Markovics Boglárka: Észre sem veszed

2019.01.21. - Stíluskommunikáció

A sarokba kuporodva gubbasztott csendesen. Iszonyúan fázott, karja és háta lúdbőrzött a hidegtől. Nagyon sovány volt már, szinte hozzászokott az éhség állandó, mardosó harapásaihoz, ami olykor elemi erővel vágta gyomron.

Próbált visszaemlékezni a régi szép napokra, amikor még boldog és elégedett volt. Valaha színes képeket rajzolt, óriási, tarka virágokat, embereket vagy csodálatos mesebeli lényeket, amivel megörvendeztette önmagát és a körülötte élőket. De énekelt is gyakran és szívesen, nemcsak ünnepek alkalmával, hanem csak úgy, örömből a hétköznapi vacsoraasztal mellett. Vidám volt és élettel teli. Később megesett, hogy verseket is faragott, néha botladozó rímekkel ugyan, de igazi, hús-vér verseket.

Aztán valami megváltozott. Folyamatosan korlátok közé szorították. A rendelkezésére álló tér egyre szűkebb, sötétebb lett. Először telepakolták mindenféle megoldandó feladattal, aztán határidőt is szabtak hozzá. Kérlelhetetlen, otromba, ordító és erőszakos határnapokat. Emellé jó adag felelősséget is kapott, ami mindig ott ült a nyakában, s torkon ragadta, ha elszúrt valamit. Aztán elvették a színes ceruzáit. Már nem ülhetett az étkezőasztal mellé. Csak néha nyitották rá az ajtót, olykor-olykor megszánták egy kis élelemmel.

Teljesen legyengült, de szomorú lázálmaiban terveket kezdett szövögetni a szökésről. Egyre többet gondolt rá, de nem merte megpróbálni, feleslegesnek érezte, hiszen sötét, nyirkos börtönszobája ajtaját mindig gondosan kulcsra zárták. Ám egy napon amikor zsigereiben érezte, hogy ez lesz az utolsó, látta: az ajtó résnyire nyitva maradt; talán már a létezéséről is megfeledkeztek. Már nem volt fontos senkinek. Jártányi erejét összeszedve felegyenesedett, és bizonytalan léptekkel megindult a halványan derengő fénycsík irányába. Óvatosan helyezte egyik lábát a másik elé. Maga sem hitte, de kint volt! Utolsó erejével a kreativitás elmenekült. És vagy húsz év is eltelt, mire vissza mert térni.


Tudta Ön?

Tudta-e, hogy a gyöngyöt, mint ékszert, kezdetben csak a királyi család és az arisztokrácia viselhette? A 19. században már eltörölték a gyöngy viseléséhez kapcsolódó szigorú előírásokat, azonban az ára miatt továbbra is csak a kiváltságosok birtokolhatták ezt a nemes ékszert.

tovább >>>    

a farmer anyag nem amerikai találmány?  200 évvel  Amerika “felfedezése” előtt már gyártották Dél-Franciaországban és Észak- Olaszországban. Gondolta volna, hogy napjainkban világszerte 2,5 milliárd métert gyártanak belőle évente?

tovább >>>    

Az érzések és érzelmek kifejezésének legfontosabb eszköze a testbeszéd, illetve a torokban képzett hang. Mivel a szóra figyelünk, kevesen tudják, mi történik közben a testükkel, pedig nagyon fontos. Az emberi közlemény 7%-a verbális (csak a szó), 38%-a vokális (hangszín, hanghordozás), és 55%-a nem verbális. „Nem az számít, amit mondasz, hanem az, hogyan nézel közben”.

tovább >>>    

… hogy virág ajándékozása esetén sem selyempapírban, sem celofánban nem illik átadni, illetve, hogy szálas virág vásárlásakor, amennyiben egynemű a virág, a csokor 11 szálig páratlan szálból, 12-től páros számú szálból illik, hogy álljon. Ha vegyes a virág, nem számít a darabszám.

tovább >>>    

… hogy a parókaviselés XIII. Lajos alatt vált általánossá, aki fiatalon kopaszodni kezdett, és így akarta ezt leplezni. A divat továbbfejlesztésén nagy örömmel kapott XIV. Lajos, aki viszont a homlokán lévő nagy dudorokat szeretette volna takargatni. Először az udvar, majd az egész világ utánozta őket.

tovább >>>    

… hogy a stílus neve, amit Marilyn Monroe is képviselt: Pin-up. A pin up görlök a 40-es 50-es évek modelljei voltak. Szexi képeiket (fotókat és rajzokat egyaránt) tűzték fel a férfiak a falra, innen a nevük is: pin up, vagyis feltűzni. A magabiztos és huncut hölgyek szexi stílusa, amit képviseltek annyira meghatározó volt, hogy a [...]

tovább >>>    

phogy George Bernard Shaw, drámaíró egy interjúban beszélt a magyar nyelvről? A következőt mondta: „Bátran kijelentem, hogy miután évekig tanulmányoztam a magyar nyelvet, meggyőződésemmé vált: ha a magyar lett volna az anyanyelvem, az életművem sokkal értékesebb lett volna. Egyszerűen azért, mert ezen a különös, ősi erőtől duzzadó nyelven sokszorta pontosabban lehet leírni a parányi különbségeket, az [...]

tovább >>>    
Keresés
Facebook