Szeretetmorzsák

Gyerekkorom nyári emlékei elevenen élnek bennem. Minden évben több hetet töltöttünk a húgommal vidéken egy kis faluban a nagymamámnál. A színek, az illatok, a virágos kert és a háziállatok  –  rögtön megjelenik a kép, amint ezekre a nyarakra gondolok. A nagymamám mindig örömmel fogadott bennünket, és biztosan nagyon várt már. Mi pedig futottunk a kamrába, hogy megnézzük, milyen sütik várnak bennünket, és csak majszoltunk.  Krémmel töltött, diós-mézes vagy éppen sós apró, de lehet, hogy fánkot sütött vagy egy új receptet próbált ki, amit a szomszéd Zsuzsika nénitől kapott.

Két hatalmas nyárfa állt a ház végében, és emlékszem, hogy féltünk, mikor a nyári viharok előtt megmutatták levelük fenyegetően haragos fonákját és vészjóslóan susogtak. Teltek a napok, mi pedig egyre inkább otthonosan éreztük magunkat.

Belecsöppentünk az ő mindennapjaiba, ami számunkra természetesen újdonság és érdekes volt. Biciklire pattantunk, hogy bevásároljunk a központi ABC-ben, elhozzuk a péktől az aznapra felíratott friss kenyeret. Ő kenyérrel ette a dinnyét és a szőlőt is. Ha valamilyen ételhez éppen nem volt kedvünk, csak ennyit mondott: „Nem baj, majd hozzá változol!“

Mindig derüs volt, panaszkodni sosem hallottuk.

December végén elment. Ő volt a nagymamám és én büszke vagyok rá. A 98. évét töltötte októberben. Ritka szép kort élt meg. Idősek otthonában élt már tizenkét éve. Mondják, hogy öreg fát már nem lehet átültetni. Ő ezt is tiszta szívéből elfogadta, és új életet kezdett, amikor úgy döntött, bemegy.

Decembertől hirtelen és gyorsan jött a fizikai leépülés, nem egész három hét telt el, és ő meghalt. Hálás vagyok a sorsnak, hogy volt lehetőségem elköszönni tőle. Beléptem a szobájába és azonnal érzékeltem: itt nincs visszaút. Ő már kész és indul. Nem kommunikált, csak aludt. Néha kinyitotta a szemét, de azonnal vissza is csukta. Alig maradt ereje. Csak fogtam a kezét, és beszéltem hozzá, remélve, hogy hall engem. Azt mondják, ilyenkor már két világ között vagyunk, jönnek értünk a szeretteink, akik odaát vannak. Értjük, érzékeljük őket és érzékeljük a földi világot is. Az ott töltött idő után elindultam haza, és a közel két órás úton egymás után jöttek az emlékek.

Este volt, mire hazaértem. Másnap este jött a telefon, hogy elment.

A temetésen ragyogóan sütött a nap, nyugodt és békés minden.

Vele ugyan már nem találkozhatok, a szeretete és az emléke mindig itt lesz, és erőt ad. Az új helyzethez meg majd hozzá változom, – ahogy ő mondaná. Ezek azok a pillanatok az életben, amikor kristálytisztán értjük és tudjuk, hogy mi a fontos.

Amennyire megrázó egy ilyen élmény, annyi erőt lehet meríteni belőle. Elfogadom, ami történt és továbbra is ugyanolyan szeretettel gondolok rá. Mert egy biztos, a szeretet örök.