Kazi Evelin: Ünnep és végkimerültség

2018.12.13. - Stíluskommunikáció

A XXI. század embere 

 

Közelegnek az ünnepek, és mindenki egyre agresszívabbá, dühösebbé és ingerültebbé válik, mert azt érezzük, kifutunk az időből. A másokra való odafigyelés, az udvariasság és a türelmesség eltűnik az emberek szótárából. Lefoglal minket a listánkon szereplő feladatáradat, melyeknek teljesítése egy csepp örömet sem okoz. Ha valamit végre kihúzhatunk, csak suhanunk tovább a következőre.

 

A tökéletességre való törekvés, sajnos sok esetben, azt eredményezi, hogy lemaradunk az igazán fontos és meghitt pillanatokról. Nem marad energia arra, hogy ténylegesen meghallgassuk egymást, odafigyeljünk, mert annyira elfáradunk abban, hogy a Black Friday-en megvegyük 10 %-kal olcsóbban a szomszéd kis unokájának a leakciózott, semmire se jó műanyag játékot. Akinek valójában nem is szeretnénk ajándékot venni, de mégiscsak illedelmesnek tanítottak minket.

 

A nagymamámnak volt egy szomszédja, aki már akkor nagyon öreg volt, amikor én még csak az első emlékeimet gyűjtöttem. Nem emlékszem az arcára, de sosem felejtem el azt a pongyolába öltözött, bottal botorkáló alakot, aki a legfinomabb meglepetést, az aranysárgára sütött gőzölgő pogácsákat hozta nekünk. Valószínűleg ez a néni teljesen a feledés homályába merült volna, ha nem a szeretettel készített apró kis süteményeket hozta volna nekünk.

 

Ki tudja felsorolni hiány nélkül, mit kapott tavaly karácsonykor vagy a születésnapjára? Mérlegelni kell, megéri-e végkimerültségbe hajszolni magunkat egy ünnep miatt, legyen az karácsony, születésnap vagy egy családi látogatás. A tökéletesség, miként a szépség, belülről fakad. Mit sem ér, hogy minden porszem el lett takarítva és az apró részletekig megtervezett dekorációk tömkelegével van megterítve és 5 fogásos különleges ételcsodák mosolyognak ránk az asztalról, ha közben a vendégek csak azt látják, hogy roskadozunk a széken és a sértődöttség sugárzik belőlünk, mert az otthoniak nem úgy hajtották meg a szalvétát segítség gyanánt, mint azt megterveztük… Hiába hajszoltuk magunkat, senki sem fog a pompára emlékezni, csak a karikás szemeinkre.

 

Fotó: Kneifel Anett


Tudta Ön?

Tudta-e, hogy a gyöngyöt, mint ékszert, kezdetben csak a királyi család és az arisztokrácia viselhette? A 19. században már eltörölték a gyöngy viseléséhez kapcsolódó szigorú előírásokat, azonban az ára miatt továbbra is csak a kiváltságosok birtokolhatták ezt a nemes ékszert.

tovább >>>    

a farmer anyag nem amerikai találmány?  200 évvel  Amerika “felfedezése” előtt már gyártották Dél-Franciaországban és Észak- Olaszországban. Gondolta volna, hogy napjainkban világszerte 2,5 milliárd métert gyártanak belőle évente?

tovább >>>    

Az érzések és érzelmek kifejezésének legfontosabb eszköze a testbeszéd, illetve a torokban képzett hang. Mivel a szóra figyelünk, kevesen tudják, mi történik közben a testükkel, pedig nagyon fontos. Az emberi közlemény 7%-a verbális (csak a szó), 38%-a vokális (hangszín, hanghordozás), és 55%-a nem verbális. „Nem az számít, amit mondasz, hanem az, hogyan nézel közben”.

tovább >>>    

… hogy virág ajándékozása esetén sem selyempapírban, sem celofánban nem illik átadni, illetve, hogy szálas virág vásárlásakor, amennyiben egynemű a virág, a csokor 11 szálig páratlan szálból, 12-től páros számú szálból illik, hogy álljon. Ha vegyes a virág, nem számít a darabszám.

tovább >>>    

… hogy a parókaviselés XIII. Lajos alatt vált általánossá, aki fiatalon kopaszodni kezdett, és így akarta ezt leplezni. A divat továbbfejlesztésén nagy örömmel kapott XIV. Lajos, aki viszont a homlokán lévő nagy dudorokat szeretette volna takargatni. Először az udvar, majd az egész világ utánozta őket.

tovább >>>    

… hogy a stílus neve, amit Marilyn Monroe is képviselt: Pin-up. A pin up görlök a 40-es 50-es évek modelljei voltak. Szexi képeiket (fotókat és rajzokat egyaránt) tűzték fel a férfiak a falra, innen a nevük is: pin up, vagyis feltűzni. A magabiztos és huncut hölgyek szexi stílusa, amit képviseltek annyira meghatározó volt, hogy a [...]

tovább >>>    

phogy George Bernard Shaw, drámaíró egy interjúban beszélt a magyar nyelvről? A következőt mondta: „Bátran kijelentem, hogy miután évekig tanulmányoztam a magyar nyelvet, meggyőződésemmé vált: ha a magyar lett volna az anyanyelvem, az életművem sokkal értékesebb lett volna. Egyszerűen azért, mert ezen a különös, ősi erőtől duzzadó nyelven sokszorta pontosabban lehet leírni a parányi különbségeket, az [...]

tovább >>>    
Keresés
Facebook