Versenyfutás az idővel. Vajon kell versenyt futni az idővel? Ami a húszas éveinkben még távoli legendának tűnik, – nem is értjük édesanyánkat miért foglalkoztatja -, az a harmincas éveinkben már egyre inkább időszerű téma. Talán a 40. az a szülinap, amikor igazán elkezdi a nőket érdekelni a fiatalság kérdése. Sokszor hallom, hogy az 50 az új 30, a 60 az új 40, de vajon tényleg így van? Ha körülnézek a közvetlen környezetemben, már akkor is érezhető, hogy a mai 50-es és 60-as korosztály már más. Másképpen áll az élethez, nehéz megmondani, ki hány éves. Mintha sokuknál megállna az idő, ami szerintem fantasztikus dolog!

Miért van ez így? Számod oka lehet, de leginkább az élethez való pozitívabb hozzáállásban látom a magyarázatot. Ha a helyemen vagyok, akkor nincs annyi gond, félelem, aggódás, ami kiül az arcomra, bevésődik a homlokom ráncaiba. A nevető ráncok díszítik az arcot, szép emlékekről mesélnek. Boldogságról, családról, sikerekről, álmokról, barátokról. Persze az élet nem fekete-fehér. De az alapvető hozzáállás meglátszik az arcunkon.

Coco Chanel híres gondolata gyakran eszembe jut: „Húszévesen olyan az arcod, amilyennek a természet teremtette. Harminc évesen olyan, amilyenre az élet formálta. De ötven évesen olyan, amilyet megérdemelsz.”

A Vogue magazin a divat szerelmesei körében egy legenda, és számos olyan témával foglalkozik, ami a nők számára fontos, érdekes és a mindennapjaik része is egyben.

A 2006-os „Ageissue” nyolc különböző életkorban járó, a Vogue történetéhez szorosan kapcsolódó hölgyet mutat be. Hogyan állnak a különböző generációk képviselői a korhoz?

A vezető divatanyagban a ’90-es évek két szupermodellje jelenik meg, az akkor 37 éves Christy Turlington és 41 éves pályatársa, Linda Evangelista. Christy röviden csak ennyit mondott az öregedésről: „nem látom másnak az arcom, mint korábban, most nőttem bele igazán!” Végtelenül őszintének érzem ezt a hozzáállást, hiszen korántsem az évei számán kesereg, sőt, inkább büszke, hogy mostanra érett meg!

Evangelista őszintén bevallja, hogy sok munkájába kerül 41 évesen úgy kinézni, mint fiatal szupermodell éveiben. Nem fél azt sem megosztani az olvasókkal, hogy a várandóssága előtt használt botoxot.

A 2006-os kiadás 32 oldalt szentelt az öregedés témájának. Bár én sokkal jobban szeretem a korosodás szót, hiszen idősebbek, érettebbek leszünk, nem pedig öregebbek. Az akkor húszas éveiben járó Olsen-ikrektől kezdve a 93 éves Babs Simpson-ig mindegyik korosztály képviselője fontos szerepet játszott az amerikai Vogue történetében, hozzájárult a magazin sikeréhez. A kor mindegyikük számára mást jelent, néhányuknak csak egy szám, másoknak megállt az idő, van, aki pedig melankolikus hangulatba kerül a téma miatt. Szakmájuknak hiteles, tiszteletre méltó képviselői, akiktől sokat lehet tanulni, hogyan kell elegánsan, méltósággal, mégis „szexin”érettebb nővé válni!

A húszas éveikben járó hölgyek közül rögtön kettőre esett a választás, Nekik nincs szükségük stylist-ra, hiszen ők saját magukat alakítják. Ők az Olsen-ikrek. Ashley szőke, imádja a ’20-as és ’30-as évek divatját, nem szereti túlbonyolítani a dolgokat, ékszerből is csak korlátozott számút visel, számára a legszexibb viselet egy fehér póló farmerrel. Mary-Kate világosbarna hajú, és imádja a Rómában készített fekete bőrkabátját. A lányok Karl Lagerfeld nagy kedvencei voltak. Szerinte pont így kell kinéznie a Chanel-lányok ruháinak. Jól kombinálják más darabokkal, mert van ízlésük, kedvelik a modern vonalakat, és van bennük tűz. A kor, mint tényező számunkra még nem kérdés.

A harmincas éveiben járó hölgyek közül Zadie Smith-re esett a választás, aki generációja ünnepelt írója. Imádja a viktoriánus stílust és a vintage ruhákat (ezekből számos darab saját tervezés). Fehér fogak című könyvével lett világhírű, a Time magazin 100 legbefolyásosabb emberének listáján 2006-ban ő volt az egyetlen brit. Meggyőződése, hogy a rengeteg idő alatt, amit a nők öltözködéssel töltenek, akár görögül is megtanulhatnának. Azt hihetnénk, hogy tele van önbizalommal, pedig önmagát teljesen semlegesnek definiálja, akire, mint nő nem figyelnének fel rögtön. A harmincas évek útkeresése hallatszik ki szavaiból.

A negyvenes korosztályban Rachel Moore korábbi balett táncosra, az Amerikai Balett Intézet vezérigazgatójára esett a szerkesztő választása. Táncosként különleges kapcsolata van a tükörrel. A balett táncosok életében a kor kivételesen fontos szerepet játszik. 7-8 évesen kezdik a professzionális táncot, és aki 19 évesen nem kap munkát, annak valószínűleg soha nem is lesz. A karrierjük maximum harminc, esetleg a negyvenes éveikig tart, amikor a „normális emberek” karrierje éppen csak elkezdődik. Amikor egy tizenéves képére ránéz, megjegyzi, hogy jobban kellett volna élveznie azokat az éveket. De sajnos a testképével túlságosan el volt foglalva akkoriban, mindig vékonyabb szeretett volna lenni (mint a balett tanárnője). A mai világban ez az elvárás jelentőset változott, hiszen a táncosok valódi nőnek néznek ki. A nézőket elkezdte zavarni, ha valaki betegesen vékony.

Az ötvenes éveiben járó Ellen Barkin amerikai színésznővel, hollywood-i sztárral készített interjúnál felkaptam a fejem. Azt nyilatkozta, hogy remekül tud a korának megfelelő ruhákat választani, írt is egy könyvet arról, hogyan öregedjünk elegánsan és maradjunk vonzók. Szerinte fiatalon öltözhetünk nagyon trendin, de 35 évesen nőnek öltözzünk, ne pedig lánynak! A szoknyaviselésről 45 éves kor felett határozott elképzelései vannak. Úgy gondolja, hogy a meztelen térdünket nem illik mutogatni, esetleg akkor, ha van rajta harisnya is. A hajviseletről is elég egyértelműen nyilatkozik. Ellen szerint egy bizonyos kor után le kell vágatni, persze vannak kivételek, mint Julianne Moore gyönyörű leomló hosszú vörös haja.

Nora Ephron, amerikai újságíró, író és filmrendező a 60. születésnapját hatalmas partival ünnepelte egyik kedvenc helyén Las Vegas-ban. Ittak, ettek, szerencsejátékoztak. Ez is egyfajta tagadás volt számára, nem akarta felfogni, hogy már 60 éves. Több okból nem örül neki, egyrészt sok barátja meghalt, vagy beteg lett ennyi idősen, ráadásul egyfajta melankólia lengi be ezt az időszakot. Bár sikeres és boldog, de rengeteg lehetőséget kihagyott az életben, illetve néhány álma már sosem fog teljesülni. Viszont pozitívumként említette, hogy hatvanévesen a legjobb a frizurája.

A hetvenes éveiben járó Yoko Ono mai napig legenda. Színésznő, zenész és humanitárius nagykövet, aki úgy öltözik, mint egy tinédzser, még mindig hisz a békében, és a kor számára csupán egy lelkiállapot. A Central Park melletti apartmanja megkönnyíti a helyzetét, hogy sokat sétálhasson a közvetlen környezetében, és fiatalon tartsa a testét és lelkét.

Robin Chandler Duke a Wall Street egyik úttörője. A Clinton-kormány idején Norvégiában volt az Egyesült Államok nagykövete. A 82 éves politikai aktivista tökéletes, kifinomult stílusérzékkel megáldott nő, aki kb. 20 percet tölt összesen egy nap az öltözéke, frizurája és sminkje megkomponálásával. Imádja a bundákat (bár dobálták már meg miatta New York-ban), és a méretre szabott ruhákat, a kedvenceit többféle színben is elkészítteti.

A cikksorozat az akkor 93 éves Babs Simpson-nal zárul, aki 1947 és 1972 között volt a Vogue főszerkesztője. Akkor Dior-t hordott, most Levi’s-t. Az amerikai szabad szellem egyik megtestesítője. Szerinte az élet egyik legfontosabb alapigazsága, hogy nemcsak azt kell tudnod, mikor érkezz, hanem azt is, hogy mikor hagyd ott a „bulit”. Nemrég költözött el imádott házából, ahol 40 évig élt. Kertje tele volt kedvenc vadvirágaival, amit Oscar de la Renta lenyűgözőnek tartott – a ház asszonyával együtt. Beköltözött egy luxus színvonalú idősek otthonába, mert egyre gyengébbnek érezte magát. Imádta a letisztult öltözködést, még jóval azelőtt, hogy a minimalista stílus kialakult volna. Fekete ruhák, és hatalmas ékszerek, egyszerű és praktikus darabok jellemezték korai stílusát. A Vogue szerkesztői korszakából nem tartotta meg a ruhákat, egyetlen gyönyörű gyöngysort kivéve, amelyet sötétkék kasmír Paul Stuart pulóverrel, Levi’s chino nadrággal és vezetős cipővel párosít legszívesebben.

Az interjúkat olvasva az az érzésem támadt, hogy valóban a negyvenes éveinkben kezdjük el mérlegelni, hogy mit értünk el, mit csináltunk volna másképpen fiatal korunkban, ha egyáltalán van ilyen? Az ötvenes éveket képviselő színésznőnél az érett magabiztosságot éreztem, a hatvanas éveibe lépő filmrendezőnél pedig egy nosztalgikus, melankolikus hangulat lengte be az interjút. A hetvenes éveiben járó humanitárius nagykövet frissessége és játékossága pezsdítő, a nyolcvanas éveiben lévő politikai aktivista kortalan stílusa lebilincselő.

A Babs Simpson-nal készített interjú után annyi jut eszembe, hogy minden tiszteletem. Az egykori Vogue főszerkesztő idén januárban 105 évesen halt meg. Saját szabályai szerint élt, professzionális, romantikus lélek távozott az élők sorából. Mert ugye „nemcsak azt kell tudnod, mikor érkezz, hanem azt is, hogy mikor hagyd ott a „bulit”!