagyni. Miért ne adhatnám én ezt a parányi lökést?
Fotó: Acsai Kinga