Az ünnepekkel kapcsolatban, és különösen a téli ünnepkör kapcsán nagyon sok emberben él a karácsony tökéletes képe.

Ez sok feszültséget okozhat, különösen a nőknél, hiszen nem könnyű elengedni a törekvést, hogy mindennel elkészüljenek, tökéletes rend legyen, tökéletes ünnepi díszben legyen a lakás, tökéletes ajéndékok sorakozzanak tökéletes csomagolásban a tökéletes karácsonyfa alatt, miközben a tökéletesen boldog családtagok leülnek az asztalhoz elfogyasztani a tökéletes ételsort.

Ehhez hasonlóan túlságosan sok elvárást támasztanak a nők saját magukkal szemben is. Mintha mindig és minden helyzetben szépnek és tökéletesnek kellene lennünk.

A szépség nyugati eszményei általában olyan dolgokat, tulajdonságokat értékelnek, amelyek tökéletesek, szépek és látványosak. De szerencsére van ellenpélda is! Japánban nagy hangsúlyt fektetnek a wabi-sabira, egy olyan esztétikára, mely a zen buddhizmusból származik. A japánok szépségről alkotott szemlélete tiszteletben tartja az egyszerű és a szerény, a tökéletlen természetes szépséget.

Mindannyiunknak vannak olyan tárgyaink az otthonunkban, amelyek hibásak, sérültek és gyönyörűek: egy régi szék, amely évek óta velünk van, egy becses dísz, egy nagymamától örökölt, törött fülű teáscsésze, vagy bármi más családi örökség, amely nemzedékeken keresztül szolgálta a családot és jól láthatóan már kissé kopott, sérült, de mégis még mindig megtudja érinteni a szívünket.

A wabi-sabi szemlélete látja a tökéletlenség szépségét.

A tökéletességre való folytonos törekvés ugyanakkor sajnos ott van mindenben, a vagyontárgyakban, a kapcsolatokban és a magunkról és másokról hozott, gyakran elhamarkodott ítéletekben.
Ez az, amivel szakít a wabi-sabi, mert teret nyit az elfogadásnak és a megbocsátásnak, hogy meglássuk a hibás dolgok szépségét, önmagunk és embertársaink természetességét is beleértve. Az univerzum egyik alapvető szabálya, hogy semmi sem tökéletes. A wabi-sabi filózofiáját magunkévá téve kiszabadulhatunk a tökéletesség keresésének fogságából. Ez a gondolkodásmód rugalmasságot ad ahhoz, hogy megtaláljuk a szépséget a legváratlanabb helyeken és a legapróbb részletekben.

Így megláthatjuk önmagunk szépségét, a múlt mosolyainak nyomát ráncainkban, az önmagunkra találás útjának lépéseit az adottságaink egyediségében.

Ennek nevében most karácsonykor ne fukarkodjunk szeretet adni, nemcsak másoknak, hanem önmagunknak is. Tanuljuk meg elfogadni és szeretni másokhoz hasonlóan magunkat is! Szeressük az erősségeinkhez hasonlóan a hibáinkat, sérülékenységünket! Öleljük át képzeletben a hiányosságainkat és tökéletlenségeinket, hiszen ez a szeretet mélyebb elégedettségérzést eredményezhet az életünkben.

Engedjük érezni nap, mint nap ezt a szeretetet, és hálaérzést a természet, a tárgyak és az emberek iránt, minden tökéletlenségük ellenére. A wabi-sabi valójában arra ösztönöz, hogy ne csak szemmel, hanem lélekkel is lássunk.

A szépség a szemlélő szemében rejlik – tartja egy régi mondás.

Hogyan élhetjük át ezt az érzést? Ne keressünk tökéletességet se az ajándékokban, se a karácsonyi ünnepség részleteiben! Ne támasszunk rendkívüli elvárásokat magunkkal szemben, hogy tökéletes karácsonyt biztosítsunk családunknak. Csökkentsük az elvárásokat, mert valójában nem az a lényeg, hogy hány fogás kerül az asztalra, és hogy mennyire csillog-villog a lakás, hanem fordítsunk inkább minőségi időt egymásra, mert az együttlét az ünnepi szezon egyik legnagyobb ajándéka.

Adjunk hálát kapcsolatainkért, mutassunk elismerést azok felé, akik leginkább számítanak nekünk! A megbecsülés elengedhetetlen, és lássuk be, furcsa dolog, hogy gyakran nem mutatjuk meg, milyen hálásak vagyunk, különösen azoknak nem, akik a legközelebb állnak hozzánk. Nem számít, hogy egész évben milyen nehézségeken és stresszes helyzeteken mentünk át, és hogy nem minden sikerült tökéletesen, akár kapcsolataink ápolásában sem. Mindannyian követhettünk el hibákat, mindannyian emberek vagyunk és tökéletlenek, és tökéletlenségükben mutatkozik meg legjobban az egyedi külső és belső szépségünk.

Ebben az ünnepi időszakban is elmondhatjuk, hogy a legnagyobb, élő ajándék, amit másoknak és magunknak is adhatunk – az, hogy elfogadjuk őket, olyannak, amilyenek, szeretetben.